Bulvár

A férj közölte a feleségével, hogy válni akar. A szomorú feleség egy feltételhez kötve beleegyezett. Könnyezni fogsz, ha meg tudod, mit kért

Amikor aznap este hazaértem, a feleségem tálalta a vacsorát, megfogtam a kezét és azt mondtam, „szeretnék valamit elmondani”. Ő leült és csendben evett. Láttam a fájdalmat a szemében Hirtelen nem tudtam, hogyan nyissam ki a számat. De muszáj volt vele tudatnom, min gondolkodtam. El akarok válni, hoztam fel a témát nyugodtan. Nem tűnt idegesnek a szavaim hatására, helyette inkább lágyan …

Tovább

Győzike is pénzt igényelt a koronavírusra hivatkozva – Majka nagyon kiakadat a zenészek névsorán akik beáltak kuncsorogni

A koronavírus-járvány óta terjed egy mondás, hogy az élőzene sínylette meg először a kialakult helyzetet, és valószínűleg az utolsók között állhat majd helyre a rend. Ezt nemcsak a szervezők, klubtulajdonosok és promoterek sínylik meg, hanem maguk a zenészek is, akik elesnek a legfontosabb bevételi forrásuktól. Ugyanis a lemezeladások kvázi megszűnése, és a streamingből, illetve a jogdíjakból befolyó elenyésző pénzmennyiség miatt …

Tovább

FRISS! MEGJELENT! Minden, amit a koronavírus elleni védettségi igazolványról tudnia kell!

A kormányrendelet alapján háromféle módon lehet igazolni a koronavírus elleni védettséget: ha valaki megkapta a védőoltást, vagy igazoltan átesett a koronavírus-fertőzésen, illetve ha valaki vélhetően átesett a fertőzésen, de nem tudott erről vagy nem készült erről teszt és utólag elvégzett ellenanyag-vizsgálat igazolja a fertőzésen való átesését is. Kiemelték: ha valaki megkapta a védőoltást, nem kell igényelnie az igazolványt. Az állam …

Tovább

Bejelentették: jön a védettséget igazoló okmány! Ebben a három esetben lehet megkapni a védettséget igazoló okmányt

Gulyás Gergely a Kormányinfón számolt be arról, milyen döntést hozott a kormány a védettségséget igazoló okmányról.?Tegnap a kormány döntött arról, hogy védettséget igazoló okmányt fog bevezetni? Az kaphat, akit már beoltottak, tehát, akik megkapták a második oltást. Lejárati dátum nem lesz rajta, hiszen a vakcinák védettséget nyújtó idejéről még pontos információk nincsenek. Az érvényesség kezdete a 2. oltás időpontja lesz. …

Tovább

Gyász: 51 évesen elhunyt a magyar milliárdos, a legsikeresebb üzletemberek egyike

Kovács Attila a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán 1994-ben diplomázott, majd az Egyesült Államokban, Svédországban, Olaszországban és az Egyesült Királyságban szerzett nemzetközi építész- és projektmenedzsment gyakorlatot. A DVM groupot, az építészeti és építőipari szolgáltatásokat nyújtó, nemzetközi szinten is elismert cégcsoportot, 1995-ben alapította meg, majd 2006-ban prémium ingatlanfejlesztő cégét, a többszörösen díjazott Horizon Developmentet. Azt írták, Kovács Attilát a műemlékvédelemben rejlő …

Tovább

Rémhírterjesztésért feljelentették Orbán Viktort

Orbán Viktor múlt hét pénteken azt mondta egy sajtótájékoztatón, hogy csak az oltóponton közlik az oltásra regisztráltakkal, hogy milyen vakcinát tudnak nekik adni. Az Emmi később cáfolta a miniszterelnök kijelentését, és azt közölték, hogy már az értesítéskor tájékoztatást adnak arról, milyen oltóanyag áll rendelkezésre az adott oltóponton. A Jobbik szerint Orbán kijelentése nemcsak érzéketlen és pökhendi, de egyben rémhírterjesztés is …

Tovább

Müller Cecília: a járvány nem úgy alakul, mint vártuk, a harmadik hullám elején lehetünk most!

A tájékoztatón elhangzott: Elsőként dr. Békássy Szabolcs, országos kollegiális vezető háziorvos számolt be a háziorvosok munkájáról. Mérföldkőhöz értünk, hiszen a múlt héten megkezdődött a háziorvosi praxisokban az idősek oltása – kezdte Békássy. Megköszönte a kollégáknak a munkát, hiszen maradéktalanul elvégezték azt, dacára a rövid határidőnek. Az elmúlt héten több mint 10 ezer idős oltására nyílt lehetőség a praxisokban, de további …

Tovább

Berki Krisztián: “Vettem az asszonynak egy 20 milliós autót, ne járjon egy átlagautóval mint a többi senki”

Berki Krisztián mellett a felesége is luxusban él, ugyanakkor Mazsi igyekszik spórolósabbra nevelni a férjét. Berki Krisztián sosem titkolta, hogy szeret jól élni: számára már természetesek a belföldi és külföldi luxusutazások, drága autók és ruhák – tavaly sokakat megdöbbentett, amikor elárulta, hogy csak fehér ingekre évi 20 millió forintot költ, mert kétszer nem húzza fel ugyanazt. A felsoroltakban felségének, Berki Mazsinak is része van. …

Tovább

„Erre nincs jobb szövegünk?” – Müller Cecília véletlenül Hadházy Ákosnak is elküldte a kollégáinak címzett levelét, aki természetesen közzétette

„Kedves Kollégák! Erre nincs jobb szövegünk? Ezt a veszélyezteti a feladatellátást, miért kell beleírni? Egyszerűen miért nem hivatkozunk a jogszabályra, hogy 45 nappal meghosszabbítjuk az adatszolgáltatást és kész. Köszönöm szépen! Cili” – olvasható a Hadházy Facebook-oldalán megjelent képernyőképeken, amely a levelezését ábrázolja. Hadházy a bejegyzésben azt írta, kéréssel fordult a tiszti főorvoshoz, hogy küldje el neki egy 17 milliárd forint …

Tovább

„Ez rohadt kellemetlen, és nem nekem” – Nádai Anikó keményen visszaszólt VV Renátónak: ezzel verte ki a biztosítékot a volt villalakó

A ValóVilág10 kísérőműsorában, a Jöttem, láttam, buktam!-ban ezúttal a nemrégiben kiesett VV Fru lesz a főszereplő, akit szerelme, VV Renátó is elkísért. Az RTL előzeteséből most kiderült: Fru édesanyjának megvan a véleménye a szerelmesek kapcsolatáról, s az nem feltétlenül pozitív. Van egy férfi, aki téged terrorban tart – fogalmazta meg a lány édesanyja a műsorban, amely kijelentést Renátó sem hagyta …

Tovább