Merkel utasításba adta szeptemberben a német újságíróknak, hogy Magyarországot le kell járatni.

merkellhazudik

Utasításba adták a német újságíróknak, hogy a merkeli vonalat kell követni. Erről a Die Welt című német lap budapesti tudósítója számolt be. Az újságíró beszélt több német lap munkatársával is Budapesten és mindenkitől azt hallotta, hogy a utasították őket, hogy csak a gyermekes menekültekről számoljanak be és lehetőleg próbálják rossz fényben feltüntetni a magyar hatóságokat. Az újságíró azt gondolja, hogy mivel minden újságírónak szóról-szóra ugyan az volt az utasítás, ezért az csak valahonnan a legfelsőbb körökből esetleg egyenes a német kancellártól érkezhetett.

Aztán egy hét után már tarthatatlan lett a hazudozás és mostanra teljesen megfordult a lapok véleménye.

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏