A legaranyosabb képek: állatgyerekek és szüleik

Ahogy a kisgyerekek csüngenek a szüleiken, ugyanúgy az állatkölykök is hasonló módon ragaszkodnak az ő szüleikhez. Akkor meg pláne nagyon édesek együtt, ha ugyanúgy néznek ki, mint a szülők, csak mini változatban. Azt leszámítva, hogy némelyik állat termeténél és természeti adottságánál fogva már kicsinek is nagy, de kölyöknek, akkor is kölyök. A szeretetnek csodálatos hatalma és ereje van, és nem …

Tovább

Milyen alakod van? Ez áll jól Neked

A TÖLCSÉR alkatúak széles, izmos vállakkal rendelkeznek, mellük kicsi, csípőjük normál, vagy keskeny méretű. Erről a testalkatról már esett szó korábban, most a KEHELY és a NYALÓKA alkat kerül sorra. A KEHELY alkatúaknak is széles a válluk, de a mellük is nagy. Derekuk széles, szinte egybeolvad a csípővel, ami viszont inkább keskeny. Telt alkatúak, akár pocakjuk is lehet. Ennél a …

Tovább

13 nő, akinek nem szabadna sminket adni a kezébe.. A negyedik siralmas

A fotókat köszönjük szépen a keptelensegponthu oldalnak, akiknél láttuk ezt a röhejes sorozatot. Lányok, a szolid, finoman felkent smink sokkal, de sokkal kívánatosabbá tesz titeket, mintha 5 kilót pakolnátok magatokra. Ha annyira keléses a bőröd, hogy csak ennyi smink tudja elfedni, akkor ajánlom, hogy menj el egy bőrgyógyászhoz, aki vélhetően 1 gyógyszer felírásával örökre megszünteti a problémádat. Továbbá a smink …

Tovább

A tehetséges művész egy ismert dalt ad elő. Majd a háttérből megjelenik valaki. Ettől libabőrös leszel

Mindig nagy öröm, amikor egy igen tehetséges embert hallhatunk énekelni. A különleges hang már önmagában egy ajándék, hát még, ha ez csodálatos kreativitással is párosul. Az egyedi duettek által megismerkedhetünk különleges tehetségekkel, érdekes hangokkal, és szinte hátborzongató, hogy hogyan tud két ember ennyire egymásra hangolódni. Az alábbi produkció tökéletes és egyben igazán érdekes is. Az előadás kezdetén John Glosson lép …

Tovább

Te tudod a választ? A matematikai példa, amelyre a legtöbben nem tudják a választ!

Az elmúlt időben egyre több internetes oldal közöl olyan fotókat, amelyekben arra kérik az olvasókat, hogy egy matematikai példát oldjanak meg. A feladat a legtöbb ember számára trükkös, sokan nem tudják, hogy hogyan kell azt megoldani, annak ellenére, hogy sokukat az általános iskolában tanították. Nézd meg a képet, gondolkozz, és írd meg nekünk kommentbe, hogy mi a helyes válasz!

Tovább

Hagymás bab recept Bud Spencer módra

A babot főzés előtt az előző este beáztatjuk. Főzés elején belerakjuk a bazsalikomot, és félig főzzük meg. Kockára vágjuk a szalonnát és a sonkát. Egy serpenyőben kiolvasztjuk a zsírját. ebbe a zsírba rakunk cukrot, a felkarikázott hagymát. Üvegesre pirítunk. Így hagyjuk hozzá a már előzőleg leszűrt babot. Annyi levet öntünk hozzá ami ellepi. Készre főzzük   Hozzávalók: 50 dkg sonka …

Tovább

15 nagyon égő családi fotó, amik után a szüleid királynak érzed majd :D

Nem választhatjuk meg a családunkat, mégis szeretnjük őket, hiába is tesznek bármit ellenünk. Azért tényleg hálát adok a szüleimnek, hogy ők nem készítettek ilyen gagyi  családi fotókat velünk.   Apa anya gyerekek, na de hol van a ruha?   Az öreg nem gyengén lehet borult elme   Akkor most írjuk ki az öcsike nevét, ügyesen gyerekek Kérlek öljetek meg!  Kiűzzük …

Tovább

Íme az új szocpol – Milliós összegek ütik az élelmesek markát

Július 1-jétől Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSOK) néven immár használt lakás vásárlására és akár egy gyermekes családok számára is elérhető lesz az új szocpol. Az alábbiakban összefoglaljuk a rendeletben megjelent tudnivalókat, többek között, hogy kinek mekkora összeg jár. Népszerűtlen volt a szocpol A Bajnai-kormány által megszüntetett, majd az Orbán-kormány által 2012-ben újraélesztett szocpolt az elmúlt három évben mindössze 1638 család igényelte (a szeptember végi adatok …

Tovább

Devizahitelesek! Ezekre nagyon figyeljetek a bank levelében!

Már két hete folyamatosan kézbesítik a devizahiteles elszámolási értesítőket az ügyfeleknek, sokan azonban nem is sejtik, hol vannak a legfontosabb részletek a levélben. A Pénzcentrum mutatja hanyadik oldalon vannak a legfontosabb infok. Több mint 700 ezer devizahiteles kapja meg az elszámolási értesítőjét március és április folyamán, amiben az ügyfeleket az elszámolásról értesíti a bankjuk. A három legfontosabb adatot az elszámolási …

Tovább

Íme egy természetes recept, amitől az ősz hajszál a múlté

Íme egy természetes recept, amitől az ősz hajszál a múlté. A haj őszülése sokszor elkezdődik már fiatal korban, a számos befolyásoló tényező között ugyanis nagy szerepet játszik a genetikai hajlam. A kora őszülés ellen az egyetlen „csodaszer” a hajfesték ami elfedi az ősz hajszálakat de nem szünteti meg azokat. Valóban egyszerű és gyors megoldás ez sok ember számára, azonban számos …

Tovább

Hihetetlen! Ez történik, ha fokhagymát dörzsölsz a talpadba!

A FOKHAGYMÁVAL KAPCSOLATBAN MEGOSZLANAK A VÉLEMÉNYEK, A KELLEMETLEN ILLATA AZONBAN SOK EMBERT ELRIASZT ÉS MÉG TÖBB EMBER SZÁMÁRA KÍNOS LEHET. AZ ALÁBBI KÍSÉRLET EREDMÉNYÉT AZONBAN MINDENKINEK LÁTNIA KELL, UGYANIS SENKI NEM GONDOLNÁ MI TÖRTÉNIK AKKOR, HA FOKHAGYMÁT DÖRZSÖLÜNK A TALPUNKBA. Nagyon sok olyan kozmetikai termék létezik, aminek a felszívódása és a hatóanyaga kétséges, vagy zsíros nyomot hagy a bőrön, vagy …

Tovább

Mit érdemel az ilyen szomszéd? Egy 10 éves gyermek életét keserítette meg egy örök életre

Ő a 10 éves lányom, aki végső búcsút vesz a macskánktól aki családtag volt az elmúlt 15 évben. Miután vasárnap kiengedtük, a szomszéd úgy döntött, hogy éjszakára beviszi magához. Én és a lányom hajnali 2-ig fenn voltunk és hívogattuk. Következő reggel újra keresni kezdtük, nem volt róla tudomásunk, hogy még mindig nála volt ( szomszéd nőnél ). Tegnap 17.10-kor Pets …

Tovább