FIGYELEM: Ez a cikk olyan képeket tartalmaz, amely zavaró lehet egyes emberek számára. Egy Sanghaj-i fiatalember már évek óta székrekedésre panaszkodott, azonban sokáig nem vette komolyan. Az orvos aki korábban megvizsgálta, azt mondta, hogy egy veleszületett betegségben szenved és nem lehet segíteni rajta. Azt feltételezték róla, hogy úgynevezett megacolon betegségben szenved, amely egy veleszületett vastagbél betegség, aminek lényege, hogy hiányoznak …
Tovább24 fotó, amelyekről képtelenség elhinni, hogy valódiak!
A fényképeknek köszönhetően olyan pillanatokat dokumentálhatunk, amelyeket talán sosem élhetünk újra. Olyan eseményeket örökíthetünk meg, amelyekről ha nem készült volna fotó, senki nem hinné el, hogy valóban megtörténtek. Bár lássuk be: a következő gyűjteményben rengeteg olyan fotó van, amelyről el sem hinnénk, hogy valóságosak. Pedig higgyétek el, azok. Rendkívüli szokatlanságukat az adja, hogy világunkat egy egészen más szemszögből mutatják be, …
Tovább12 végtelenül őszinte kisgyermek, aki bátran felvállalta a jövőbeni terveit
Gyerekkorunk egyik legtöbbet hallott kérdése kétségkívül a ,,mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?!”. Ez az a kérdés amire egy általános iskola alsó osztályaiba járó gyermek valószínűleg még akkor sem tudna válaszolni, ha az élete múlna rajta. A felnőttek viszont akkor is csak kérdezgetik, erőltetik, melynek olykor-olykor meg is van az eredménye…? 1. Teljesen reálisan látja a dolgokat… ?2. Barátságos óva …
Tovább„Ó, anyám, milyen csaj ül mellettem, átülök máshova”
“Ó, anyám, milyen csaj ül mellettem, átülök máshova” Ez a mondat egy fiatalember szájából hangzott el, ma (2017. június 14-én), Budapesten, a Nyugati pályaudvaron a 19:20-kor Esztergomba induló vonaton. Nem nekem, de rólam szólt. Hogy miért? Nem tudom. Érdekel? Nem igazán. Illetve abból az egy szempontból nagyon is, mert mennyire tükrözi a mai – fogyasztói – társadalmat, a jelenünket és …
Tovább14 röhejesen igaz képregény arról, miket érzünk titokban nap mint nap
Ismerős érzés, amikor életed legnehezebb döntésének tűnik, hogy mit rendelj egy gyorsétteremben? Vagy az, amikor a fodrásztól kisétálva úgy érzed, megcsonkítottak, és tönkretették az egész megjelenésed? Nos, van egy jó hírünk: Ezekkel mindenki pontosan ugyanígy van. Mindnyájan másképp éljük meg fejben a szituációkat, mint amit a külvilág felé mutatunk. Titokban mindenki ugyanarra gondol, még ha nem is mondja ki. Összegyűjtöttünk …
Tovább14 elképesztő véletlen, amit nem sűrűn lát az ember
Az élet a véletlenektől lesz igazán érdekes és élvezetes. Persze sokan azt mondják, hogy véletlenek márpedig nincsenek – szerintünk meg vannak! Mi más lehetne a magyarázat ezekre a fotókra? Olyan furcsa, nem mindennapi dolgok történnek ezeken a képeken, hogy ezek után tényleg nem lehet azt mondani, hogy nincsenek véletlenek. Én már csak azon gondolkodom, hogy ezekre mégis mennyi esély volt? …
TovábbÍgy néznek ki a 90-es évek ikonikus sorozatsztárjai napjainkban
Rengeteg ember életébe hoztak vidámságot és szórakozást, sokan pedig (magamat is beleértve) egyenesen előttük ülve töltötték a fiatalságukat. Igen, természetesen a 90-es évek kultikus sorozatairól beszélek, melyekhez fogható remekművek talán azóta sem születtek. De mi történt vajon a sorozatok sztárjaival?! A záróepizódok után legtöbbjük azonnal eltűnt a süllyesztőben, de az alábbi képeknek hála azért megleshetjük, hogyan is néznek ki manapság… …
Tovább21 röhejes fotó, ami bizonyítja, hogy a házasság az egyik legviccesebb dolog az életben
Jó, persze…vannak napok, amikor egy kanál vízben is képesek lennénk megfojtani egymást, de azért összességében nézve, a sok veszekedésen és szemforgatáson túl elmondhatjuk, hogy a házasság az egyik legjobb és legszórakoztatóbb dolog, ami csak egy emberrel történhet. Ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az alábbi fényképek és történetek… 1. Ez a férj tudja, hogy kell bánni a terhes feleségével.2. …
TovábbA 30 legbetegebb ruházati cikk, ami valaha is a boltok polcaira került
Mindenki szeret egyedien, a saját stílusának megfelelően öltözködni, elvégre ebben érezzük magukat igazán önmagunknak. A divatcégek pedig ennek megfelelően a lehető legszélesebb választékkal igyekeznek kiszolgálni a vevőik igényét, ám ahogy az az élet más területén is lenni szokott, olykor bizony el-el szalad velük a ló…? 1. ,,Szőrös” fürdőruha.2. ,,Ölelős” dzseki, szeretethiányos embereknek.3. Csipkés ruházat, férfiaknak.4. ,,Kézitáska”, szó szerint.5. Átlátszó (műanyag) …
Tovább15 meghökkentő tény a macskákról, amit valószínűleg Te sem tudtál korábban
Ott vannak az utcán, ott vannak házunkban, sőt időnként még a saját ágyunkba is bemásznak, mégsem tudunk róluk nagyon semmit. Igen, természetesen a macskákról beszélek, és hogy egy kicsit helyretegyük a hiányos ismereteket, hoztam néhány igazán meghökkentő tényt, melyek bármennyire is őrültségnek hangzanak, valójában szóról-szóra igazak… 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. …
TovábbA 30 legbetegebb ruházati cikk, ami valaha is a boltok polcaira került
Mindenki szeret egyedien, a saját stílusának megfelelően öltözködni, elvégre ebben érezzük magukat igazán önmagunknak. A divatcégek pedig ennek megfelelően a lehető legszélesebb választékkal igyekeznek kiszolgálni a vevőik igényét, ám ahogy az az élet más területén is lenni szokott, olykor bizony el-el szalad velük a ló…? 1. ,,Szőrös” fürdőruha.2. ,,Ölelős” dzseki, szeretethiányos embereknek.3. Csipkés ruházat, férfiaknak.4. ,,Kézitáska”, szó szerint.5. Átlátszó (műanyag) …
Tovább69 év házasság után együtt feküdtek le és hunytak el. De amikor meglátták a férfi kezét, nem tudták abbahagyni a sírást.
Egy olyan világban, ahol a válási arány folyamatosan növekszik, és a párok az internetes oldalakon található algoritmusokon találkoznak egymással, úgy tűnik, hogy az igaz szerelem a kihalás szélén áll. De Isaac és Teresa Vatkin története azt mutatja, hogy még mindig vannak olyan szerelmi történetek, amelyek annyira romantikusak, hogy úgy tűnik, Shakespeare munkájából származnak. Isaac 1926-ban született Uruguay-ban, de még fiatalemberként …
TovábbÍgy nézett ki gyerekként a világ 9 leggonoszabb embere
Mindannyian tudjuk, hogy minden csecsemő, amely világra jön, teljesen ártatlan. Nos, némelyik nem lesz jó ember, de ezt gyermekkorából nem tudnánk megmondani. Itt van a 9 leggonoszabb egyén, akik gyermekkorukban nagyon aranyosak voltak, de akkor soha nem gondoltuk volna, hogy az emberi faj történelmének legnagyobb szörnyei lesznek majd. 1. KOMOLY MEGJELENÉSŰ FIÚ Itt van az első. Ez a kisfiú 1900-ban …
Tovább25 megdöbbentő tény, ami teljesen új megvilágításba helyezi a világ dolgait
Bármennyire is tanult vagy éppen sokat látott emberek vagyunk, mindig jön valami új, ami időről-időre újra és újra képes lenyűgözni bennünket. Ez pedig (mi tagadás) jó érzés, hiszen emberi mivoltunkból fakadóan folyton-folyvást vágyunk az újabb és újabb távlatok, érdekességek felfedezésére. Hogy ez az igényünk egy rövid időre ismét kielégülhessen, az alábbi listán 25 olyan érdekességet gyűjtöttünk össze a nagyvilágból, ami …
TovábbAmikor körmének a hossza elérte a 8,63 métert, bekövetkezett a katasztrófa, amitől egész életében félt!
A 75 éves amerikai Lee Redmond előtt csak egyetlen cél lebegett: azt szerette volna, hogy neki legyenek a leghosszabb körmei a világon. Sikerült is, hiszen körmeit olyan hatásosan kezelte, hogy hosszúsága a 8,63 métert is elérte! Hosszú éveken át odaadássak kezelte, ápolta körmeit, és egy vagyont költött rá. Büszkén mutogatta mindenkinek, aki kíváncsian odament hozzá, hogy megnézze. Hosszú körmei a …
Tovább
Xsense Szórakoztató magazin