Nyilatkozott a megvakított kemecsei lány. Örül, hogy él és abban bízik, hogy egyszer újra látni fog.

Feltehetően tudatmódosítók hatása alatt állt az a férfi, aki puszta kézzel nyomta ki szerelme, Gabriella szemeit. Meg is szurkálta a 22 éves lányt, majd az árokba dobta. A férfi elmenekült a helyszínről.

A magatehetetlenül sikoltozó nőhöz több szomszéd, és az egyik testvére is odaszaladt segíteni. A sértett túlélte a kínzást és kórházba került. Többször is megműtötték, de a látását nem tudták megmenteni.

Hencidán fogták el a rendőrök, elfogatóparancs alapján. A férfi egy házban bújt el. A szekrény mögött rejtőzött és pokrócok alá bújt.

A férfi ellen aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt folyik eljárás.

A brutálisan megcsonkított lány már elhagyhatta a kórházat. Egy védett házban lábadozik, ahol bántalmazott nőknek nyújtanak menedéket. Az édesanyja a testvérén keresztül üzent a Blikknek.

– Gabi borzalmas lelki állapotban van, ami azt gondolom teljesen érthető. Amikor elkapták ezt az embernek nem nevezhető lényt, azt mondta, hogy nagyon megkönnyebbült, örül a hírnek. Reméli, hogy Attila megkapja, amit megérdemel, és ugyanolyan borzalmas kínokat kell átélnie, mint amin ő megy keresztül. Igazság szerint bármilyen nehéz is, neki és nekünk is a jövőre kell koncentrálnunk, a gyógyulás, a rehabilitáció most a legfontosabb. A kisgyermeke jó kezekben van, legalább miatt nem kell aggódnia Gabinak – nyilatkozta a Blikknek Roland.

A család várja, hogy Gabriella hazatérjen. A lakásban átalakításokat végeztek, hiszen a megvakult lánynak mindent újra meg kell tanulnia.

„A legnagyobb hála van benne, hogy él, mert a kórházban nem az volt a tét, hogy fog-e látni. A tét az volt, hogy fog-e élni” – nyilatkozta a testvére.


Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏