19 fotó, ami bizonyítja, hogy az ingatlanbérlés egyfajta extrémsport

Egy ingatlanbérlés mindig rendkívül körülményes. Ez egy olyan elhatározás, ami már a kezdetektől fogva nehéz, beleértve a sokezer követelményt, amit a tulajdonos állít a bérlővel szemben, mintha a Fehér Házba szeretnénk beköltözni vagy ilyesmi. Aztán később jönnek persze az előre láthatatlan „meglepetések”, a tulajok néha váratlanul kapzsik lesznek, de az sem ritka persze, hogy értesítés nélkül állítanak be, hiszen elvégre „ez még mindig az ő lakásuk”.

1. ,,A főbérlők kiakarta fizettetni velem ezt a nevetséges javítást.”

2. ,,Az első kép a festékről készült, amit vettem. A második kép a tulaj által vett festékről. Azt mondta, hogy nem egyformák, ezért muszáj megvennem tőle dupla áron, ha azt akarom, hogy ki legyen festve a szoba.”

3. ,,A szivárgás miatti penészfolt, amivel a főbérlőm több mint 2 hete nem hajlandó foglalkozni.”

4. ,,A főbérlőm így oldotta meg a csillárnál szivárgó tető problémáját.”

5. ,,A tulaj azt mondta, hogy a kertet nem használhatom, ezért improvizálnom kellett.”

6. ,,Az új albérletemtől a perfekcionisták fejjel rohannának a falnak.”

7. ,,A barátnőm új házba költözött, és a háziasszony hagyott az asztalon egy zacskó Oreót azzal a felirattal, hogy ”A mosómedvéé”. Most már értjük, hogy miért.”

8. ,,A naptár, amit a főbérlőmtől kaptam karácsonyra. Semmi boldog karácsony vagy kellemes ünnepek, csak hogy mikor kell fizetnem a lakbért.”

9. ,,A tulajdonos kivágott egy kis fát a kertben, ami eddig felfogta a vizet. Most ezzel kell megküzdenem, ha el akarok menni otthonról esős időben.”

10. ,,Miután beköltöztünk az új lakásunkba, észrevettem, hogy a fürdőszobában valaki úgy javított meg egy repedést vagy lyukat, hogy leragasztotta ragasztószalaggal, majd lefestette.”

11. ,,A tulaj kerítést rakott a medence köré, hogy véletlenül se használhassuk.”

12. ,,A tulajdonos azt mondta, hogy nem hozhatok kutyát. Még szerencse.”

13. ,,Ez a lakásom, miközben a főbérlőm ma vásárolt magának egy új Audi Q8-at.”

14. ,,A tornácom, aminek a javítását a főbérlőm két hónapja ígéri.”

15. Vannak őszinte tulajok is.

,,Crapi Apartments” – Sz*r lakások

16. ,,Megkértem a tulajt, hogy javítsa meg a járdát a bejárati ajtó előtt.”

17. ,,A tulaj 3 hét kínszenvedés után végre szerelőket küldött a klímaberendezés cseréjére. A szerelők kulccsal jöttek be, amíg mi nem voltunk otthon, és tönkretették a fürdőszobát, miközben kicserélték a légkondit.”

18. ,,A főbérlőm veszélyes módon rögzítette a korábban laza postaládát: most 3 ilyen hegyes csavar áll ki belőle.”

19. ,,Körülbelül egy hónappal ezelőtt szóltam a tulajnak, amikor észrevettem egy kis puklit a parkettán. A tulaj szerint semmi baj sem volt vele, azt tanácsolta, hogy ne figyeljek rá. Most így néz ki.”

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏