Nyugdíjából alig él meg Zalatnay Sarolta!

Ilyen kevés a nyugdíja Zalatnay Saroltának. Isteni sugallatra kezdett el tartalékolni az énekesnő. Képtelen kijönni nyugdíjából és abból a kis zenei támogatásból, amit kap Zalatnay Sarolta. Az énekesnő nyugdíja mindössze 63.000 forint, lánya támogatása nélkül nem tudná fenntartani magát. “Tavaly több mint száz fellépésem volt, és valami isteni sugallattól vezérelve ebből tartalékoltam. Mintha a gondviselő ösztökélt volna: „tegyél félre!” Pedig idénre …

Tovább

VV Gábor korábban „féktelen bulizóként”, barátnőjével együtt szerepelt az Anikó show-ban

Érdekes videóra bukkantunk a YouTube-on: ebből derült ki, hogy a ValóVilág10 powered by Big Brother mostani évadának egyik versenyzője, VV Gábor nem teljesen ismeretlen a média világában. Korábban szerepelt az Anikó show-ban, ahol mostani barátnője exeként hívták be a stúdióba. Nádai Anikó elmondása szerint VV Gábor akkoriban féktelen bulizó hírében állt, akit barátnője szeretett volna jó útra terelni. Ez azért is érdekes, …

Tovább

MOST jelentették be! NAGY A BAJ! EZ Minden magyar embert érint! EZEK az intézmények is bezárnak?! ORSZÁGOS ZÁRÁS JÖN?

Rengeteg iskolát ütött ki a koronavírus: A koronavírus-járvány gyakorlatilag legyőzte a magyar iskolákat, olyan sok tanár tesztje lett pozitív, hogy a tanítás maradékát csak nagy nehezen lehet folytatni, ám van ennél még súlyosabb gond is:Továbbra is jelentősen nő azoknak az óvodáknak, iskoláknak a száma, ahol az operatív törzs rendkívüli szünetet vagy digitális munkarendet rendelt el. Hétfőn még 178 óvodai csoportban, …

Tovább

OPERATÍV TÖRZS : Karácsonyra vonatkozó szabályok > Mindannyiunk számára keserű hírt közölt Orbán Viktor

Ki kell tartanunk, mert még csak a felénél vagyunk a harmincnapos lezárásnak ezt kérte Orbán Viktor reggel a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök az adatoknál egyelőre nem lát jelentős változást, javulást. Már elkezdte kidolgozni az operatív törzs a karácsonyra érvényes szabályokat. Az biztos, hogy külföldre, síelni nem ajánlott elutazni. Orbán Viktor bejelentette, hogy várhatóan már a jövő héttől jelentkezhetnek, regisztrálhatnak azok, …

Tovább

TELJESEN ÚJ SZABÁLYOK A VÁSÁRLÁSNÁL – Maga Müller Cecília jelentett be a szabályokat alig NÉHÁNY ÓRÁJA!

Tudatos vásárlásra kéri a lakosságot az országos tisztifőorvos az adventi időszak beköszöntével a koronavírus-járvány miatt.Müller Cecília vasárnap a közmédiának azt mondta, hogy a plázákban céltalanul fel-alá járkálni veszélyes, ezért aki teheti, vásároljon az interneten, aki pedig mégis személyesen veszi meg az ajándékokat, otthon találja ki, mit szeretne, hogy tudatosan, a lehető legrövidebb idő alatt el tudja intézni a vásárlást.Az országos …

Tovább

Ekkor fog tetőzni a járvány Magyarországon:Nagyon sok halottal számolnak

Decemberben naponta több mint kétszázan halhatnak bele a koronavírusba Magyarországon egy amerikai járványmodell szerint – becsülték október elején, amikor a Washingtoni Egyetemen működő Egészségmérési és -értékelési Intézet (IHME) előrejelzésében. A Bill és Melinda Gates Alapítvány támogatásával létrejött, egészségügyi trendek modellezésével foglalkozó kutatóintézet a statiszták mellett az országok járványügyi intézkedései alapján állítja fel rendszeresen frissülő prognózisát. A 24.hu megnézte, hogy immár …

Tovább

16 fotó, ami megmutatja a dolgok rejtett oldalát, amit sosem láthattunk korábban

Ha olyan kíváncsi természet vagy, mint mi, akkor bizonyára Te is gondolkodtál már lefekvéskor valami olyasmin, hogy vajon hogyan ültetnek át egy hatalmas fát, vagy hogy miért állnak olyan jól a ruhák az webáruházak modelljein. 1. Ilyen gépekkel tisztítják a mozgólépcsőket. 2. Gyomtalanító „gép”. 3. A munkások ilyen piros botokat használnak, hogy tudják, mikor tökéletesen érett a paprika a Tabasco …

Tovább

VADIÚJ KORMÁNYRENDELET!ÉJFÉLTŐL EZ TILOS Magyarországon! ÚJ, ORSZÁGOS TILALMAT VEZETTEK BE, amíg aludtunk!

Mától veszélyhelyzet alatt tilos felmondaniuk az egészségügyi dolgozóknakMegjelent egy új kormányrendelet, amely az egészségügyi dolgozók munkáját szabályozza veszélyhelyzetben.Szombat este közzétették az új kormányrendeletet, amely az egészségügyi jogviszonyról szóló részletszabályokat tartalmazza – írja a 444. hu. Eszerint békeidőben csökken az egészségügyi dolgozók kirendelhetőségének ideje, 1+1 évről 44 napra és lehetővé teszik, hogy azokban a 16 éven aluli gyereket nevelő családokban, ahol …

Tovább

16 tervező, aki túl sokat akart, és totális katasztrófa lett a vége

Manapság nem könnyű lépést tartani a divattal és kreatív ötletekkel előrukkolni, ezért aki lépést akar tartani a piaccal, annak folyamatosan új, merész ötletek után kell nyúlnia. Érthető módon tehát a tervezők próbálják minél inkább szabadjára engedni a képzeletüket, csakhogy ez néha olyan jól sikerül, hogy átlépnek vele egy olyan határt, amit sosem lett volna szabad. Ennek eredményeképpen pedig például funkciótlan …

Tovább

Néhány perce jött a drámai hír : Erről muszáj tájékoztatni a lakosságot!

6819 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 211 527 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 156 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 4 672 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 55 637 fő, az aktív fertőzöttek száma 151 218 fő. Az aktív fertőzöttek 20%-a, az elhunytak 24%-a, a gyógyultak …

Tovább

20 dolog, amit egyesek bűntudat nélkül dobtak ki, mások pedig boldogan összeszedték őket

Egyes országokban az emberek néha hibátlan, olykor szinte új dolgokat is gondolkodás nélkül a kukába dobnak. Számukra egy beragadt laptop billentyű elég ahhoz, hogy megszabaduljanak a laptoptól, ahogy az antik festményeket és tükröket is bűntudat nélkül dobják a szemétbe. Érthető módon épp ezért vannak olyan emberek, tágra nyílt szemekkel járnak a kukák közelében, hiszen sosem tudhatják, milyen kincsekre bukkannak éppen. …

Tovább

9 jel, ami arra utal, hogy valaki kedvel téged, még akkor is, ha ezt nem mondja ki

Annak érdekében, hogy kiderítsük, mit gondol rólunk egy személy, nem feltétlenül kell szemtől szemben megkérdeznünk az illetőt. Néha elég, ha csak nagyobb figyelmet szentelünk ennek az illetőnek a testbeszédére: a gesztusai ugyanis rendkívül árulkodók lehetnek. A Xsense-nál elmerültünk a pszichológusok cikkeiben, hogy megtudjuk, melyek azok a viselkedéssel kapcsolatos jelek, amik arra utalnak, hogy az adott személy számára nem vagyunk közömbösek. …

Tovább

15 meglepő tény azokról a helyekről, amiket mindannyian meg szeretnénk látogatni

Gondolkoztál már azon, hogy vajon mi történhet azokkal az érmékkel, amiket a turisták a szökőkutakba dobálnak? Hát azon, hogy milyenek lehettek az ókorban a Húsvét-sziget ikonikus szobrai? Ma választ kapunk az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre. 1. A Trevi-kútból minden éjjel kiszedik az érméket. A turisták annyi érmét dobálnak Róma ikonikus nevezetességébe, hogy a szökőkutat minden éjjel tisztítani kell. 2016-ban …

Tovább

Csakis felnőtteknek és erős idegzetűeknek ajánljuk ezeket a felvételeket!

Az emberiség történelme során mindig is makacsul tartotta magát az a hit, hogy élnek köztünk, vagy legalábbis a természet eldugott zugaiban olyan lények, amelyeket eddig még nem azonosítottak. Ilyenek példának okáért a Jeti, az amerikai vadonok nagy lábú Big Foot-ja, vagy akár Dél- és Közép-Amerika csupakabrája. Máig sem lehet biztosan tudni, hogy ezen lények közül melyik fikció, és melyik létezik …

Tovább

KORLÁTOZÁSOK 2020. DECEMBER 11-TŐL >>>ERRE SZÁMÍTS!

Korlátozások: Erre számíthatunk december 11-e után A jelenleg is érvényben lévő koronavírus-fertőzés miatt hozott korlátozások december 11-ig érvényesek. Magyarország kormánya december 11-re kíván döntést hozni a folytatásról. Azonban a kormány közösségi oldalán erős utalás olvasható a korlátozás jövőjével kapcsolatban. A magyar kormány Facebook-oldalának legutóbbi bejegyzésében az alábbi kijelentés áll, Orbán Viktor fényképének kíséretével: “Szeretnénk, ha mindenki korlátozás nélkül tudna találkozni …

Tovább