20 kutyus, aki tettével kétség kívül kiérdemelte a ,,jó kutya” jelzőt

Nem véletlenül hívjuk a kutyákat az ember legjobb barátjának, hiszen ha valakik, hát akkor ők aztán tényleg végtelen késztetést éreznek arra, hogy megfeleljenek nekünk, embereknek. Így amikor valami okos és ügyes cselekedet folytán megdicsérjük őket, szinte lerí róluk a boldogság. Az alábbi kutyusok is 110%-ot nyújtva próbáltak meg eleget tenni az emberek kívánságainak, ezért tettükkel kétség kívül kiérdemelték a ,,jó …

Tovább

21 ember, aki mellől csak egy pillanatra pártolt el a szerencse, de már meg is történt a baj

Az élet olykor a legváratlanabb helyeken és módokon képes bebizonyítani, hogy milyen fanyar is a humora. Mikor már azt hinnénk, hogy nem is olyan ótvar ez földi lét, mint első ránézésre tűnik, mikor épp elkezdenének felfelé ívelni a dolgok, az élet jön, közbeszól és jól a földbe döngöl minket, hogy még szarabb legyen, mint valaha. Az alábbi emberekkel is valami …

Tovább

14 dolog, amiről mind hallottunk már, de csak nagyon kevesen láttuk a saját szemünkkel

A világon számos olyan érdekesség található, melyekről ugyan kellő információval rendelkezünk, ám mégsem láthattuk még soha a saját szemünkkel. Ez persze csak fokozza a későbbi varázst, hiszen még lenyűgözőbbé teszi azt a magasztos pillanatot, amikor végre a saját szemünkkel is láthatjuk azt oly sokat emlegetett ‘valamit’. Az alábbi listán összesen 14 olyan érdekességet gyűjtöttünk össze, melyekről biztos, hogy mindannyian hallottunk …

Tovább

18 furcsa dolog, amit mindenki csinált már legalább egyszer az életben

Bármennyire is különbözünk vagy éppen nem, vannak dolgok az életben, amelyeken emberi mivoltunkból fakadóan mindannyian átesünk. Ezeket nem lehet kikerülni vagy megelőzni, egyszerűen sodródni kell az árral és átélni őket, ahogy azt már előttünk is oly sokan megtették. De lássuk, hogy mik is ezek a váratlan, sokszor egyenesen kellemetlen szituációk… 1. Amikor a pillanat hevében egy gyors fotót szeretnénk lőni …

Tovább

16 kép, amit érdemes alaposan szemügyre venni, a lányok ruhái ugyanis festve vannak

Ki ne álmodott volna már közülünk valami olyasmiről, amivel a hétköznapok szürkeségéből kilépve egy kis felháborodást és izgalmat kelthet az emberekben?! A new yorki testfestő-művész, Jane éppen ezt a hatást segíti elérni ügyfeleinek, akik sokszor azért térnek be hozzá, hogy egész testes ruha-illúziót keltő festményt készíttessenek a testükre. Hogy hogyan is kell elképzelni ezeket a merész ötleteket a valóságban? Arra …

Tovább

11 tanulságos kép, hogy miért ne rendeljünk soha műszaki cikkeket Kínából

A Kínából rendelt, sokszor gyanúsan olcsó termékek vásárlása mindig hordoz magában némi kockázatot, ez pedig csak hatványozódik a műszaki cikkek esetében. A Kínaiak ugyanis nem csak nagyon okosak, de ami még ennél is fontosabb: piszkosul ravaszak is egyben és sokszor olyan merész, szinte már hihetetlen módon ejtenek át bennünket, hogy nem győzünk pislogni. Épp úgy, ahogy azt az alábbi esetekben …

Tovább

21 furcsa ötlet és trükk, ami bármilyen bizarrul is hangzik, valójában működik

Mindannyian szeretjük az okos és furfangos ötleteket, melyek apró lépésben teszik könnyebbé a mindennapjainkat. Ezek egy részét saját magunk sajátítjuk el az életünk folyamán, más részét pedig a szüleinktől- és/vagy közvetlen környezetünktől tanuljuk el. Itt az idő azonban, hogy szétnézzünk egy kicsit az interneten és más emberek fortélyaiból szemezgessünk. Az alábbiakban 21 ilyen rafinált trükköt gyűjtöttünk össze, melyek elsőre ugyan …

Tovább

20 kép, ami bizonyítja, hogy a nagyszülők ajándékai tényleg semmihez sem foghatók

A nagyszülők ajándéka mindig egy kicsit más, mint a többi rokontól kapott meglepetés. Ez nem is csoda persze, hiszen ha jobban meggondoljuk, akkor velük a legnagyobb a generációs különbség, melynek okán valószínűleg ők tudják legkevésbé, hogy mire vágyhatnak a mai fiatalok. Ez persze korántsem probléma, hiszen ha ez nem lenne, akkor a következő ajándékok sem jöhettek volna létre és most …

Tovább

19 kép, ami bizonyítja, hogy az egykor várva-várt jövő tulajdonképpen most van

Fiatalkorban az ember mindig arról ábrándozik, hogy vajon milyen is lesz majd a jövő, mennyivel lesz egyszerűbb az élet és modernebb a technika?! Aztán az idő múlásával persze az ember annyira természetesnek veszi ezeket a változásokat, hogy fel sem tűnik neki annak a ténye, hogy az a jövő amiről egykoron álmodott, tulajdonképpen most van. Az alábbi listán összegyűjtöttünk néhány érdekességet, …

Tovább

20 megható fotó, ami segít visszaszerezni az emberiségbe vetett hited

Elég csak bekapcsolnunk a tévét vagy a rádiót, hogy rájöjjünk: egyáltalán nem arra haladnak a dolgok itt a Földön, amerre kellene. Az emberek pitiáner dolgok miatt ölik egymást, miközben kielégíthetetlen vámpír módjára szívjuk ki a természet kínálta forrásokat. Éppen ezért is olyan fontos néha megállni egy kicsit és pozitívabb hangulatú hírek felé venni az irányt, hiszen ha elvétve is, de …

Tovább

9 vicces helyzet, ami előbb-utóbb mindenkivel meg fog történni egy hosszú kapcsolat során

Minden párkapcsolatban megvannak a mérföldkövek. Minél hosszabb egy kapcsolat, annál több ilyen “Első” dolog történik, így válik szép lassan az izgalmas, újdonságokkal kecsegtető kalandból egy biztonságot nyújtó, nagy szeretetre épülő kapocs köztetek, amelyért mindkét félnek dolgoznia kell, és nem jelent garanciát az örök boldogságra. Azok a szerencsés párok, akik ezt a szintet elérik, sok-sok dolgon mennek át. Ezekből szemezgettünk most párat, valószínűleg …

Tovább

15 emberi testrész, amely valószínűleg eltűnik a jövőben

Darwin ‘Az ember származása’ c. könyvében egy tucat emberi testrészt megnevezett, amelyre a jövőben nem lesz szükségünk, és szép lassan eltűnik az évszázadok során. A lista akkoriban nem volt teljes, a tudomány mai állása szerint kibővítettük és megmutatjuk, mennyi apró és nagyobb dolog van szervezetünkben, amire már nincs többé szükség. TestszőrzetVan még olyan szőrzet a testünkön, aminek hasznát vesszük (a …

Tovább

17 leleményes szülő, aki teljesen megreformálta a gyermeknevelést

A gyereknevelés nemhogy egy, hanem egyenesen két egész embert igénylő hivatás. Folyamatos aggódás, fáradtság, idegeskedés jellemzi, természetesen a rengeteg vidám pillanat, nevetés és szeretet mellett. Kezdő szülők folyamatosan bújják a könyveket, hogy mit hogyan kéne, milyen praktikák léteznek, amelyek megkönnyítik a szülői létet. Nos, ezeket az ötleteket valószínűleg nem látod viszont a szakirodalomban, viszont annál ötletesebbek. Egyszerűségük ellenére tényleg remekül …

Tovább

21 népszerű tévhit, amit sokszor még az iskolában is tévesen tanítanak

Általában zokszó nélkül elhisszük azokat, amiket a tanáraink vagy épp a szüleink tanítanak nekünk, és meg sem fordul a fejünkben annak a lehetősége, hogy esetleg ők sem tudnak mindent. Pedig olykor jó lenne, hiszen ahogy az ábra is mutatja, még mindig számos tévhit és mítosz kering a köztudatban, melyek ugyan totális badarságok, mégsem tudja őket kiküszöbölni a társadalom, mert annyira …

Tovább

12 szemléletes példa a női és férfi logika közti különbségekről

Bármennyire is igyekszünk eltörölni a női és férfi nem közötti különbségeket, vannak olyan gondolkodásbeli differenciák melyek már emberemlékezet óta velünk élnek és amelyeket valószínűleg sosem fogunk tudni eltörölni. Az alábbi listán a 12 legtipikusabb női és férfi logika közti különbségeket gyűjtöttük össze, melyekkel így vagy úgy, de mindannyian találkoztunk már a mindennapokban… 1. Hogyan látjuk a pókokat: 2. Mi jut …

Tovább