Az Oscar-díjas amerikai színésznő, Ethel Barrymore egyszer azt mondta: „azon a napon válik az ember igazán felnőtté, amelyiken először nevet magán tiszta szívből”. Ez egy közel 100 éves idézet, ami mind a mai napig helytálló, hiszen tény és való, hogy nem szabad túl komolyan venni sem magunkat, sem pedig magát az életet – ez ugyanis minden mókát megöl. Cikkünkben ezt …
Tovább12 ártalmatlannak tűnő tisztálkodási szokás, aminek jobb örökre búcsút inteni
A higiénia a civilizált ember életének egyik legfontosabb jellemzője. A legtöbb ehhez kapcsolódó műveletet teljesen rutinszerűen végezzük: gondolkodás nélkül bepattanunk a zuhanyba, hajat mosunk, majd megtörölközünk és dezodorral fújjuk be magunkat, miközben meg sem fordul a fejünkben annak a gondolata, hogy esetleg az egyik-másik rutin szokásunk talán egészségtelen az egészségünkre nézve. Pedig nem ártana, hiszen ahogy a most következő cikkünk …
Tovább24 fotó, amit ha jobban megnézel rájössz, hogy sosem tévedtél még ekkorát
A világban minden nap száz és száz szórakoztató véletlen egybeesés történik, melyet ha elég szerencsések vagyunk, akár lencsevégre is kaphatunk. Ételnek tűnő kőzetek, összeolvadó emberek vagy épp űrhajónak tűnő stadionok – ezek mind csak a képzeletünk szüleményei, melyek a tökéletes pillanatban készült trükkös fotóknak hála kelhettek életre. 1. ,,Első ránézésre azt hittem erre az ásványra, hogy sajttorta.” 2. Ez nem …
TovábbAz egyetlen város a Földön, ahol a teljes lakosság ugyanabban a házban él
Az alaszkai Whittier-t magas hegyek, vízesések, és egy hatalmas öböl veszi körül. A szubarktikus éghajlat miatt az Egyesült Államok legnedvesebb városa: évente 5024 mm csapadék hullik le, a szél pedig gyakorta eléri a 100 km/h-ás sebességet. Ez az aprócska alaszkai város egyébként 51 négyzetkilométeren terül el, és összesen 214 ember lakja, de ami a még érdekesebb: mindegyik egy házban él. …
TovábbEmberekre gondolva: 21 tervezési megoldás, amit a legapróbb részletekig kigondoltak
Mindannyian tudnánk mondani olyan köznapi tárgyakat és eszközöket, amikről pontosan tudjuk, hogyan lehetne őket kényelmesebbé, a mindennapi használat szempontjából egyszerűbbé tenni. Ehhez nem feltétlenül kell radikális változtatásokat eszközölni, néha egy apró módosítás is nagy segítség tud lenni. Van ötleted rá például, hogy hogyan lehetne egy gömb kilincset kesztyűvel is könnyen használhatóvá tenni? Hát arra, hogy miként lehet a kerekesszékes …
Tovább20 ember, akik felismerték a családi élet előnyeit és hátrányait
A boldog házaspárok egyik titka, hogy nem becsülik alá a humorérzék fontosságát a kapcsolatukban. Megfelelő humorérzék segítségével még a legnagyobb problémák, például a házastárs bosszantó szokásai is sokkal könnyebben leküzdhetők. Jól tudják ezt cikkünk hősei is, akik mindennap gondoskodnak róla, hogy megfelelő mennyiségű humort kapjon a házasságuk, emiatt pedig egy pillanatra se legyen unalmas az életük. 1. ,,A feleségem vérében …
Tovább18 alkalom, amikor az emberek nagyon szerettek volna valamit, de be kellett érniük valami teljesen mással
Valószínűleg mindannyian ódákat tudnánk zengeni azokról az alkalmakról, amikor az általunk felállított magasztos elvárások meglepően durva valósággal találkoztak. Legyen szó olcsó online vásárlásról vagy akár saját magunk által véghezvitt kudarcról – mind találkoztunk már ilyennel, csak a helyzet az, hogy nem szívesen szeretünk róla beszélni másoknak. Nem úgy a most következő emberek, akik az interneten keresztül osztották meg, hogy milyen …
Tovább14 fotó, ami megmutatja, mennyit változott a világ 20 év alatt
Bármilyen hihetetlen is, de a 2000-ben született emberek lassan 20 évesek lesznek, ami jobban belegondolva egészen hátborzongató. Az idő haladtával azonban nemcsak a gyermekek nőttek fel: a bolygó, a technológia, és mi magunk is megváltoztunk. A gazdag hírességek már nem olyan kicsapongóan öltözködnek, mint régen, a hölgyek közt már nem divat a műbarnaság, a tetoválások pedig már nem a börtönbüntetésüket …
Tovább19 drámai fotó, amikor a dolgok a lehető legrosszabbul alakultak
Néha olyan érzésünk lehet, hogy az élet egy játék, amit folyamatosan egy játékmester felügyel. Amikor túl jól mennek a dolgok vagy épp túl unalmas az életünk, akkor ez a játékmester kitalál valamit, amivel mindent felforgathat. Aki látta a Truman Show című filmet, az valószínűleg érti, hogy mire is gondolok pontosan. Így voltak ezzel cikkünk hősei is, akiket a semmiből olyan …
TovábbAusztrália a ‘húzzunk innen, de nagyon gyorsan’ hazája, és ezt 30 képpel is bizonyítjuk
Ausztrália egy hatalmas és csodálatos ország, ahonnan még a Hold is fejjel lefelé látható. Ennek a világ végén található országnak a lakói elvesztettek egy háborút az emuk ellen, és kénytelenek együtt élni sok száz olyan életveszélyes állattal, amik olykor még a legvadabb rémálmainkat is felülmúlják. Itt a papucsokban és a vécékben kígyók lapulhatnak, a vállunkra óriás-szöcskék ugrálhatnak, a fejünket …
Tovább30 szórakoztató fotó, ami remekül összefoglalja Kanada lényegét
Kanada messze földön híres az elképesztő tájairól, magas életszínvonaláról és a végtelenül udvarias lakóiról. Ez az a hely, ahol másodpercek alatt képes megváltozni az időjárás, és ahol a rablóktól a koccanást okozó buszsofőrökig mindenki elnézést kér másoktól. Vannak azonban más egyéb érdekességek is Kanadával kapcsolatban, melyeket csak néhány önmagáért beszélő fotó segítségével lehet szemléltetni igazán. Cikkünkben most 20+ ilyen …
Tovább8 pszichológiai trükk, ami mindenkire egyformán hatással van
Számtalan könyvet olvashatunk arról, hogy a siker kulcsa tulajdonképpen csak a magunkba vetett hitünk mértékétől függ, de a valóságban azért ennél kicsit komplexebb a helyzet. Sajnos az erős hit önmagában nem elég, bár szerepe megkérdőjelezhetetlen, olyan fontos adottságokra is szükségünk van, mint az önfegyelem és a jó kommunikációs képesség, na meg persze az sem árt, ha ismerünk néhány olyan trükköt, …
Tovább21 fotó, amire nem könnyű logikus magyarázatot találni
Míg a tudósok az ókori civilizációkat és a távoli univerzum titkait kutatják, addig szépen csendben a körülöttünk lévő világ is képes ám meglepő és olykor egyenesen megmagyarázhatatlan jelenségekkel szolgálni. Láttál már például olyan fát, amiről kenyérpirítók lógnak? Esetleg órát, ami visszafelé jár? Neeem, ezek nem légből kapott kitalációk, ez a kőkemény valóság…? 1. Neem, ez nem valakinek a tarkója. Te …
Tovább25+ kép, amin minden antiszociális, befelé forduló ember könnyes szemmel fog nevetni
A zárkózott és antiszociális életmód nem egy választás és noha nem is mindig kifizetődő, legtöbbször egyszerűen elkerülhetetlen. Ahogy ugyanis az ember egyre idősebb és idősebb lesz, szépen lassan megutálja embertársait és igyekszik ódzkodni minden féle/fajta velük történő kapcsolatteremtéstől. Ha számodra is ismerős ez a helyzet, akkor valószínűleg Te is könnyes szemmel fogsz majd nevetni a most összegyűjtött, félelmetesen valósághű képeken. …
Tovább24 érdekes dolog, amit a legtöbben valószínűleg most először látnak majd életükben
Egyetlen dologra koncentrálni elég nagy ostobaság. Már az ókori görögök is ugyanezen a véleményen voltak. (ezért olyan kicsik például az ókori görög férfiszobrok péniszei) Úgy értem, hogy minden nap számtalan érdekes dolog történik a világban, ezért az asztal alá dugni a fejünket nem a legésszerűbb dolog. Ehelyett inkább emeljük magasra és nézzünk szét a világ legérdekesebb dolgai közt, amikor és …
Tovább
Xsense Szórakoztató magazin