Olyat tett az évzárón az igazgató, amit egyetlen iskola igazgatása engedett meg

Rendhagyó évzáró részesei lehettek a szombathelyi NYME Bolyai János Gyakorló Általános Iskola diákjai. Az iskola igazgatója ugyanis szakított a hagyományokkal…

Az ugye mindenkinek megvan, ahogy a tanév utolsó napján, amikor már amúgy is mindenkinek elege van a suliból, fiúk és lányok állnak a hőségben az udvaron, vagy épp rossz idő esetén a levegőtlen tornateremben (nem tudni melyik a rosszabb), végeláthatatlan, unalmas beszédeket, verseket és az énekkart hallgatva, jutalomkönyvek és dicséretek kiosztása közepette már mindenki bárhol lenne, csak ahol épp van, ott nem. Igen, ez egy átlagos évzáró…

Vagy legalábbis eddig ez volt, mostantól pedig remélhetőleg más lesz, mondjuk valami olyasmi, ami Szombathelyen történt. A Nyugat.hu internetes lap számolt be először a NYME Bolyai János Gyakorló Általános Iskola évzárójáról, amelyről a portál videót is készített, ennek köszönhetően mára már 29 ezren látták, hogy buli is lehet egy évzáró.

Ebben persze jelentős szerepe volt Papp Tibornak, az iskola igazgatójának, akit – Vas megye ide vagy oda – vaskalaposnak semmiképp nem lehet nevezni, mert bár megtartotta az évzárók minden hagyományosan kötelező elemét – pl. beszéd, idézet, ének –, mégis valahogy másként.

Beszédében ugyanis az iskolai egykori diákját, Király Gábort, a labdarúgó-válogatott, és egyben a helyi csapat kapusát idézte, míg a szokásos dalolászás nem az énekkar, hanem az iskola diákjaiból álló együttes, a BrainStorm vezetésével zajlott. Természetesen ebből már sejteni lehet, hogy nem kórusműtől, hanem az Ocho Macho legnagyobb slágerétől zengett a suliudvar. Ja, majdnem elfelejtettük megemlíteni, hogy a dal közepén megjelent az Ocho Macho frontembere, Kirchknopf Gergő is, természetesen mikrofonnal a kezében.

De meséljen mindenről inkább a Nyugat.hu videója:

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏