Noha a vietnámi Đà Nẵng város nélkülözhetetlen logisztikai célpontnak számít, (révén hogy az egyik legnagyobb kikötőváros Vietnámban) turisztikai szempontból mégsem örvendett soha akkora népszerűségnek, mint azt a város vezetése szerette volna. Legalábbis eddig, a tengerszint felett 1400 méter magasan húzódó újonnan megnyílt „Golden Bridge” névre keresztelt lélegzetelállító gyaloghídnak hála ugyanis a jelek szerint most minden megváltozik.
1. Ha turisztikai célpontról volt szó, akkor az emberek legtöbbször a vietnámi Hạ Long-öblöt, és a hozzá hasonló természeti csodákat vették célba. Legalábbis eddig. 2. A Đà Nẵng város szomszédságában található Ba Na hegységen nyílt kilátó és gyaloghíd ugyanis mindent megváltoztat.
3. A híd különlegessége, hogy az egészet két földből kinyúló kéz tartja, ami épp olyan hatást kölcsönöz, mintha csak egy Gyűrűk ura vagy Trónok harca jelenetbe csöppentünk volna.
4. A vietnámiul csak Cầu Vàng (aranyhíd) névre keresztelt híd 1400 méterrel a tengerszint felett található.
5. A híd olyan új, hogy szinte még ropog – júniusban nyílt meg a látogatók előtt és máris óriási népszerűségnek örvend.
6. A hídról lélegzetelállító kilátás nyílik a környékre.
7. Az egyébként is igencsak figyelemfelkeltő, arany színű híd mesébe illő, lila színű lobéliák és krizantémok segítségével lett még inkább kihangsúlyozva.
8. A híd maga közel 150 méter hosszú.
9. És minden egyes szegletéből sugárzik az elegancia.
10. Ami nem is csoda, tekintve a nem éppen két filléres kivitelezési költségét.
11. A lélegzetelállító híd elkészítése ugyanis közel 2 milliárd dollárba került.
12. Ez végső soron azonban egy jó befektetés is lehet, a híd készítői ugyanis 1,5 millió látogatót várnak ide éves szinten, ami alaposan fellendítené a környék idegenforgalmát. 13. Neked mi a véleményed róla, elmennél megnézni?! ?