„Most órák alatt halnak meg huszonéves fiatalok” – Falus András immunológus szerint ijesztő a helyzet

A szakember szerint a halálos áldozatok száma többek között azt mutatja, hogy a magyar egészségügy nagyon rossz állapotban van. A Népszavának adott interjúban kitért a poszt-Covid-szindrómára, beszélt a tudomány fejlődéséről, ami a koronavírusnak „köszönhető”, illetve arról is, miért fontos az oltás.

Falus attól nem tart, hogy évek múlva is lehetnek áldozatai a vírusnak, ugyanakkor ijesztőnek nevezte az úgynevezett poszt-Covid-szindrómát.

Egy intenzíves barátom mesélte, hogy most órák alatt halnak meg huszonéves fiatalok, akik fél éve nagyon enyhe tünetekkel átestek a betegségen

nyilatkozta az immunológus, aki szerint reményteli becslés, hogy két és fél millió beoltottnál jöhet a nyitás.

„A lényeg, hogy oltani kell, mert így ott marad a nyirokcsomókban az immunemlékezet, hogy ha újra jön ez a vírus, a szunnyadó immunmemória-sejt felébredjen az álomból és megölje. A legjobb, ha ez egy életen át tartó védelmet jelent, mint gyerekkorunkban kapott Sabin-csepp, a gyermekbénulás ellen. A vakcinák egy csoportja azonban csak átmeneti védelmet ad, így meg kell ismételni. Ma úgy látjuk, a koronavírus elleni jelenlegi oltások is ilyenek” – mondta.

Jelenleg körülbelül 20-30 vakcina van a klinikai vizsgálatok célegyenesében. A szakember szerint hamarosan hozzánk is jönnek új oltóanyagok:

„Tudjuk, hogy az influenza ellen minden évben oltanak, mert a H meg az N – biztos emlékszik a H1N1 vírusra –, ezek a felszíni fehérjék nagyon gyorsan módosulnak. Régóta keresik, hol van az a közös pont, amiben változatlanok, hogy ne kelljen minden évben oltani. Most ebben is van előrelépés, de még a HIV elleni oltás kifejlesztésében is. A koronavírus elleni vakcinák kifejlesztésének oldalvizén felgyorsult az ebola vagy a dél-amerikai zika vírus elleni vakcina előállítás is. Tehát a mostani pandémiapánik alatt sok mindent megtudtunk. Sajnos, ilyen drámai okok is gyorsítják a tudomány fejlődését”.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏