Érdekes

20 dolog, amit a 2000-es évek elején imádtunk, de most rájuk sem merünk gondolni

A 2000-es évek beleégtek az emlékezetünkbe, elsősorban a furcsa és logikátlan divat, másrészt a gyors technikai fejlődés ellenére szinte már kellemetlenül korlátozott kütyük és eszközök miatt. Azóta persze sokat változott a világ, akárcsak a technika, a furcsa és értelmetlen divathóbortokat pedig még az emlékezetünkből is megpróbáltuk eltüntetni. 1. Rövid nadrágot hordtunk a harisnya felett. 2. Egyes tincseket kontrasztos színekkel festettünk. …

Tovább

21 fotó a világ minden tájáról, ami sokunknak meglepetést okoz majd

Nagyon sok izgalmas dolog van a világon, amit nemcsak a saját szemünkkel, de még képen sem láthattunk soha korábban. A Liked.hu-nál azonban mindent igyekszünk megtenni azért, hogy a világ minden tájáról összegyűjtött érdekes fotókat listázó cikkeink segítségével egyre inkább betöltsük ezt az űrt. Alábbi cikkünkben például megmutatjuk, hogyan néznek ki az ausztrál erdőtüzek egy repülőgép ablakából, és azt is, hogy …

Tovább

20 technikai hiba, ami sok nevetést és zűrzavart okozott

Valószínűleg mindannyian kerültünk már olyan helyzetbe, amikor határozottan úgy tűnt, hogy a technika nem áll mellettünk, és a gépek ahelyett, hogy megkönnyítenék az életünket, sokkal inkább a türelmünkkel játszottak. Munka közben lefagyó számítógép, vagy egy nyomtató, ami az Istenért sem akar nyomtatni – csakhogy a legtipikusabbakat említsem. Néha ezek a technikai hibák azonban olyan szokatlanok, hogy ha nem velünk történnek, …

Tovább

Az emberek megszavazták 2020 legszebb nőit, és íme a 20 toplistás helyezett

A Starmometer szórakoztató portál úgy döntött, hogy kideríti, kit tartanak a legvonzóbb nőnek az emberek 2020-ban. A weboldal ehhez egy nagyszabású online szavazást tartott, ahol több mint 13 millió ember adta le voksát az általa legszebbnek gondolt nőre. A végül összeállít toplista sokakat meglepett. 20. Emma Watson Emma egy brit színésznő, aki a Harry Potter filmsorozat Hermione szerepével vált világhírűvé. …

Tovább

Meghalt a Speedzone oszlopos tagja. Vince Tibi..49 éves volt mindössze

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az ismert autós weboldal, a SpeedZone.hu egyik alapítója, Vincze Tibor, vagy ahogy mindenki ismerte, Vinyus. A tragikus hírt a SpeedZone Facebook-oldalán osztották meg kollégái, barátai. ” Malibuval mi lesz, Tibi? Nem ezt beszéltük meg. Öt évvel ezelőtt, amikor annál a beszáradt kávéfoltos kis üvegasztalnál elkezdtünk erről beszélgetni hármasban a Balázs Vityával, akkor erről rohadtul nem volt szó. …

Tovább

20+ izgalmas tény Kleopátráról, amit nem tanítottak meg nekünk az iskolában

Kleopátra királynő az ókori világ talán leghíresebb női személyisége volt. Mindenki ismeri a nevét, ahogy a szépséges és a Caesarhoz, illetve Marcus Antonius-hoz fűződő románca is legendás volt. De vajon hányan tudják, hogyan is élt valójában a híres uralkodónő? A Xsense-nél most kicsit utánajártunk Kleopátra izgalmas életének, hogy összegyűjtsünk néhány olyan tényt vele kapcsolatban, amik még a történelemben jártas embereknek …

Tovább

10 virágzó ősi város, ami egyik napról a másikra süllyedt a tenger fenekére

Mi jut eszedbe a „víz alatti város” kifejezés hallatán? Fogadjunk, hogy Atlantisz! Ez nem is csoda persze, hiszen Atlantisz nevét mindenki ismeri, annak ellenére, hogy semmilyen bizonyíték sincs a létezésére. Akadnak azonban olyan vízalatti városok, amiknek ugyan kevésbé színes a történetük, ám mégis valóban léteztek egykoron, majd később a tenger fenekére süllyedtek. A Liked.hu-nál most 10 ilyen titokzatos ősi várost …

Tovább

Az internetezők elmesélték, hogy mi volt a legnagyobb hülyeség, amit más emberektől hallottak életük során

Bizonyára mindannyian részesei voltunk már olyan szürreális párbeszédeknek, amikor a beszélgetőpartner akkora ostobaságot mondott nekünk vészesen komolyan gondolva azt, hogy majd’ beszakadt a hülyeségétől a mennyezet. Hiába, az emberek szeretik védeni az igazukat még akkor is, ha az nem igaz. A Reddit közösségi oldal „tomyboy-973211” nevű felhasználója arra kérte társait, hogy meséljék el, mi volt a legnagyobb hülyeség, amit más …

Tovább

13 alkalom, amikor a hatodik érzékük mentette meg az embereket

Könnyű összekeverni a „megérzést” az indokolatlan paranoiával. Valószínűleg legtöbbször ez az oka annak, hogy az emberek azt hiszik, előre megéreztek valamit, pedig sokkal inkább az ösztönös paranoiájuk lehet eredménye, hogy óvatosabban állnak bizonyos élethelyzetekhez. Nem úgy, mint cikkünk hősei, akik valóban az ösztönüknek köszönhetik, hogy ma is talpon vannak, mivel sokuknak szó szerint ez mentette meg az életét. 1. Általában …

Tovább

19 apró, de fontos filmes részlet, ami fölött mindannyian átsiklottunk korábban

Minden valamirevaló filmrajongó tudja, hogy a világ leghíresebb rendezői sorra rejtenek el olyan apró érdekességeket és utalásokat a filmjeikben, melyeket csak a legsasszeműbb nézők képesek kiszúrni. Tudtad például, hogy a Harry Potter filmekben Voldemort köpenyének színe folyamatosan változik? 1. A L’ecsó című filmben az éttermi kritikus, Anton Egó írógépe egy koponya alakra hasonlít, ezzel is szemléltetve a karakter pusztító és …

Tovább