Egy fényképen általában nem túl könnyű elkapni az emberek őszinte érzelmeit, hiszen legtöbbször előre megrendezve, erőltetett mosollyal az arcunkon állunk össze egy-egy közös fotó erejéig. Na, az alábbi fotók esetében ilyenről szó sincs, ezeket ugyanis a pillanatnyi a helyzetek, a pillanatnyi fellángolások szülték, és összességében ennek köszönhető az is, hogy olyan őszinte érzelmeket sikerült lencsevégre kapni, melyeket akarva sem lehetett volna megrendezni…?
1. Ez a blöki jó ötletnek tartotta beugatni a legnagyobb kutyának a parkban.
2. A kis tesó megkérte a nagy tesót, hogy pörgesse meg, amennyire csak tudja.
3. ,,Édesanyám véletlenül káromkodott a Mikulás előtt.”
4. Nem mindenki örül a család új kiskutyájának.
5. Egy bátor fiú, aki elmondása szerint nem fél az oltástól.
6. A kislány úttest szeretett volna lenni idén Halloweenkor, az anyukája pedig teljesítette a kérését.
7. Megszállott süteményrajongó.
8. A gyerkőcre nevető roham tört rá, amikor meglátta a Télapót, a többiek pedig úgy döntöttek, hogy csatlakoznak.
9. Csak odafordult egy gyors fotóra a tengerparti őrültködés közben.
10. A nagymama életében először látni szerette volna az óceánt, ezért teljesítették a kérését.
11. ,,Túl nagy csendben volt a gyermek, így hát hátrafordultam hozzá, mire ez a látvány fogadott. Az arcából ítélve épp a legérdekesebb résznél zavarhattam meg.”
12. ,,Az apám, aki két vállra fektette Chuck Norrist.”
13. Egy ekkora adag leves mindenkit meglepne…?❤
14. Élete álma volt egy saját kaparófa. Most végre teljesült az álma…
15. A kutyus, aki hosszú idő után először láthatta a gazdáját Skype-on keresztül.
16. Nem mindenki szeret meccsre járni hétvégenként.
17. A pillanat, amit sosem fognak elfelejteni.
18. ,,A nagymamám először beszélt velem videotelefonálva.”
19. Nem mindenkit hoznak egyformán lázba a dinoszauruszok…?
20. Régóta várt találkozás.
21. Végezetül pedig egy bónusz kép rólam, pontosabban az én átlagos hétfő reggeli hangulatomról…?
forrás
Xsense Szórakoztató magazin