Ez a tehén egész éjjel a borját siratta! Ami ezután történik, az egyszerűen elképesztő!

A tehenek csodálatos állatok, és miután világra hozzák borjaikat, olyan anyai ösztön születik meg bennünk, ami talán még az embernél is erősebb.

tehet-bog-a-borja-utan

Ezt a tehenet, akit Karmának hívnak, elválasztották borjától, ezért egész este és nappal is, csak azzal volt elfoglalva, hogy kicsinyét valahogyan magához hívja.

Karmát és borját egy rosszhírű mészárostól sikerült kimenekíteniük az állatmentőknek, és végül a Gentle Barn állatmenhelyre kerültek. Egy időre azonban elválasztották anyát, és fiát, aki a Mr. Rojas nevet kapta. Ekkor figyelték meg a gondozók, hogy milyen erős az anyai ösztön egy tehénben, hiszen Karma állandóan borja után sírt, és még a tőgyében is elindult a tejelválasztás.

Karma „kérésének”, vagy inkább bőgésének eleget téve végül viszontláthatta borját. Ezt a pillanatot örökítette meg az alábbi videó. Nagyon megható, ahogy ketten újból egymásra találnak, habár a kicsi többször rosszul lesz a stressz és a kimerültség miatt, de végül minden jóra fordul.

Nézd meg a megható videót és ha tetszett, akkor oszd meg másokkal is.

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏