Bulvár

Már nem titkolóznak! Óriási hír! Rúzsa Magdi és Bereczki Zoli együtt

Végre el jött az idő, hogy Bereczki Zoli és Rúzsa Magdi elmesélje milyen volt fél éven át titkolózni és titokban együtt dolgozni. Bereczki elárulta, hogy a Csillagtérkép című dal az ő szerzeménye, és a szöveget Palya Bea írta. „Amikor elkészült a szöveg, már akkor éreztük, hogy egy nagyon különleges dolog született, azonban még hiányzott belőle egy női hang, ami elemi …

Tovább

Veszélybe sodorta a pácienseket, koronavírusos betegeknek szánt gyógyszerekkel kereskedett ez a budapesti orvos – Ez várhat rá!

A Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése alapján indult ügyben, a jelenlegi adatok alapján egy budapesti kórházban dolgozó olyan orvos érintett, akinek munkaköréből adódóan hozzáférése volt a kórházban COVID-19 vírussal fertőzött betegek kezelésére szolgáló gyógyszerekhez, amelyek kizárólag a kórházban, szoros orvosi felügyelet mellett adhatók a betegeknek. A megalapozott gyanú szerint, az orvos, egy korábbi páciensének közreműködésével, a COVID-19 vírus által okozott betegségben …

Tovább

Intenzívre került Young G Béci állapotos párja! Érte és a babáért szorít most mindenki!

Norina ezek előtt ezt írta ki az Instagramra: „25 hetes kismama vagyok. Van egy méhszájsebem, ami néha néha vérzett, de 4 napja voltam a Doktornőmnél, aki beküldött a Soteba az egyik legjobb Professzorhoz, hogy nézzen meg, mert már ez nagyon nem tetszik neki! Minden nagyon gyorsan zajlott, ami nagyon megrémisztett! A méhszájsebem rettenetesen nézett ki, azt mondta a Professzor másnap …

Tovább

Megszólalt Szabó Zsófi férje.. Ezért válnak el, nem azért amit Zsófika állít

Szabó Zsófi és férje, Zsolt még négy éve, az esküvőjük előtt szerepelt egy sztárrealityben, amiben a műsorvezető sokszor elsírta magát, mert nem bírta a játékból adódó feszültséget. A hisztik miatt Zsolt többször a kamerák előtt is keményen beszólt Zsófinak ? idézi fel a Ripost. Zsófi akkor hisztizik, amikor pánikba esik. Ha olyasvalamivel találja szembe magát, amit még nem csinált és …

Tovább

Harry és Meghan: Mindennek vége!?

Alig pár órával a nagy, brit babaváró bejelentés után itt a legújabb ausztrál szalagcím: Harry és Meghan szakítanak(?)! Most akkor mi az igazság? A brit The Guardian honlapján jelent meg az a cikk, amely szerint az ausztrál New Idea magazin címlapján, az örömhír napján született egy letaglózó beszámoló, miszerint a hercegi pár második gyermekük születése ellenére (is) szétválik.  A női magazin hétfői címlapja szerint …

Tovább

Az operatív törzs legfrissebb bejelentései

Ahogy a Blikk is megírta, keddre újra ezer fő alá csökkent az új fertőzöttek száma, 85 beteg hunyt el a koronavírus-fertőzés szövődményei miatt. Továbbra is zajlik az oltási program hazánkban, a parlamentben pedig éppen a veszélyhelyzet meghosszabbításáról vitáznak. Az operatív törzs online tájékoztatóján elhangzott: Kiss Róbert alezredes elmondta, hogy a magyar állampolgárok Romániából való beutazása során mentesülnek a karanténkötelezettségtől, amennyiben …

Tovább

Emlékeztek még erre a lányra, aki 12 éves korában szült? Így néz ki 10 évvel később!

A 24 éves Tressa Middleton, 11 éves volt mikor teherbe esett. Ő volt a legfiatalabb édesanya az Egyesült Királyságban. A ledöbbent szülők nem tudták, hogyan lehetséges ez. Kérdezősködés, fenyegetőzés és büntetések után, Tressa végül elmondta, mi történt. Sajnálatos módon a kislánya ma már nincs vele, és nem lehet tudni, hogy újra találkoznak-e valaha. Nemrég Tressa elmondta, mit érez, miután néhány …

Tovább

Nagy a baj, Pataky Attila megírta a végrendeletét. Mesés vagyonáról rendelkezett..

Pataky Attila az elmúlt öt évben többször is farkasszemet nézett a?halállal, de egészen tavaly szeptemberig csak belenevetett a szemébe. Végül a koronavírus felülírta benne az elmúláshoz való viszonyát és nekilátott elrendezni az ügyeit. Amióta az ember az eszét tudja, rendre felteszi magának a kérdést: vajon meddig élünk? A választ valójában csak kevesen akarják tudni, de Pataky Attila nem tartozik közéjük. …

Tovább

15 millió forintért vehetsz petesejtet ettől a nőtől, ha olyan szép gyerekeket akarsz, mint ő

Marcela Iglesias hamisítatlan modern szépségideál vagy sikeresember, ha úgy tetszik. Először is, úgy néz ki, mint egy műanyagbaba, ami manapság nagyon menő dolog lehet, hiszen az Instagramon mindenki pont ezt próbálja elérni. Másodszor, influenszer, ami szintén hatalmas sláger, harmadszor pedig, rohadtul nem szerény, hiszen a közösségi médiában Hollywood Királynője néven nyomul. Kortárs példakép, mint olyan, és ebben a kijelentésben sajnos sokkal több az igazság, mint …

Tovább

INNEN INDULT?! Mesterséges vírusokkal megfertőzött denevérekkel kísérleteztek vuhani laborban!

Az elmúlt több mint egy év során többféle teória is született, a világszerte terjedő veszélyes fertőzést ezek közül több is erősen is összeköti a kínai Vuhan városában lévő virológiai intézettel, melynek laboratóriumát alapos kivizsgálásnak vetették alá, hiszen ott olyan fertőző betegségeket is kutatnak, amelyek állatról emberre képesek átterjedni, így a denevérbetegségeket is. Mivel azt nem lehet tudni, milyen szerepet játszott …

Tovább