Kábelrengeteg van a lakásban? Mutatunk egy jó trükköt, hogy küzdjél meg velük

A technikai vívmányok fejlődésével egyenes arányban nő a lakásban össze-vissza tekeredő kábelek száma. Ha ügyesen kezeljük őket, elkerülhetjük, hogy mindent beszőjön a kábelrengeteg, és így a takarítás is könnyebben fog menni.

kabel

Biztos ismerős az a helyzet, amikor sürgősen szükség lenne egy kábelre, és az pont akkor gabalyodik össze a a többi százzal. Ilyenkor gyakran nem sok választ el attól, hogy ollót ragadjunk, és szétvágjuk az egészet.

Ehelyett mutatunk egy nagyon jó trükköt. Fogjuk a kábelt, hajtsuk össze, úgy, hogy a két vége találkozzon, majd a videón látott módszerrel alkossuk egyszerű hurkokat belőle. A keletkezett hurkokon átbújtatjuk, így anélkül, hogy másféle rögzítő anyagot felhasználnák, könnyen fixálhatjuk.

A kibogozás pedig egy mozdulatunkba kerül majd. Annyi dolgunk lesz, hogy a legelső hurkot megbontsuk, meghúzzuk a kábel megfelelő végét, és a többi szépen gomolyodik le magától.

Ezzel a módszerrel elkerülhetjük a fejfájást, bármilyen méretű kábelt szépen összefoghatunk, és soha többé nem fognak egymásba bogozódni.

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏