Érdekes

15 alkalom, amikor a színészek szülőket és gyermekeket játszottak, pedig a korkülönbségük meglepő volt

A jó film egyik alapfeltétele, hogy a színészek jól passzoljanak egymáshoz, hiszen ők hozzák létre azt a képzeletbeli világot, amibe remélhetőleg minél jobban beleéli majd magát a mozinéző. Castingoláskor tehát a filmkészítők általában teljesen figyelmen kívül hagyják a színészek életkorát, és kizárólag azt figyelik, hogy mennyire passzolnak a velük egy filmben játszó színészekhez, akiknek majd az anyját, apját vagy éppen …

Tovább

Nem élte túl – Végleg lehúzta a rolót Lakatos Márk a Belvárosban

„Egész egyszerűen bezárt, mármint maga a Belvárosi Piac, ami helyet adott az étkezdéjének. Az ottani vezetőség azt a nem éppen túlzó kérését is elutasította Lakatosnak, hogy a Hold utcai piac légkondit és fűtést kapjon. Emellett a Covid idején semmilyen szolidaritást nem mutattak a bérlőkkel szemben” – nyilatkozta Márk az Indexnek. Még januárban döntött úgy az V. kerületi önkormányzat, hogy bezáratja …

Tovább

16 fotó az ázsiai menyasszonyokról, mielőtt és miután igazi királynőkké változtatta őket a smink

Az esküvő az egyik legkülönlegesebb nap egy nő életében, és érthető módon sok menyasszony arról álmodik, hogy igazi hercegnőként tündököljön, minden vendég figyelmét magára szegezve ezáltal. A csodálatos esküvői ruháknak és sminkeknek köszönhetően ez a legtöbb esetben általában sikerül is. 1. Aranyozott szépség. 2. Hercegnő fehérben. 3. Ez a megjelenés…? 4. Mintha teljesen különböző emberek lennének. 5. Királyi luxus. 6. …

Tovább

19 műholdfotó, ami jól mutatja, hogyan változtatják meg az emberek a bolygót

Sokan mondják, hogy a Kínai Nagy Fal az egyetlen olyan ember alkotta építmény, ami az űrből is látszik. Mások azt állítják, hogy az egyiptomi piramisok is ide tartoznak. A NASA azonban nemrégiben megosztott néhány lenyűgöző műholdfelvételt, amivel összetörte ezeket a mítoszokat. A képeken jól látszik, hogy sokkal több minden látható az űrből nézve, különösen az, hogy mit művelnek az emberek …

Tovább

Az állatorvos megtagadta az elhízott kutya elaltatását, aztán fantasztikus dolog történt

Nem titok, hogy a kutyák nagyon szeretnek enni. Valószínűleg egész nap tudnák ezt csinálni, és még akkor is kinéznék a szánkból a falatokat vacsora közben, azzal a tipikusan ellenállhatatlan, extra-aranyos nézésükkel. Kai maga is egy ilyen ínyenc volt. A golden retriever 78 kg-ra hízott, és mivel ez már gondot okozott számára a mindennapi életben, a gazdái úgy döntöttek, hogy állatorvoshoz …

Tovább

Megszólalt Sas József özvegye! Döbbenetes dolgot árult el férje haláláról

A humorista január elején koronavírus-fertőzés miatt került kórházba, és felesége állítása szerint az utolsó napokban már nagyon gyenge volt. „Józsi az utolsó napjaiban már elképesztően gyenge volt. Azt hiszem, számára megváltás volt az elmúlás azok után, amiket az utóbbi hetekben átélt” – nyilatkozta a Ripostnak a 82 éves korában elhunyt humorista özvegye, Zsuzsa. Sas József január elején koronavírussal fertőződött meg, …

Tovább

15+ vicces történet, amiben a gyerekek ravasz módon túljártak a felnőttek eszén

A gyermeknevelés egy nagyon nehéz és felelősségteljes dolog. Nem könnyű megőrizni a tekintélyt, miközben barátkozni is próbálunk a gyermekünkkel, és megadni neki mindent, hogy minél jobb életet éljen. Egy dolog nehezebb már csak ennél: kibírni nevetés nélkül, amikor a gyermekünk a ravaszsága és a kreativitása segítségével megalázóan túljár a felnőtt emberek eszén. A Xsense-nál most olyan szórakoztató történeteket gyűjtöttünk össze, …

Tovább

10 jól bevált trükk, hogy minél kevesebb pénzt hagyjunk a benzinkutakon

Az átlagos autótulajdonosok számára az üzemanyagköltség egy külön részt képez a havi költségvetésben. Bár látszólag lehetetlennek tűnik ennek csökkentése, révén, hogy teljes mértékben ki vagyunk szolgáltatva a benzinkutak árainak, valójában nem lehetetlen, ám ehhez ismernünk kell kicsit az autók működését. Így megtudhatjuk például azt, hogy a ki nem cserélt és/vagy szennyezett légszűrő jelentősen megnöveli az üzemanyagfogyasztást. A Liked.hu-nál most 10 …

Tovább

12 ember a valós eseményeken alapuló kalandfilmből: így néztek ki a filmben és a valóságban

Ahhoz, hogy egy utazó vagy kalandor híressé váljon és film készüljön róla, vagy el kell jutnia egy teljesen megközelíthetetlen helyre, vagy irreálisan hosszú utat kell megtennie, vagy pedig bajba kell kerülnie és túlélnie az embertelen körülményeket. Utóbbihoz egyébként nem is feltétlenül kell kalandornak lennünk, hiszen anélkül is kerülhetünk olyan bajba, amiről Hollywoodnak megéri egy filmet forgatnia. A Liked.hu-nál meglepődtünk, amikor …

Tovább

Édesanyja előtt is titkolta, hogy baj van – Szabó Zsófi mindent megtett, még szakemberhez is fordult, végül ő döntött: legyen vége a házasságnak

– A férjemmel szétmentünk, nehéz időszak van mögöttem. Külön vagyunk már, de látni fognak minket együtt, együtt neveljük a kisfiunkat, aki élő bizonyítéka annak, hogy ez egy valódi szerelem volt. Ha az ember küzd és küzd azért, ami egy idő után nem működik, akkor abban elfárad. És ez egyikünknek sem jó. Zsolti nem tudott annyira alkalmazkodni, és én sem. Tényleg …

Tovább