Három hét múlva várható az általános iskolák bezárása is? Nahalka István oktatáskutató szerint, a járványügyi helyzet miatt, körülbelül három hét múlva nálunk is bezárnak majd az általános iskolák. Úgy véli, a magyar oktatási rendszer egyelőre még azért tart ki, mert a pedagógusok és az iskolavezetők hátán fát lehet vágni, sokszor erőn felül is vállalnak feladatokat. Mégis bár megérti, hogy nehéz a döntés az osztrákokhoz hasonlóan, most már nekünk is be kellene zárnunk az óvodákat és az iskolákat, még akkor is, ha ennek komoly következményei vannak
Ezt mondta az oktatáskutató november 17-én? Akkor ez azt jelenti, hogy a napokban zárni kell az iskolákban és óvodáknak? A jelenlegi álláspont szerint nem kerül sor erre, de minden nap várjuk a friss híreket!A távolságtartással kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek, azzal, hogy a 10 000 főnél nagyobb település egyes közterületein a maszkviselés kötelező. A területek kijelölése a polgármester feladata. Sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületeken a maszk viselése továbbra sem kötelező.
Xsense Szórakoztató magazin