21 sokkoló tény, amitől legalább 100 évesnek fogod magad érezni

Számtalan dolgon változtathatunk életünk során, na de az idő múlása nem tartozik ezek közé. Még ha nem is foglalkozunk vele, még ha próbálunk tudomást sem venni róla, életünk homokórája akkor is megállíthatatlanul pereg. Időnként pedig jó ha megállunk egy pillanatra, hogy felmérjük a körülöttünk lévő világot, hiszen az alábbiakhoz hasonló, szó szerint sokkoló tényekkel találkozhatunk.

1. 1994 annyira van 2019-től, mint 2044.

2. A 2005-ben született gyerekek idén ősszel már KÖZÉPISKOLÁSOK (!) lesznek.

3. Ez egyben azt is jelenti, hogy számukra már teljesen természetesek az olyan filmek, mint a Némó nyomában, vagy a Shrek, hiszen már születésüktől kezdve elérhetők voltak.

4. És egyidősek Gwen Stefani nagy slágerével, a Hollaback Girl című számmal.

5. Ez még egy darabig valószínűleg így is lesz…?

6. Nem tudhatják, hiszen a Game Boy Color gyártását 1998-ban kezdték el, és 2003. május 30-án gyártották le belőle az utolsó darabot. A mai általános iskolások még nem is éltek akkor.

7. A Pac-man játék jövőre ünnepli 40. születésnapját.

8. 25 éve jelent meg az Oroszlánkirály című mesefilm.

9. Épp úgy, mint a Jóbarátok első adása. Az ekkor született gyermekek ma már (javarészt) dolgozó felnőttek.

10. Változnak az idők.

11. Leonardo DiCaprio idén lesz 45 éves. A ,,szemtelenül kamaszképű” Brad Pitt pedig 56.

12. Közelebb vagyunk 2025-höz, mint 2013-hoz.

13. Néhány ,,gigasláger” 2007-ből, melyek idén ünneplik a 12. születésnapjukat. Btw: a 2007-ben született gyermekek már általános iskola felső tagozatba járnak.

14. Csak bennem él annyira élénken, mintha tegnap lett volna?! Még most is emlékszem, amikor több csatornán is megszakították a műsorokat és csak döbbenten néztük élőben a híradót…hátborzongató a mai napig.

15. Andy az 1995-ös ToyStory című mese karaktere ma 30 éves lenne, és már valószínűleg családja lenne.

16. Ilyenkor azért elmorzsolok néhány könnycseppet.

17. Egy kis játék a számokkal.

18. A Grand Theft Auto V számítógépes változatának hajlékonylemezre (floppy) történő mentéséhez több, mint 45 ezer floppy lemezre lenne szükségünk.

Csak érdekességképpen:

  • ebből egy 150 méter magas tornyot lehetne építeni,
  • a lemezek súlya több, mint 800 kg-ot nyomna,
  • egymás mellé rakva több, mint 4 kilométer lenne a hosszúságuk.

(és igen…tudom, hogy a képen nem floppy lemez, hanem egy kazetta látható)

19. A Reszkessetek betörők! című film Kevinjét alakító Macaulay Culkin ma idősebb, mint a filmben szereplő betörő, Marv.

Marv az első részben 31 éves volt, a másodikban pedig 33. (forrás)  Macaulay Culkin idén lesz 39 éves.

20. A legtöbb mai tinédzser már sosem fogott a képen láthatóhoz hasonló, mechanikus egeret a kezében.

21. A mai tizenévesek már úgy élték le az egész életüket, hogy a Plútó számukra mindig is csak törpebolygó volt.

2006. augusztus 24-én minősítették vissza bolygóból – törpebolygóvá.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏