Tanulj meg ajándékot csomagolni, egy olyan módszerrel, amit nem sokan ismernek!

Hiába vásárolunk szuper ajándékot, ha a csomagolásra kevés figyelmet fordítunk. Kiábrándító tud lenni, ha olyan ajándékot kapunk, ami nincsen becsomagolva, vagy csak éppen bedobták egy nejlonszatyorba, és úgy adják át. Kinek van kedve ezek után örülni az ajándéknak?

ajandek-csomagolas2

Az alábbi videó első felében egy egyszerűbb és letisztult ajándékcsomagolást láthatunk, a második felében pedig egy kicsit időigényesebb, de nagyon egyedi praktikát mutatnak be. Így, ha végignézzük a filmet, egyszerre két technikát tanulhatunk meg. Bármikor alkalmazhatjuk őket, hogy már a csomagolással levegyük barátainkat a lábukról.

A japánok így csomagolnak: egy darab papír szükséges, ragasztószalag, és kb. 15 másodperc hozzá. Nagyon egyszerű megtanulni, pár hajtogatás, és kész is.

A második módszerhez már két különböző papírt használnak, és ehhez olló, és némi kézügyesség is kell. Egymásra kell tenni a két papírt, a szélétől kezdve kb. 2 cm-es sávokban behajtogatni, majd kiegyenesíteni, és a sarkát ollóval háromszög alakban levágni. Kissé legyező formára kell hajtogatni az egyik felét, a többi rész hagyományosan marad. Tegyük bele a kiválasztott könyvet, és úgy csomagoljuk, hogy a legyezős rész felül kerüljön, hiszen ez lesz a hab a tortán. Majd a végén még extraként egy szalaggal is átkötjük, nagyon jól néz ki.

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏