21 ember, aki kiütéses vereséget szenvedett az élet bokszmeccsén

Vannak napok, amikor tényleg semmi sem akar sikerülni. Azt hiszem, erről mindannyian ódákat regélhetnénk, ám felesleges szócséplés helyett vessünk inkább egy pillantást a most következő 21 emberre, akik a példátlan kudarcaikat nem csak szóban, de fényképek formájában is megörökítették az utókornak. Nem is akármilyenekben…?

1. ,,Milyen szép hely ez egy fotóhoz…” – gondolta. 2. Defektet kapott, segítséget hívott. Majd a segítségére siető tréler is defektet kapott… ? 3. Hát ez elég szarul sült el…? 4. Kíváncsi lennék a technikára, hogy lehet így leparkolni egy kocsifeljáróra. 5. ,,Egyél jégkrémet” – mondták. ,,Csökkenti a stresszt” – mondták…? 6. Ki gondolná, hogy egy tésztafőzés is végződhet totális katasztrófával?! 7. ,,Csak be akartam bizonyítani a férjemnek, hogy én is tudok olyan jól grillezni, mint ő. Íme a bizonyíték…” 8. ,,Tegnap mostam le. Szerintem vonzza a madárszart…” 9. Jobb esetben csak elveszti a játszmát, rosszabb esetbe új üvegasztal után is nézhet. 10. ,,Az interneten olvastam, hogy úgy lehet demagnetizálni egy kalapácsot, hogy egy másik kalapáccsal ütünk rá…?” 11. Ez a ‘pocsolya’ mélyebb volt, mint amilyennek tűnt. 12. A jó öreg Windows úgy döntött, hogy frissíti kicsit a DJ gépét 2 perccel a kezdés előtt. 13. Amit egyikünk sem szeretne találni egy kínai szerencsesütiben… ? 14. Egy kicsit mindig meghalunk ilyenkor legbelül…? 15. Amikor a gombok jobban ragaszkodnak egymáshoz, mint a varráshoz a ruhán. 16. Ki gondolná, hogy egy sajtburgert is el lehet rontani. 17. ,,Ez volt a kedvenc késem…” 18. ,,Csak a szentlélek tartja…” 19. A csomagolt ekler fánk csak erős idegzetűeknek való. 20. Végezetül pedig: mind jártunk már így, igaz?! ? 21. Végezetül pedig az egyik személyes kedvencem, a hős, aki nem akarta, hogy vizes legyen a cipője, ezért…?

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏