Az ujjai köré csavarta az amerikai tehetségkutató zsűrijét ezért a 87 éves fenomén! – VIDEÓ

Shirley Claire nem csak az életkorával, de fantasztikus külsejével, életszeretetével, egész lényével elkápráztatta az America’s Got Talent négy zsűritagját, de a közönség is a rajongójává vált. Az egykori hollywoodi showgirl egyszerűen imádja az életet, pazar humorérzékkel rendelkezik, és számtalan helyen megfordult a világban.

shirley-claire

Shirley összesen négyszer volt férjnél, jelenleg egyedül él. A tündéri öreglány erről is teljesen szokatlan módon beszélt, ugyanis viccelve mondta, hogy túlélt három férjet, hiszen azok már elhunytak, a negyediktől pedig elvált.

“Tudni akarják az igazat? Az igazság az, hogy a halál könnyebb, mint a válás, mert a halállal végleg lezárulnak a dolgok, a válással pedig soha” – mondta komolyan Shirley.

A kilencvenhez közelítő asszony mindig is énekesnő szeretett volna lenni. A tehetségkutató műsor meghallgatására is egy olyan dalt választott, amely teljesen illett hozzá: Frank Sinatra I’m Gonna Live Till I Die című dalát fantasztikusan énekelte el.

Shirley mindnyájunk példaképe lehetne, hiszen az élet szeretete, a jókedv, az örömteli pillanatok átélése olyan energiával töltenek fel, amely még 90, vagy akár 100 éves korunkig is kitarthat. Ahelyett, hogy állandóan rettegünk a megöregedéstől, inkább éljünk meg minden örömöt.

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏