Brutális kánikula közelit az ország felé!

Az elmúlt napok változékony, hűvös, csapadékos időjárását okozó frontálzóna pénteken kelet felé elhagyja térségünket, mögötte szombaton napos, száraz időre számíthatunk – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. Bár vasárnap nyugat felől ismét nedves léghullámok érkeznek fölénk, ez a változás már rövid életűnek bizonyul: a jövő héten ismét a napsütésé lesz a főszerep, a kánikula is visszatér, sőt a hőség a hét közepétől fokozódik.
Szombaton derült vagy gyengén gomolyfelhős, napos időre számíthatunk (a reggeli órákban főként a Dél-Dunántúlon ködfoltok jelenhetnek meg, amelyek gyorsan feloszlanak), majd késő délután nyugaton megnövekszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem várható. Kissé hűvös lesz a hajnal, hiszen általában 9 és 14 fok közé hűl le a levegő, a legmagasabb nappali hőmérséklet viszont már 27 és 30 fok között alakul.

hoseg
Vasárnap nyugat felől fokozatosan megvastagszik a felhőzet, de keleten délelőtt még csak fátyolfelhőzet szűri a napsütést. A Dunántúlon már a reggeli óráktól, keleten délutántól több helyen alakul ki zápor, zivatar. Késő délután nyugaton ugyanakkor már vékonyodni, szakadozni kezd a felhőzet. Elsősorban a több felhő hatására mérsékeltebb éjszakai lehűlés ígérkezik, hajnalban többnyire 13, 18 fok valószínű, majd délutánra 25 és 31 fok közé melegszik fel a levegő, keleten várható a 30 fok körüli hőmérséklet.
A hétvégén általában mérsékelt marad a légmozgás, de vasárnap zivatarok környezetében erős vagy viharos széllökések is lehetnek.hőség
Fotó: OMSZ
A jövő hét elején a nappali gomolyfelhő-képződésből elsősorban keleten helyenként zápor, zivatar még kialakulhat, majd túlnyomóan derült, száraz időre van kilátás, napról napra magasabb hőmérséklettel. Ismét beköszönt tehát a hőség, a jövő hét elhozza az idei nyár negyedik hőhullámát.
Az Időkép szerint a hőhullám a hét második felében tovább fokozódhat, augusztus második hétvégéjén akár 39-41 fok is lehet.
Ismét létrejöhet a nyáron már megismert Omegablokk-helyzet is, amikor elkerülnek minket a felfrissülést hozó frontok. Az egyre szárazabb levegőnek köszönhetően – a hétfőt és a keddet leszámítva – szinte nem is lesz felhő felettünk. A hajnalok is egyre melegebbé válnak, a hét második felében lehetnek olyan helyek az országban, ahol a legalacsonyabb hőmérséklet is 23-24 fok körül alakulhat. A jelenlegi számítások szerint a rákövetkező hét közepe táján engedhet kicsit szorításából a forróság.

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏