Galambos Lajost 2 év 10 hónap börtönre ítélte a bíróság

Galambos Lajost alias Lagzi Lajcsit még 2015-ben vádolták meg azzal, hogy több millió forint értékben lopott közüzemi szolgáltatásokat. Miután a rendőrség 2015. szeptember 24-én, feleségével Boglárkával együtt letartóztatták, majd Székesfehérváron kerültek előzetesbe megvádolták őket csalással, sikkasztással, okirathamisítással és vesztegetéssel is.

Mivel Boglárka ellen nem volt semmilyen megalapozott gyanú így őt néhány napra rá kiengedték. Lajost pedig 2016. január 24-én engedték ki a fehérvári büntetőintézetből. Történetük azonban itt még nem ért véget, ugyanis a mai napon (2021. szeptember 15.) 2 év 10 hónap börtönre valamint közügyektől való eltiltásra ítélték az egykori Dáridóst.

Az ítéletet a Budaörsi bíróságon hozták meg, ám sem Lajos, sem felesége nem vett részt rajta. Egyes források szerint Lajost csak akkor engedhetik feltételes szabadlábra, ha a kirótt büntetésének kétharmadát letölti.

Ha valaki nem ismerné a sztorit, annak elmondjuk, hogy a zenész éveken át kettő ingatlannál is jogtalanul használta a közüzemi szolgáltatásokat. Egy 2017 vádirat szerint csaknem 30 millió forintnyi áramot, 4,7 millió forintnyi földgázt és további 16 millió forintnyi vizet lopott el. Ez egészen eddig úgy úszta meg, hogy folyamatosan lefizette az óraleolvasókat.

A ma hirdetett ítélet mellett a bíróság pénzbüntetést is kiszabott rá, 15 millió forint értékben. Ezen kívül 12 milliós vagyonelkobzást rendelt el, és további 5 millió forintnyi pénzbírságot szabott ki cégére.

A tárgyaláson nem csak Lajosra szabták ki az ítéletet, hanem tettestársaira is. Így összességében két letöltendő, három felfüggesztett szabadságvesztést és egy pénzbüntetést szabtak ki a vádlottakra.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏