20 önjelölt tervező, akiknek a belső megoldásait nehéz megérteni és még nehezebb elfelejteni

A felújítás nem egyszerű. Szinte lehetetlen minden apróságra előre gondolni, ezért a munka végeztével gyakran olyan hibák is felszínre kerülnek, amikre gondolni sem mertünk volna korábban. Bizonyos esetekben az ilyen hibák látványos katasztrófákhoz vezetnek, melyek láttán mindenkiben ugyanaz a kérdés fogalmazódik meg: „Miért csinál ilyet valaki?”

1. ,,A nagyszüleim teljes fürdőszobája padlószőnyeggel van borítva.”

  • Ennek azért lehet értelme, mivel az idősebbek könnyeben csúsznak meg és esnek el a nedves csempén, ezért ez jelentősen biztonságosabb a számukra.  © Zytityjut / Reddit

2. Ebben a vécében a fal és a WC között 1,5 vécépapírnyi helyet hagytak az embereknek.

3. ,,Apám új barátnője nagyon furcsán rendezte be a fürdőszobáját.”

4. ,,Béreltem egy házat a tó mellett. Minden túl tökéletes volt, de végül a nyári konyhában utolért az elkerülhetetlen balszerencse.”

5. ,,A lakásban, amit béreltem, csak nagyon alacsony emberek tudnak zuhanyozni.”

6. ,,Szerintem ezek a piszoárok azért lettek ilyenek, hogy jobban megismerhessük egymást.”

7. ,,Béreltem egy lakást, ahonnan ilyen a kilátásom.”

8. ,,A vécéajtó a Bécsben bérelt lakásomban.”

9. Ez a lift egy lépcsőn keresztül közelíthető meg, ami ellentmond a legfőbb funkciójának.

10. ,,A zuhany a bérelt lakásomban.”

11. Ebben a konyhában a padló és a fal olyan csempékkel lett burkolva, amik a dizájnjuk miatt úgy néznek ki, mintha penészesek lennének.

12. Zuhany egy legénylakásban.

13. ,,Ezt találtam a Bécsben bérelt lakásomban.”

14. Ezt a vécét nem lehet megközelíteni: túl kicsi a távolság közte és az ajtó között.

15. ,,Az iskolámban az asztalok felszíne miatt nem lehet normálisan írni a papírra.”

16. Ebben a fürdőszobában nincs kabin vagy függöny, ezért a zuhany bekapcsolása után minden vizes lesz.

17. A mennyezet úgy néz ki, mintha szőr borítaná.

18. ,,Magánélet? Nem, nem hallottunk róla, mivel a fürdőszoba minden ajtaja üvegből készült.”

19. ,,Nagyon átgondolt kialakítású fotel. Nem mertem leülni rá.”

20. ,,Így van kialakítva a piszoár az iskolámban.”

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏