Meg fogunk fagyni: Havazás, jeges szél jöhet

Nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, a Dunántúlon többfelé várható havazás, amit estétől havas eső, eső válthat fel. A Bakonyban jelentős mennyiségű hó valószínű. Fagypont körül alakul a hőmérséklet.

Eleinte derült lesz az ég, majd északnyugat felől fokozatosan megvastagszik a felhőzet, a Tiszántúlon várható még többórás napsütés – írta a Met.hu.

A késő délelőtti óráktól a Duna vonaláig egyre többfelé várható havazás, másutt estig legfeljebb jelentéktelen hószállingózás lehet. A Dunántúlon több megyében is 5 cm-t meghaladó friss hóréteg kialakulására számíthatunk, sőt a Bakonyban akár a 10 cm-t is meghaladhatja.

Fagypont körüli hőmérséklet

Estétől a Kisalföldön az enyhülés hatására már havas eső, eső is előfordul. Napközben kevesebb helyen lesz erős az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet -2, +3 fok között valószínű, késő este -2, +2 fok várható, nyugaton a magasabb értékekkel.

Átmenetileg mérséklődik, majd estétől újra megerősödik az ÉNy-i szél.

Figyelmeztetés

Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében továbbra is másodfokú a figyelmeztetés az erős hófúvás miatt. Emellett a nyugati országrészben másutt is további havazásra, hófúvásra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Ezeken a területeken már a következő órákban is készülni kell arra, hogy a friss hóval fedett területeken a szél magas hótorlaszokat emelhet.

Ugyancsak a hófúvás miatt, de elsőfokú figyelmeztetés van érvényben Baranya, Fejér, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas és Zala megyében. Emellett Baranya, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére a havazás miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést.

Ha az ön lakhelyén várható időjárásra is kíváncsi, az Origo Időjárás oldalán megnézheti a részleteket.

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏