A Mohamed-karikatúrák állnak a bécsi pokol hátterében?

„Gyenge pillanatunkban találtak el bennünket”; „Az Európa és a nyugati értékek elleni folyamatos támadás frontállamává váltunk”: ezek az osztrák sajtó első, éjjeli reakciói az összehangolt lőfegyveres támadássorozatra. A merénylet legalább három ártatlan áldozatot követelt, és meghalt egy elkövető is, sokan pedig megsebesültek. Az osztrák média már késő este az 1980-as évek ausztriai palesztin támadásaira asszociált. Harminckilenc éve ugyanezt a zsinagógát támadták meg.

Kedd kora reggelre sem ocsúdhatott fel Bécs a rémálomnak beillő éjszakából. Az összehangolt – hat belvárosi helyszínt érintő – terrortámadásban e sorok írásakor 

  • (legalább) egy elkövető még szökésben volt 
  • nem világos, pontosan kik az elkövetők, noha Karl Nehammer belügyminiszter reggel már azt mondta: legalább egyikük iszlamista terrorista, az Iszlám Állam szimpatizánsa. 
  • nem világos, konkrét összefüggésben vannak-e a történtek a közeli zsinagógával. 

 Ezt egyelőre nem lehet sem megerősíteni, sem kizárni. A zsinagóga már zárva volt, mivel az esti ima már befejeződött.

A Budapesthez hasonló népességű Bécsben pár ezer zsidó él. 

A bécsi terrortámadásról írt folyamatos hírfolyamunkat itt követheti az Indexen. Bécsben a délelőtt folyamán rendkívüli minisztertanácsi ülést tartanak. 

Párhuzamok térben és időben 

De az osztrák média két párhuzamot már az éjjel felállított. Az egyik, hogy a történtek összefüggésben vannak az elmúlt hetek franciaországi terrorhullámával, és azzal, hogy újra előkerültek Mohamed-karikatúrák, ami felhergelte a muszlim világot nemcsak Párizs, de az egész Nyugat ellen. 

„PÁRIZS, LONDON ÉS BERLIN UTÁN A TÁMADÓK MOST BÉCSRE IS LECSAPTAK. GYENGE PILLANATÁBAN – EGY VILÁGJÁRVÁNY KÖZEPÉN – TALÁLTÁK EL AUSZTRIÁT. CSAK IDŐ KÉRDÉSE VOLT, HOGY EZ BEKÖVETKEZZEN” – ÍRJA A DIE PRESSE.

A vezető bécsi lap úgy  véli: „Ausztria soha nem volt védett ezzel szemben, akkor sem, ha sokan szívesen ezt gondolták volna… A (cél) nyilvánvalóan a lehető legtöbb ember megölése volt. Válogatás nélküli, kegyetlenül és könyörtelenül”. A Charlie Hebdo szatirikus magazine egyik karikatúráját vetítik egy ház falára az öt nappal korábban megölt Samuel Paty történelemtanár emlékére Montpellierben 2020. október 21-én.A Charlie Hebdo szatirikus magazine egyik karikatúráját vetítik egy ház falára az öt nappal korábban megölt Samuel Paty történelemtanár emlékére Montpellierben 2020. október 21-én.Fotó: Guillaume Horcajuelo / MTI / EPA

A másik nagy bécsi újság, a Der Standard ennél is konkrétabb párhuzamot von a Mohamed-karikatúrákkal, és attól tart: az elkövetőkről kiderül, ausztriai illetőségűek. 

„A TÁMADÁS PÁRHUZAMOT MUTAT A FRANCIAORSZÁGI MOHAMED-KARIKATÚRÁKKAL ÖSSZEFÜGGÉSBEN ELKÖVETETTEKKEL… OLYAN NAGYOBB, ÖSSZEHANGOLT AKCIÓRÓL VAN EGÉSZEN NYILVÁNVALÓAN SZÓ, AMILYET AUSZTRIA MÁR RÉG NEM LÁTOTT – KONKRÉTAN A ’80-AS ÉVEK PALESZTIN TÁMADÁSAI ÓTA.”

A liberális lap szerint Ausztria az Európa és a nyugati értékek elleni folyamatos támadás frontállamává vált, és félő, „hogy az elkövetők innen valósiak”. 

Macron németül: Nem engedünk! 

Franciaország után egy baráti országot támadtak meg. Ez a mi Európánk. Az ellenségeinknek tudniuk kell, kivel van dolguk. Semmit nem engedünk! 

A palesztin szál: 1981, 1985

A másik párhuzam, amire a Der Standard utal, az 1980-as évek palesztin terrorhulláma, amely kétszer is elérte Bécset. 1981-ben Abu Nidal Izraellel szemben ellenséges terrorszervezete – amely pár évvel korábban vált ki Jasszer Arafat Fatah szervezetéből – ugyanazt a bécsi zsinagógát, a Stadttempelt támadta meg, mint amelynek közelében most éjjel is merényletet követtek el. A lőfegyverrel és gránátokkal elkövetett támadást egy zsidó férfivá avatási, bár micvó ceremónia alkalmával hajtották végre; két ember meghalt, harmincan megsebesültek. Egy jordániai és egy iraki elkövetőt ítéltek el. 1985-ben ugyancsak Abu Nidal (palesztin) terroristái követtek el támadást a schwechati repülőtéren, az El-Al izraeli légitársaság gépénél várakozó utasokat véve célba – ugyancsak kézigránátokkal és lőfegyverekkel. Hárman életüket vesztették, több mint negyvenen megsebesültek. Az elkövetők egyikét agyonlőtték, két főt elítéltek. 

A sebesültek között izraeli vendégszereplésre készülő magyar színészek is voltak. Szegedi Molnár Géza (1939-2008) olyan súlyos gerincsérülést szenvedett, hogy egész életére megbénult. Megsebesült Kibédi Ervin (1924-1997) is. 

(Borítókép: Rendõrök és tûzoltók a bécsi Stadttempel nevû zsinagóga közelében 2020. november 2-án – MTI/EPA/Christian Bruo)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏