Sokan egész évben a nyárról álmodoznak, hogy végre rövidnadrágot húzhassanak, napozhassanak és sokat úszhassanak. Valójában azonban a több napon át tartó 30°C feletti hőmérsékletnek már ritkán örülnek az emberek a 40 fok feletti pedig már olyan abszurd pillanatokat képes okozni, amiről sosem gondoltuk volna, hogy megtörténhet. 1. ,,Valakinek olvadni kezdett a tetője a hőségtől.” 2. ,,Olyan meleg van, hogy a …
Tovább21 szerencsés ember, aki olyan dologba botlott, amivel a legtöbben egész életünk során sem találkozunk
Napjainkban, amikor az internet már bárki számára elérhető, sokszor úgy érezhetjük, hogy mindent tudunk a világról és mindent láttunk, amit látni lehetett. Ahogy azonban az élet újra és újra bebizonyítja, még mindig vannak olyan dolgok, amiket meglátva akaratlanul is tátva marad a szánk és kikerekednek a szemeink a csodálkozástól. Ez lehet egy óriási sárga uborka vagy egy vékony fa lapokból …
Tovább14 alkalom, amikor a szakemberek megijedtek az előttük álló munka nagyságától
Az emberiség mindig is nagyra becsülte a tehetséges, megbízható szakembereket. Az utóbbi időben azonban egyre gyakrabban jelennek meg olyan magukat szakembernek hívó emberek, akik valójában mérföldekre távol állnak a mesterségüktől. Manapság már a munka magas költsége sem garantálja annak színvonalát, így minden esetben egyfajta zsákbamacska az egész. 1. A kátyúzás az kátyúzás, teljesen mindegy, hogy milyen úttestről van szó. 2. …
Tovább21 hely, amit a világ legrosszindulatúbb építészei terveztek
Néha úgy tűnik, mintha az egyes objektumok építéséért felelős szakemberek szándékosan végeznék rosszul a munkájukat. Nekünk, hétköznapi embereknek pedig legtöbbször semmi beleszólásunk sincs ezekbe, maximum bosszankodunk egy sort és megpróbálunk együttélni a használhatatlan buszmegálló vagy az üvegajtós WC problémájával. A Liked.hu-nál mi is találkozunk néha furcsa és érthetetlen építészeti megoldásokkal, de azok a közelébe sincsenek a most következőknek, melyeket nulla …
Tovább16 szerencsétlen, akit jó ideig a hideg is kiráz majd a felújítás és javítás gondolatától
A felújítás egy igazi erőpróba, mely nemcsak az idegrendszert, de pénztárcát és a legszilárdabb házasságokat is próbára teszi. Időnként azonban mindannyian szembesülünk azzal, hogy meg kell változtatnunk valamit az otthonunkban, vagy akár a semmiből felépítenünk, így bármennyire is utálatos, sajnos elkerülhetetlen. A Liked.hu-nál pontosan tudjuk, hogy milyen megterhelő tud lenni egy felújítás, de a mi unalmas történeteink helyett beszéljenek inkább …
Tovább21 fotó, ami értékelni fognak azok, akiket gyakran idegesít a munkahelyük
Nagyon sok szakma létezik a világon, ezek nagy részét nem is ismerik az emberek. Ettől persze még minden munka épp ugyanolyan fontos a maga módján, és mindegyik munkahelyen vannak olyan pillanatok, amiket gyorsan el szeretne felejteni az ember. 1. ,,A tervezőnk remek grafikát készített az irodai mikróhoz.” 2. Így néz ki egy pizzéria szemete. 3. ,,Az én feladatom, hogy napi …
TovábbKulcsár Edina már bele is szokott a roma hagyományokba. Remekül szaggat nokedlit is.
Elvileg dúl a szerelem a friss páros között. Kulcsár Edina és Varga Márk (G.w.M) adott egy interjút a Borsnak, ami ezt támasztja alá. Nyilván figyelemmel kísérjük mi is a hölgy életútját. Pláne ilyen esetekben, amikor valaki ennyire viharos sebességgel vált partnert. A kétgyerekes anyukának be kellett illeszkednie párja roma családjába, de úgy tűnik, hogy jól halad. “Jól érzem magam közöttük. …
TovábbNyilatkozott a megvakított kemecsei lány. Örül, hogy él és abban bízik, hogy egyszer újra látni fog.
Feltehetően tudatmódosítók hatása alatt állt az a férfi, aki puszta kézzel nyomta ki szerelme, Gabriella szemeit. Meg is szurkálta a 22 éves lányt, majd az árokba dobta. A férfi elmenekült a helyszínről. A magatehetetlenül sikoltozó nőhöz több szomszéd, és az egyik testvére is odaszaladt segíteni. A sértett túlélte a kínzást és kórházba került. Többször is megműtötték, de a látását nem …
Tovább20+ édesapa, aki tényleg bármire kész a gyermekéért
Bár ritkábban esik róla szó, valójában az apaság épp olyan nehéz, mint az anyaság. Az apák azonban nem adják fel, és az édesanyák mellett is hihetetlen szerepet vállalnak a gyermekeik nevelésében. Kezdettő fogva védik és támogatják gyermekeiket; nézik, ahogy nőnek, kivirágoznak és végül leérettségiznek. Néha még a legkeményebb macsók sem tudják visszatartani a szeretet és az öröm könnyeit. Mi pedig …
Tovább15 alkalom, amikor a legabszurdabb és legnevetségesebb helyzeteket látszólag teljesen természetesnek vették az emberek
Az emberek sokszor minden erejükkel azon vannak, hogy ne csináljanak semmi kínos vagy furcsa dolgot mások előtt, ami miatt esetleg kinevethetnék őket. Vannak azonban kivételek. Egyes emberek ugyanis olyan természetességgel képesek kezelni a legfurcsább helyzeteket, mintha mintha minden nap fotelen ülve villamosoznának, vagy koktélt szürcsölnének a konditeremben, a fiatal, kigyúrt férfiakat nézve. 1. Hozott magával egy fotelt, hátha nincs szabad …
Tovább17 ember, aki a legrosszabb helyzetekben is képes kellő optimizmussal tekinteni a jövőre
Az élet nem mindig alakul úgy, ahogy szeretnénk, de bármennyire rosszul állnak is a dolgok, mindig tudjuk, hogy ez csak egy átmeneti állapot, hiszen az élet tele van a jó és rossz pillanatok folyamatos váltakozásával. Fölösleges tehát túlzottan elmerülni a problémákban, sőt, amikor csak a helyzet engedi, meg kell próbálni kellő humorérzékkel vagy éppen bizakodó optimizmussal tekinteni az akadályokra. 1. …
Tovább21 játék, aminek a készítőit sürgősen komoly beszélgetésre szeretnéd hívni
Nap mint nap jelennek meg olyan játékok a boltokban, melyek néhány évvel korábban még teljesen elképzelhetetlenek voltak. A pénzhajhász gyártók gyakran túl messzire mennek a kreativitásukkal, néha szinte már annyira, hogy legszívesebben félrehívnánk őket, hogy egy kicsit elbeszélgessünk a fejükkel. 1. A modern problémák modern megoldásokat kívánnak. Gyermek vlogger készlet. 2. Mit vegyél a babádnak: játék laptopot vagy márkás ruhákat? …
Tovább18 ember, aki váratlan “ajándékot” talált az előző bérlőktől, és igencsak meglepődött
Az új otthon kiválasztásakor általában nem túl alaposan, inkább csak felületesen vizsgálják meg az adott ingatlant az emberek. Beköltözés után persze lehetőségük nyílik egy kicsit jobban is megismerkedni a házzal, mely gyakran olyan „meglepetéseket” tartogat a korábbi bérlőktől, amit nem vettek észre, amikor megnézték. Néhány ilyen titokra azonnal fény derül, ám vannak olyanok is, melyekre csak idővel, és teljesen véletlenül. …
Tovább17 extravagáns ház, aminek a tulajdonosai igyekeztek mindenkit elkápráztatni. És sikerült
Mindig jó látni valami különleges dolgot a megszokott, unalmas dolgok között. Házak esetén persze ez ritkán fordul elő, hiszen a legtöbb helyen szigorú szabályok vonatkoznak a házak kinézetére és stílusára. Mai fotógyűjteményünk hőseinek azonban mégis sikerült olyan egyedi kialakítású építményekre bukkanniuk, amiket míg élnek nem felejtenek el. 1. Modern, medvebiztos erdei házikó Svédországban. 2. ,,A falvak között kocsikáztam, és akkor …
Tovább13 lakberendezési részlet, amiről valamiért mindig megfeledkezünk. Sajnos
Régóta tervezed a felújítást, alaposan átgondoltad a belső stílust, igyekeztél minden részletet figyelembe venni, hatalmas összegeket öltöttél, és még mindig nem vagy elégedett az eredménnyel? Ismerős a helyzet. Leggyakrabban azért szembesülünk ezzel a problémával, mert a helyiség kialakításánál a nagy dolgokra figyelünk, megfeledkezve a legfontosabb részletekről. 1. Mennyezetig érő konyhaszekrények Rengeteg előnye van az ilyen típusú szekrényeknek: nem halmozódik fel …
Tovább