Ez a kemény legény aztán megérdemelte, amit kapott. Rendesen móresre tanítja ez a fiatal karatés lány. Még szerencse, hogy a rendőrök időben érkeztek…
Továbbadmin
Ez a család faágakat gyűjtött a közeli erdőből, hogy létrehozza a világ legcsodálatosabb dolgát!
Annál nagyobb boldogság nincs is, amikor gyerekünk csillogó szemmel veszi birtokba az új álom-ágyacskáját. Nem kell hozzá nagy luxus, hiszen a gyereknek az a legérdekesebb, ha minél zegzugosabb, jól el lehet bújni benne, és lefekvés előtt játszani lehet benne egy jót. Az alábbi ágy egyáltalán nem költséges, és bármelyik ügyesebb kezű szülő könnyedén össze tudja állítani. Az eredmény pedig mindenképpen …
TovábbCsak 30 nm2 ez a lakás, de bármikor beköltöznénk
Letisztult minimalista lakás egy férfinak, vagy bárkinek, aki szereti a tiszta egyszerű, de elegáns és nem agyoncsavart dolgokat. Minden megtalálható benne amire egy ember vágyhat, ha lakásról van szó. Szép fürdőszoba, nagy nappali, meleg konyha, szép nagy nappali, és előszoba. Mindez 30 négyzetméteren, ami szinte hihetetlen. hogy mégis hogy fér el ennyi helység benne?!
TovábbA szülei nem engedték el a válogatásra, de ő elszökött. Mindenkinek tátva maradt a szája a hangjától
Ez a kislány elképesztően tehetséges, még szerencse, hogy nem adta fel, pedig szülei nem engedték el a válogatásra.
TovábbHa a Disney hercegnők haja, valóságosan lenne ábrázolva!
Újszülött kisbabáját kamerázta, amikor váratlan dolog történt.
Még az volt a szerencse, hogy a férfi kamerázott, mert a szüléstől bódultan fekvő felesége nem biztos, hogy elhitte volna neki 🙂 A kislány neve Sophie, és elég korán közölte a világgal, hogy neki megvan a véleménye a dolgokról.. Azért ezt később megmutatni neki nagyon muris lesz, biztos emlékezetes pillanat lesz ez mindenki életében.
TovábbA rendőr megállítja a szabálytalanul előző Ladát.. :D
Át akarta verni a barátnőjét azzal, hogy megcsalta – De erre nem számított! Megérdemelte a srác
A fiú azzal a nem túl jópofa dologgal akarta átverni a barátnőjét, hogy nemrég megcsalta egy másik lánnyal – azonban a barátnő kiszúrta a lakásban a rejtett kamerát, és tudta, hogy mire megy ki a dolog. Ezért úgy csinált, mint ha mit sem sejtene, sőt, úgy döntött, hogy egy örök életre megleckézteti a srácot. A lány is átveri a fiút …
TovábbÍgy tudod a leggyorsabban és a legegyszerűbben csökkenteni a derékbőségedet
A kutatóktól már megtudtuk azt, hogy a fogyás és a kókuszolaj nem idegenek egymás számára. A kókuszolaj ugyanis olyan zsírsavakat tartalmaz, amelyek a fogyókúrázok számára megfelelően aktiválódnak, és így az álmodott alak elérése nem csak állom többé. A kókuszolajban található zsírsavak egyike a triglicerid, ami segít a szervezetben lerakódott zsírokat gyorsabban elégetni. A kókuszolaj leggazdagabb és legtermészetesebb forrása az MCT …
TovábbEzt tette az oroszlán, amikor a férfi hozzányúlt a kölykéhez: Teljesen ledöbbentem, amikor megláttam, hogy közeledik ez a férfi az oroszlánhoz és kölykéhez!
Ha állatkertbe megyünk, kihagyhatatlan az oroszlánok látogatása. Impozáns példányok, az afrikai vadvilág legmeghatározóbb szimbólumai. Napjainkban természetes élőhelyükön a veszélyeztetett fajok közé tartoznak, ugyanis főleg a 20. századtól igencsak csökkent az oroszlánok száma. Az alábbi videóban Kevin Richardson állatkerti gondozót láthatjuk, amint teljes szimbiózisban él egy anyaoroszlánnal és három kölykével. Együtt alszanak, játszanak, teljes harmónia, sőt szoros kötelék van köztük. Richardson …
Tovább