A világ legrosszabb hajvágásai – Jól válaszd meg a fodrászod!

Lehet sokat, hevesen vitatkozni azon, hogy mi jön be a nőknek valójában egy férfiben, de azon aligha, hogy a tetszetős fej mindegyiküknél számottevő tényező. A haj pedig a fejeden van ugye, nem mindegy hát, milyen is. A lényeg: a megjelenésedben a frizurád elképesztően sokat számít, nem véletlen nő brutális mértékben például a hajbeültetés/hajátültetés piaca, illetve az sem másodlagos, hogy egy felmérés szerint

A NŐK KB. 74%-A SZÁMÁRA
a haj egyike az első dolgoknak, amit megnéz egy férfin.

Fun fact: egyes nőket nemcsak a jól végzett fodrászmunka, hanem magának a haj tapintásának, sőt, a hajvágásnak a folyamata is szexuális izgalommal tölt el. Előbbit tricophiliának hívják, utóbbi pedig a paraphilia egy formája. Egy lány ismerősömnél elég világosan diagnosztizálható volt az utóbbi, mivel fodrásznak készült, de a harmadik nyisszantás után úgy beindult, hogy abba kellett hagynia. Tény.

Beszédes adat továbbá, hogy míg a férfiak 85%-a látja úgy, hogy a haja teljesen frankón passzol a fejéhez, addig a lányok több mint háromnegyede gondolja, hogy a férfiak többsége nem hozza ki a hajából a maximumot. Eh.

Egy kicsit akkor most segítünk.

Először egy rövid tájékoztató anyagot akartunk írni ebből a témából, aztán két okból döntöttünk úgy, hogy hosszabban kivesézzük. Egyrészt, mert többen kértétek levélben, másrészt meg azért, mert elég sok forrásanyag van, amit érdemes feldolgozni. Tényleg sokaknak jelent gondot, hogy a számukra − konkrétabban a saját fejformájuknak − legszerencsésebb hajviseletet kiválasszák, magyarul

NEMCSAK A LEGJOBB FODRÁSZ, HANEM ELEVE A FRIZURA MEGTALÁLÁSA IS ELÉG NAGY SZOPÓ.
Vannak, akik egy fél életet (vagy egy egészet) leélnek anélkül, hogy egyáltalán kipróbálták volna a legjobb stílust − vagy azért, mert annyira megszokták azt, ami van, vagy mert mindig túl merésznek tűnt az ötlet.

Az optimális forma megtalálása persze nehéz döntés, mert nyilván több faktoros:

− MILYEN AZ ÍZLÉSED?

− MILYEN AZ ÖLTÖZKÖDÉSED?

− MILYEN A HAJAD SZERKEZETE/HOL ÉS MENNYIRE SŰRŰN NŐ?

− MILYEN FORMÁJÚ A FEJED?

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏