Retteghetnek a diákok! Kellemetlen változások jönnek 2016-ban – itt a lista

Változik az érettségi, nehezebb lesz a felvételi és szakok szűnnek meg – ilyen változások várnak a diákokra 2016-ban és 2017-ben.

Változik az érettségi
2017-re vezetik be, hogy a szakközépiskolásoknak már mindenképp érettségizniük kell legalább egy szakmai tárgyból – a szakközépiskola ágazatának megfelelő szakmai vizsgatárgyból.
2017-ben lépnek életbe a magyar nyelv és irodalom érettségit érintő változások is. Megváltozik többek közt a középszintű szövegalkotási feladatlap szerkezete. A gyakorlati írásbeli feladat átkerül emeltről középszintre, és az érveléssel kerül párba, így e kettő feladat közül lehet választani. Középszinten műelemző és a műveket összehasonlító feladatok közül választhattok. Az emelt szintű írásbeli első feladata emelt szintű szövegértési és műveltségi feladatsor lesz. A szóbeli tételek száma nem változott, de az Ember és nyelvhasználat néven két, korábban különálló témakör összevonásával jött létre egy teljesen új témakör.
2017-től a magyar érettséginél nem hibapontok járnak a helyesírásért, hanem a jó helyesírást fogják jutalmazni, így a pontozás is változik, a helyesírásért maximum 8 pontot kaphattok. Az új mintafeladatokat ezen az oldalon találjátok meg.
A módosításokra azért volt szükség, mert a jövőre érettségiző diákok már az új alaptanterv és kerettanterv alapján kezdték meg a középiskolai tanulmányaikat.
Nehezebb dolguk lesz a felvételizőknek
2016-ban már nem emelik tovább a minimumponthatárt, jövőre az alap- és osztatlan szakokon legalább 280, a felsőoktatási szakképzéseken 240 pont kell a bejutáshoz. Ennél kevesebb ponttal sem állami, sem önköltséges képzésre nem kerülhettek be.
Már a tavalyi felvételin is több szakon kötelező volt emelt szintű érettségit tenni, jövőre sem lesz ez másként. Az orvosi, állatorvosi és jogászképzések mellett több bölcsészet- és társadalomtudományi szakon, és jó pár műszaki képzésen is kötelezővé tették az emelt érettségit. A 2016-os listát itt találjátok. A 2017-es listát pedig itt.
Az igazi nehézség 2020-ban jöhet, amikor már nem lesz olyan alap- és osztatlan képzés, ahol legalább egy tantárgyból ne követelnék meg a magasabb szintű érettségi teljesítését, sőt a középfokú nyelvvizsga is kötelező lesz.
Felvételi: pluszpont jár a felsőoktatási szakképzésért
2015-ben végeztek az első hallgatók az új felsőoktatási szakképzéseken, így a pontszámítási szabályok annyiban változtak tavaly, hogy ha a felsőoktatási szakképzéseteknek megfelelő alap- vagy osztatlan szakra jelentkeztek, a záróvizsgára kapott érdemjegyetek alapján 30 (ötös esetén), 20 (négyes esetén) vagy 10 (közepes esetén) pluszpontra számíthattok. Így ne feledjétek, hogy ha van felsőoktatási szakképzési végzettségetek, azt is beszámíthatjátok a pontokba.
Egyetemi, főiskolai szakok szűnhetnek meg
A 2017-ben felvételizők a jelenleginél kevesebb szak közül választhatnak. A megszűnő szakokról itt olvashattok.

forrás:http://eduline.hu

 

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏