A hajvágás mindig nagyon kényes téma. Egyrészt a legjobb fodrász megtalálása hosszú és fájdalmas kudarcokkal teli küzdelem, másrészt, ha rá is lelünk erre az aranykezű mesterre, akkor sem biztos, hogy az általunk választott frizura tényleg annyira jól áll majd nekünk, ahogy azt mi fejben elképzeltük. 1. Min nevet vajon a cica? 2. Mint egy régi, rossz grafikájú számítógépes játék karaktere. …
TovábbKangbashi – egy város, ahol minden adott az élethez, mégsem lakik benne szinte senki
A Sárga-folyó mentén található Ordos város vezetősége még 2003-ban döntött úgy, hogy egy nagyszabású városbővítési projekt keretén belül, a városközponttól 16 km távolságra egy egészen új, 1 millió ember befogadására képes városrészt hoz létre. Az éveken át épülő világszínvonalú metropolisz költségei végül valamivel több, mint 161 millió dollárnál álltak meg, ám ezt a pénzt akár ki is dobhatták volna az …
TovábbAz internetezők 16 antik dologra bukkantak, amiknek az ára minden évben egyre magasabb lesz
Vannak, akik úgy gondolják, hogy a dédanyáktól örökölt 100 éves székek vagy étkészletek csak értéktelen vackok, amiknek a szeméttelepen a helyük, míg mások tudják, hogy a gyűjtők és régiségkereskedők kisebb vagyont képesen fizetni az ilyen régi ritkaságokért. Az ilyen tárgyak általában speciális aukciókon kerülnek értékesítésre, de az sem ritka, hogy az emberek inkább megtartják maguknak, és a saját otthonuk díszívé …
TovábbVÉGSŐ BÚCSÚ VUJITY TVRTKOTÓL! MINDENKIT MEGDÖBBENTETT, AMI VELE TÖRTÉNT! TITOKBAN ZAJLOTT MINDEN, ÉRTETLENÜL ÁLLNAK A RAJONGÓK:
Vujity Tvrtko a népszerű műsorvezető eltűnt a képernyőről és családjával együtt elköltözött Magyarországról! Egy titokzatos búcsúposztban köszönt el a követőitől. A Blikk nyomozott az ATV műsorvezetőjének rejtélyes eltűnése ügyében: kiderítettük, hogy családostul hagyta el az országot és nagy valószínűséggel ismét az Egyesült Államokba költözött. Drága Barátaim!Eljött a búcsú ideje. Nagyon szépen köszönöm azt a rengeteg szeretetet, amit Tőletek kaptam. Elmondhatatlanul …
TovábbMiért akarnak napjainkban egyre tovább szinglik maradni az emberek
Nem is olyan régen teljesen természetes volt, hogy egy ember megházasodik 20 éves kora előtt, vagy akár szülővé is válik, míg az egyedülálló embereket a magánnyal társították. Napjainkra azonban a modern emberek elkezdték megkérdőjelezni ezeket az idejétmúlt normákat, és kiélvezni az egyedülálló életmód minden örömét. Igen, bármilyen furcsának is tűnhet, a szingliségnek is vannak olyan csábító oldalai, amik miatt a …
TovábbA svájci élet 17 jellemzője, amiről nem szoktak beszélni az útikönyvek
Már többször írtunk Svájcról és az összetett adórendszeréről vagy a tökélyre fejlesztett vasúti menetrendjéről, azonban még mindig vannak olyan érdekességek vele kapcsolatban, melyekről érdemes beszélni. Ez az ország ugyanis újra és újra képes meglepni a turistákat, még azokat is, akik nem először fordulnak meg ebben a különleges kis országban. 1. Ne próbáld megítélni Svájcot az alapján, hogy csak egy kis …
TovábbJÖHET az 55 éves nyugdíjkorhatár!
Szerintem minden embernek 55 évesen nyugdíjba KÉNE MENNIE, hogy tudjunk még élni és pihenni! AZ emberek szerint jöhet az 55 éves nyugdíjkorhatár, hogy mindenkinek legyen ideje még élvezni a nyugdíjas éveket : A nyugdíjkorhatár egyre jobban kitolódik. Sokan attól tartanak, hogy mire elérik a nyugdíjas életkort, már nem lesz elég energiájuk, vagy nem lesz elég jó az egészségi állapotuk ahhoz, …
Tovább5 perce bejelentették a legdrámaibb hírt, amit eddig hallottunk! EZT HOZZA JANUÁRRA ÉS FEBRUÁRRA A koronavírus!
Koronavírus: legerősebb hullámot a január-február időszakban várják interjút adott az olasz orvosprofesszor.A vártnál korábban érkezett második járványhullámról, elszánt, de fáradt orvosokról, valamint a sürgősségi osztályokon biztonságot kereső emberekről számolt be Sandro Petrolati orvosprofesszor, a római San Camillo-Forlanini-Spallanzani kórházkomplexum kardiológiai intézetének vezetője az MTI-nek hétfőn adott interjúban. Meglepetésnek nevezte a járványhullám gyors visszatérését, mely az előjelzett november helyett már szeptember végén, …
Tovább16 fotó, ami bizonyítja, hogy néhány dolog sosem változik
Életünk során átlagosan 12-szer változtatunk munkahelyet, és körülbelül 2-3 alkalommal cseréljük le az otthonunkat, de vannak, akik ennél többször, sőt olyanok is, akik városról-városra költöznek. Vannak azonban olyan dolgok az életben, melyek hosszú idő múltán is változatlanok maradnak. Ilyen például a kedvenc kutyánk, aki évek múltán is szeret az ölünkben aludni, annak ellenére, hogy már rég nem kiskutya, vagy gondoljunk …
TovábbNézd meg, milyen házakban éltek a sztárok a világhírnév előtt, és milyenekben élnek ma
A legnagyobb rajongók általában mindent tudnak kedvenc hírességükről, de ez nagyban függ attól, hogy az adott híresség mennyire engedi közel magához a rajongóit. A legtöbb híresség például szereti rejtegetni a privát dolgait, így olykor még a legnagyobb rajongók sem tudják, hogy milyen házban élnek, vagy milyenben éltek akkor, amikor még teljesen átlagos emberek voltak, a világhírnevet megelőzően. 15. Eminem 14. …
TovábbErről tudnunk kell!..SZOMORÚ hírt kellett bejelenteni ORBÁN Viktornak
Orbán Viktor bejelentette, hány szabad intenzív ágy van még az országban Az operatív törzs hétfő reggeli ülése után jelentkezett be Facebook-oldalán Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő elmondta:áttekintették a hétvégén történteket és a rendelkezésre álló kapacitásokat. A nyomás nagy, de egyelőre minden fronton állják a sarat az orvosok és az ápolónők, a kórházi szakszemélyzet és az iskolák is. Azt tudom mondani, …
TovábbSAJNOS ITT A VÉGE! Nehéz döntést hozott meg Szinetár Dóra, de sajnos nem bírja tovább! Dóri mondta ki a végét tízezrek döbbentek le azon, közzétett Szinetár Dóra
Dóra sokáig tűrt és várt, de mostanra elege lett a posztjai alatt írt mocskolódó kommentekből. Vége a rosszindulatú hozzászólásoknak, törölte, és ezután is törölni fogja az ilyeneket, valamint letiltja annak íróját. Hivatalos Facebook oldalán egy hosszabb posztban magyarázza el követőinek, hogy ezúttal tényleg betelt a pohár: Szinetár Dóra: Aki ezen az oldalon paraszt módon beszól, az törölve és tiltva lesz: …
Tovább19 alkalom, amikor a valóságban több volt a hiba, mint bármelyik videojátékban
A közelmúltban egyre népszerűbbé vált az a gondolat, mely szerint egy számítógépes szimulációban éljük az életünket. A Mátrix filmek alapját is képző teória támogatói szerint az általunk érzékelt valóság csak egy fejlettebb civilizáció által létrehozott számítógépes program, melyekben mi magunk vagyunk a játékosok. 1. Kiégett pixel. 2. Hal eső Kínában. 3. Textúrabetöltés. 4. Hiba a mátrixban. 5. Véletlenül ugyanaz …
TovábbFRISS! Müller Cecília bejelentést tett a további szigorításokkal kapcsolatban!
A magyarországi települések 85 százalékában találtak koronavírussal fertőzött személyt, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az országban mindenhol jelen lehet a vírus mondta az országos tisztifőorvos vasárnap, a közmédiának nyilatkozva. Müller Cecília úgy fogalmazott, mindenki akkor jár el helyesen, ha magát, illetve a vele nem egy háztartásban élőket potenciálisan fertőzöttnek tekinti és ennek megfelelően tartja a kapcsolatot másokkal. Kiemelte, …
TovábbEZ elég baj! ETTŐL FÜGGHET A Koronavírus lefolyása ez határozza meg, hogy túléled-e vagy sem?
A genetikánktól függhet a COVID-19 lefolyása Ezer páciens bevonásával vizsgálja a szegedi és a pécsi egyetem a koronavírus okozta betegség lefolyásának genetikai hátterét Feltételezésük szerint kell, hogy legyenek olyan genetikailag megalapozott okok, amelyek a fiatal, társbetegség nélküli fertőzötteknél hozzájárulnak a súlyos lefolyású COVID-19 kialakulásához. Egész Európában, a szomszédos országokban és Magyarországon is exponenciálisan nő a fertőzöttek száma, egyre többen igényelnek …
Tovább
Xsense Szórakoztató magazin