A szülők elvesztették gyermeküket, egy ilyen tragédiát senkinek sem kívánnánk. Egy nap rábukkantak erre a levélre, amit a kislány tíz évvel idősebb önmagának írt. Nehéz könnyek nélkül elolvasni ezt a levelet. Sosem tudhatjuk, mit tartogat az élet, és sajnos bármi megtörténhet. Ezért lenne fontos, hogy minden napunkat úgy éljük, mintha az utolsó lenne. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy abba …
TovábbPár nap alatt több millió ember fakadt sírva, amikor meglátták ezt a babafotót – nézd meg, miért!
A fotóst megkérték, hogy készítsenek egy fotósorozatot a gyermekről. A képeknek azonban szívbemarkolóan szomorú háttértörténete van. „Általában nem vagyok ideges a fotózásaim előtt, ám ennél az egynél rettenetesen izgultam” – vallotta be Kim Stone, az az amerikai fotós, akinek munkája az utóbbi néhány napban hétmillió emberhez jutott el a Facebookon. A Daily Mail című brit lap cikkéből kiderült, Kimet a …
Tovább21 bizarr tény a szeretkezésről, amit nem feltétlenül akartál tudni
Furcsa, megdöbbentő dolgok életünk legintimebb oldaláról – ezeket a tényeket eddig nem tudtuk, de lehet hogy jobb is 😀 1. Az idősek rengeteget szexelnek Mennyi az a rengeteg? Pontos számadatok nem állnak rendelkezésre, csak az alapján következtetnek erre az állításra, hogy például leggyakrabban az 50 év felettiek fordulnak nemi úton terjedő betegségekkel orvoshoz minden korosztály közül. Ez jelentheti azt, hogy …
Tovább14 éves korában egy napot adtak neki az orvosok… így néz ki 7 évvel később!
A legtöbb embernek ismerős az evészavar fogalma. Az anorexia egy mentális betegség. Aki ilyen betegségben szenved mindent megtesz, hogy testsúlya nehogy meghaladja a testmagasságra előírt szabályokat, azonban túlzásba viszik a fogyókúrát és a testedzést és emiatt kórosan lesoványodnak. Ezek az emberek soványságuk ellenére állandóan attól rettegnek, hogy elhíznak. Az alábbi történet Gemma Walkerről szól, egy fiatal lányról, akinek sikerült leküzdenie …
TovábbKint hagyta a kutyát a zuhogó esőben… de amit a szomszéd tett könnyeket csal a szemedbe!
Denverben 10 percen át dúlt a vihar, óriási felhőszakadás volt. Casey Boatman az ablakon át nézte a vihart, amikor hirtelen meglátott egy rémült kutyát, aki egy fához volt láncolva. Amint meglátta, azonnal segítségére sietett. Az egyik szomszéd elővette a kameráját és megörökítette a mentési akciót: https://www.youtube.com/watch?v=LkaqncAAIKw forrás
Tovább18 ember, aki nyilvánosan csinált magából hülyét
Kevés ésszel megáldott emberek, akiknek sikerült nyilvános totális idiótát csinálniuk magukból. Ebből is látszik hogy nagy az Isten állatkertje és tényleg alacsony a kerítés, mert folyamatosan kiszöknek és elvegyülnek köztünk. 😀 De tényleg, némelyiknél már szinte üvöltöttem a monitorba, hogy “Te meg mégis mi a francot gondoltál??!”
Tovább12 kisgyerek, akik túlságosan őszinték voltak dolgozatíráskor
A gyerekek a legőszintébb emberek, ezt mindenki tudja. És mivel kevés az élettapasztalatuk, még nem tudják, hogyan is működik a világ, sokszor nagyon vicces dolgokat képesek mondani. Összegyűjtöttünk 12 alsó osztályos dolgozatot, amelyekre a gyerekek hihetetlenül vicces válaszokat írtak/rajzoltak. De komolyan, potyognak a könnyeim. 😀 forrás
TovábbEz a nő egy hónapig kómában volt… amit mondott miután felébredt… (az egész kórház szótlan maradt)!
Az odaadó állatokról szóló történetek mindig lenyűgöznek. Annyira csodálatos és önzetlen teremtmények, képesek várni a gazdájukra függetlenül attól, hogy éheznek és nélkülöznek. Képesek megvédeni bennünket, megakadályozzák a közvetlenül fenyegető veszélyektől és a nehéz időben megnyugtatnak, megvigasztalnak bennünket. Még ha az orvosok kevés esélyt is adnak, a kutya utolsó pillanatig hisz abban, hogy a gazdája helyre jön. Francisca Romero (70 éves) …
TovábbA következő 3 dolgot el kell mondani minden szülőnek… a fiatal tanár üzenete körbejárta a világot!
Jonas Harryson, egy fiatal svéd tanító az évek során megfigyelt néhány dolgot a mai gyerekeknél, amivel nem igazán ért egyet, ezért három pontban megfogalmazta a problémát, ami szerinte a későbbiekben negatív hatással lesz a gyermekek jövőjére. Az ő véleménye teljesen világos: a szülők elrontják a gyermeknevelést amelynek negatív következményei lesznek! Úgy tűnik, hogy az elméletéve mások is egyetértenek, mivel több …
TovábbA Trónok Harca szereplői régen és most. Így még nem láttad őket!
Az utóbbi idők legsikeresebb sorozatát még az is ismeri, aki egy epizódot sem látott belőle (nekik üzenjük, hogy ideje nekilátni!). Rengeteg szereplő és cselekmény, váratlan fordulatok jellemzik a műsort, és persze az, hogy bármikor, bárki meghalhat benne, de tényleg. Nos, a rengeteg szereplő tökéletes indokot adott nekünk arra, hogy összegyűjtsünk róluk egy vicces/megdöbbentő kis válogatást, és megmutassuk nektek: hogyan is …
TovábbElszaladt az örökbefogadó anya, mert visszataszítónak tartotta gyermekét!
A képen Christina Fisher-t, a 36 éves floridai édesanyát láthatjuk, aki az 5 hónapos, alvó kislányát (Abigail Lynnn) tartja kezében. Az, hogy a kislánya a saját édesanyja karjaiban lehet, nem magától értetődő, mert valójában Christina már a gyermek születése előtt lemondott a kislányról. Abban az időben a várandós anyuka munkanélküli volt, a terhesség ideje alatt egy lakókocsiban élt és félt …
TovábbRossz helyen parkolt egy idegen… reggel ezt a cetlit találta a szélvédőjén… meglepően reagált!
Egy nő az USA-ban a minap azzal szembesült, hogy valaki elfoglalta a privát, pénzért fenntartott parkolóhelyét a lakásánál, emiatt pedig az utcán kellett parkolnia – olvasható az acidcow oldalán. Csalódásának hangot is adott egy cetlin, amit az autó szélvédőjére helyezett: “Helló, idegen. Mivel te előző este elfoglaltad a parkolóhelyem (és még mindig itt állsz), nekem az utcán kellett parkolnom, de …
TovábbA legbizarrabb sírkő feliratok, amiket valaha láttam!
Manapság teljességgel elképzelhetetlen, hogy ezekhez hasonló feliratokat véssenek a sírkövekre. Több mint egy évszázaddal ezelőtt az volt a szokás, hogy a fejfára vicces, mókás, morbid üzenetet, verset írtak az elhunytról. Ez mai szemmel nézve nagyon ízléstelennek tűnhet, bár tagadhatatlan, hogy némelyik nagyon viccesre sikerült. A 18-19. században főleg vidéken meglehetősen gyakori volt, hogy az elhunyt fejfájára nem csupán a nevét, …
Tovább16 gazdag férfi és trófeanőik. Ilyen az igaz szerelem…:)
Ezeket a képeket látva megnyugodtunk: igenis létezik az igaz, sírig tartó szerelem! Amely minden akadályt legyőz, ahol nem számít senki és semmi más. Na jó, a pénz egy kicsit talán. De csak egy nagyon kicsit. Én értem, hogy senki sem szeret nyomorogni, és éhezni, de azért ezek a lányok igazán pofátlanul repültek a húsosfazék közelébe. Némelyik férfi amúgy tényleg úgy …
TovábbSenki sem értette, hogy mire jó ez a 6 faoszlop a kertben… de mindenkinek ez lett a kedvenc helye a kertben!
Miután a gyerekek nagyobbak lesznek akkor többé nincs szükség a kerti hintára és ha megszüntetjük, akkor hirtelen elég sok helyet nyerünk a kertben. Na és mit kezdjünk vele? Van itt egy férfi, aki némi gondolkodás és tervezés után, zseniális ötlete támadt amit el is készített. Az eredmény irigylésre méltó! Úgy döntött, hogy épít egy kerti tűzhelyet, amit köré hintapadot készít. …
Tovább
Xsense Szórakoztató magazin