21 fotó, ami teljesen összezavar… a #2-ik után már dörzsöltem a szemem!

Mielőtt megnézed az alábbi képeket, mosd meg a szemed, tedd fel az olvasó szemüveged, mert maximálisan felkészült kell lenned, mert egyébként kancsal maradsz! Azért mert az összes fotó amit látni fogsz, első pillantásra átlagos fotónak tűnik, de nem az! Sőt, éppen ellenkezőleg. Annyira furcsa képek, hogy már ijesztő, de ne félj, mert jól fogsz szórakozni! Íme 21 fotó, ami teljesen …

Tovább

16 nyomós érv, hogy miért nem való a szülőknek okostelefon

Tény és való, hogy ha valamivel, akkor a technika fejlődésével és annak napról-napra változó kultúrájával aztán tényleg nem könnyű tartani a tempót. Biztos vagyok benne, hogy amikor mi is elérjük majd ezt a kort, akkor nekünk ugyanúgy lövésünk sem lesz minket körülvevő hiper-szuper kütyük működéséről, és csak pislogva figyeljük majd, ahogy a gyermekeink-unokáink csuklóból kioktatnak bennünket. Addig azonban még van …

Tovább

Kitiltották a férjét a Tescoból, ezt a levelet kapták az áruháztól. A fél ország ezen röhög! :D

A Facebookon jött szembe ez a kacagtató történet, miszerint egy asszony férjét kitiltották a hipermarketből, miután többször is vállalhatatlanul viselkedett. Lássuk be: egy átlagos férfinak egy nagybevásárlás (meg alapjában véve bármilyen vásárlás) szinte fizikai fájdalmat okoz. Amíg a nők órákat képesek eltölteni egy nagyáruházban, plázában, addig párjaik céltalanul kóvályognak, miközben azon gondolkodnak, mit is keresnek itt, és még vajon meddig …

Tovább

15 könnyfakasztóan vicces üzenetváltás édesanyák és gyermekeik között

Az édesanyák másképp látják a világot, mint az apukák vagy a gyerekek, ez tény. Felelősségteljesebben kell megélniük a mindennapokat, és nem csak magukról, hanem az egész családjukról gondoskodniuk kell. Éppen ezért pedig olykor-olykor olyan módszereket kell alkalmazniuk, melyek meglehet, hogy nem éppen a ‘nagy könyvből’ valók, de hát a szükség törvényt bont ugye, úgyhogy nincs mese, ezeket is be kell …

Tovább

20 tanár, aki így vagy úgy, de valóságos példaképpé nőtte ki magát a diákjai szemében

Tanárnak lenni nem egy nagy ördöngösség. Jó tanárnak lenni, akit a diákok is elfogadnak, megbecsülnek és tisztelnek, már annál nehezebb. Éppen ezért is olyan csodálatraméltó, hogy az alábbi tanárok minden viszontagság ellenére sem felejtették el, hogy mekkora felelősséggel is jár tanárnak lenni. Erre pedig azt hiszem, hogy nem is kell jobb bizonyíték, mint a diákjaik végtelen szeretete. Le a kalappal …

Tovább

13 fotó, ami bizonyítja, hogy a nők és a férfiak tényleg más bolygóról származnak

John Gray 1995-ös ‘A férfiak a Marsról jöttek, a nők a Vénuszról’ című könyve óta tudjuk, hogy nem egy bolygóról származunk. Az elsőre kissé abszurd feltételezés azonban nem is tűnik olyan abszurdnak, ha vetünk néhány pillantást az alábbi, házasságokból kiragadott pillanatokra. Ezeket látva azért mindjárt könnyebb megérteni, hogy mire is utalhatott John a könyvében… 😛 1. 2. 3. 4. 5. …

Tovább

15 izgalmas tény a múltból, amit sosem tanítottak nekünk az iskolában

A történelem telis-tele van izgalmas eseményekkel, melyek túlnyomó részét ugyan megtanították nekünk a töriórán, de a szűk tanterv miatt bizony számos olyan izgalmas érdekesség is maradt, melyre sajnos nem jutott idő. Az alábbi listán ezek közül gyűjtöttünk össze néhány igazán érdekfeszítő történést, mellyel bizony nem árt tisztában lenni… 1.  Albert Einstein majdnem Izrael miniszterelnöke lett.1952. november 17-én Izrael miniszterelnöke hivatalosan …

Tovább

Kitiltották a férjét a Tescoból, ezt a levelet kapták az áruháztól. A fél ország ezen röhög! :D

A Facebookon jött szembe ez a kacagtató történet, miszerint egy asszony férjét kitiltották a hipermarketből, miután többször is vállalhatatlanul viselkedett. Lássuk be: egy átlagos férfinak egy nagybevásárlás (meg alapjában véve bármilyen vásárlás) szinte fizikai fájdalmat okoz. Amíg a nők órákat képesek eltölteni egy nagyáruházban, plázában, addig párjaik céltalanul kóvályognak, miközben azon gondolkodnak, mit is keresnek itt, és még vajon meddig …

Tovább

13 photoshopolt kép, amely valójában nagyon szomorú. A hatodik egy emberiség ellen elkövetett merénylet.

A Photoshopot mindenki ismeri, viszont kezelni nem sokan tudják profi szinten. A lelkes amatőrök szeretnek kísérletezgetni, amivel persze semmi baj nincs, hiszen tudjuk, hogy gyakorlat teszi a mestert. Viszont vannak emberek, akikről messziről üvölt, hogy sosem lesznek mesterek. A jó ízlés teljes hiánya, a tömegpusztító mennyiségű giccs, és a borzalmas témaválasztás miatt olyan alkotásokat sikerült készítenie az önjelölt “művészeknek”, hogy …

Tovább

12 üzenet, ami megmutatja, hogy a nőkkel tényleg nem könnyű, de cserébe legalább viccesek

Már persze ha képesek vagyunk viccesen felfogni azt, hogy a nők többségének némileg másként forognak odabent a kerekek és ennek köszönhetően bizony néha a világot is teljesen más szemszögből közelítik meg, mint mi, férfiak. Az alábbi hölgyek sem ‘könnyű esetek’, de mentségükre legyen szólva, hogy bármennyire is dinkák egy-egy dologban, legalább képesek velük mosolyt csalni az arcunkra… 😛 1.  Azok …

Tovább

20 macska, akik annyira szeretnek drámázni, hogy megérdemelnék az Oscar-díjat

A macskák vicces, kicsit butácska állatok (jó-jó, tudjuk, aki macskás, váltig állítja, hogy a kutyák márpedig ostobábbak, mi tényleg nem akarunk senkit magunkra haragítani). Szóval, ezen kívül annyit kell róluk tudni – leszámítva persze az egész napos alvást, némi evéssel megszakítva – hogy szeretnek mindennapi dolgokra túldramatizálva, teljesen megmagyarázhatatlan meglepődéssel, lelkesedéssel reagálni. Ez a macska életében először fedezi fel magának …

Tovább

15 híres apa és lánya, akik apjuk vonásait örökölték!

Johnny Depp és Lily-Rose Melody Depp Paul Walker és Meadow Walker Bono és Even Hewson Arnold Schwarzenegger és Katherine Eunice Schwarzenegger Jean-Claude Van Damme és Bianca Brigitte Van Damme Phil Collins és Lily Collins Gordon Ramsay és Matilda Ramsay Alec Baldwin és Ireland Baldwin Mick Jagger és Lizzie Jagger Bruce Willis és Tallulah Belle Willis Keith Richards és Theodora Richards …

Tovább

25 fontos illemszabály, amivel mindenkinek tisztában kellene lennie

Az illemtan és a mindennapi etikett sajnos egy tipikusan olyan dolog, ami igen erős hanyatláson megy keresztül napjainkban, köszönhetően annak, hogy egyre kevesebben vesznek róluk tudomást. 1. Ha valaki ‘meghív’ valakit valahová, akkor az azt jelenti, hogy a meghívó fizet a meghívott félnek mindent. Ha pedig valaki azt mondja: ‘menjünk el egy étterembe”, akkor ez esetben mindenki saját magának fizet. …

Tovább