Kétéves kislányt erőszakoltak meg Budapesten. Az orvosok az életéért küzdenek!

Budapest — Ép ésszel felfoghatatlan, és még normális emberben is bosszúvágyat ébreszt az, amit egy kétéves kislánnyal tettek a minap. Információink szerint ennyi idős volt az az apróság, akit valaki megerőszakolt a VI. kerületben a múlt héten.

keteves

A kislány olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az orvosok egy álló éjszakán át harcoltak az életéért a műtőben. Azt egyelőre nem tudni, ki volt képes ilyen embertelenségre, amely még a rendőröket is elborzasztotta. Szakemberek szerint ilyen kisgyermek esetében a tettest rokonok, illetve közeli ismerősök között kell keresni.

Facsarné Werner Mária igaz­ságügyi szakértő szexuális bűncselekményeket is vizsgál. Véleménye szerint, aki képes ilyenre, az megakadt a pszichoszexuális fejlődésben.

– Az egyik legdurvább eset, amiről tudok, amikor egy apuka megerőszakolta a nyolc hónapos gyermekét. Az a csecsemő bele is halt az erőszakba – kezdteWerner Mária, aki szerint egyetlen magyarázata van az ilyen cselekedetnek. – Aki ilyet művel, az bele sem gondol tettének következményeibe. Egy vágy munkál benne, hajtja az úgynevezett libidófeszültség, amit ki akar elégíteni. Szerencsére nagyon ritka a hasonló eset, ugyanis a belénk ivódott szexuális gátak erősebbek – mondta a szakértő.

Szeles Géza igazságügyi orvosszakértő szerint minden szakértő rémálma egy ilyen kegyetlen eset. – A sérülések mondják majd meg, hogy milyen bűncselekmény történt valójában. Ez lehet akár életveszélyt okozó testi sértés, de akár emberölési kísérlet is, hiszen egy felnőttnek tudnia kell, hogy egy gyerek egy ilyen bántalmazásba bele is halhat. Elképzelhető az is, hogy el kell távolítani a gyermek méhét – magyarázta Szeles, aki szerint ha a kicsi fizikálisan ki is heveri, ami vele történt, örökre nyomot hagy benne. Az ügyben megkerestük a rendőrséget is.

– A Budapesti Rendőr-főkapitányság szexuális erőszak bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen – válaszolták.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏