Érdekes

18 dolog, ami annyira tökéletes, hogy az már-már ijesztő

Emberi természetünknél fogva, folyton-folyvást keressük a hibákat a minket körülvevő tárgyakban és úgy általában véve magában a közvetlen környezetünkben. Az idők folyamán pedig ha valamit, hát azt megtanulhattuk, hogy semmi sem tökéletes, és mindenben található valami kis aprócska hiba, ami belerondít az összképbe. Éppen ezért is tudnak annyira kiakasztóak lenni az alábbi fotók, mert noha nem használtak hozzájuk Photoshoppot, mégis …

Tovább

A világ 14 legveszélyesebb útja, amiktől még a vér is megfagy az ereinkben

Mi, magyarok már egy kanyargósabb hegyi szerpentinen kocsikázva is hajlamosak vagyunk úgy érezni, hogy a világ egyik legveszélyesebb útján autózunk. Ha bele vesszük a magyar közutakon található kátyúkat, akkor persze valahol igazunk is lehet, de mint azt az alábbiakban majd Ti is láthatjátok, a világ legveszélyesebb útszakaszai nem (kizárólag) a hiányos útburkolatuk miatt váltak azzá, amik. Ennél kicsit nagyobb rizikót …

Tovább

Egy fotósorozat, ami megmutatja, hogy mennyit is változtak a 100+ éves emberek fiatal koruk óta

Rengeteg féle-fajta fotósorozatot láthattunk már az idő múlásával kapcsolatban, ám talán egyik sem volt még képes olyan erőteljesen bemutatni mindezt, mint Jan Langer fényképész fotósorozata. A cseh kamera-guru idős, 100 év feletti emberek segítségével készíttette újra azok fiatalkori képeit, tökéletes szemszögből és tökéletes beállításokkal. Ennek eredményeképpen 60-70, de akár 80 év múlását is tökéletesen szemléltetheti egyetlen fotó segítségével. 1. Prokop …

Tovább

18 brutális kínzási technika a múltból, avagy az emberiség sötét titkai

Valamilyen különös okból kifolyólag az emberiség mindig is roppant kreatív volt, amikor egymás gyilkolásáról és kínzásáról volt szó. Gondoljunk csak például a háborúkra, vagy az egyszerű kínzási és vallatási módszerekre, melyek mind-mind olyan ,,kreativitással” jöttek létre, ami semmilyen másik területre sem volt jellemző az éppen adott korban. Most ezek közül hoztuk el a 18 talán legbrutálisabbat, melyekbe még belegondolni is …

Tovább

20 közkedvelt turisztikai célpont olyan szemszögből, ahogyan talán még sosem láthattuk korábban

Szabadságszobor, athéni Parthenón, pisai ferde torony…ezek mind-mind olyan turisztikai látványosságok, melyeket ezerféle szemszögből láthattunk már korábban, némelyiket pedig még talán személyesen is szemügyre vettük. De vajon hogyan néznek ki, amikor nem a kijelölt turisztikai állomásokon vagy éppen csili-vili internetes fényképeken szemléljük őket? Az alábbi képekből most kiderül…? 1. Pisai ferde torony, egy focipályáról nézve. 2. A Tádzs Mahal sem olyan …

Tovább

10 világhírű épület, ami teljesen másképp nézett volna ki a kezdeti tervek szerint

Minden nagyobb építési projekt terve számos alakításon megy át, míg végül eléri azt a végső állapotot, amit aztán megismer majd a nagyvilág. Így volt ez természetesen napjaink leghíresebb turistalátványosságnak számító épületeivel is, melyek rengeteg alakításon mentek keresztül a tervezőasztalon. A Liked.hu-nál most összegyűjtöttünk néhány digitálisan létrehozott fotót, amik megmutatják, mennyire másképp néztek volna ki a világhírű épületek, ha valamelyik korábbi …

Tovább

17 alkalom, amikor a tervezők őrült fantáziája tönkretette az egyszerű emberek életét

Megszoktuk már, hogy körülöttünk minden egy bizonyos módon van elrendezve: az ég kék, a fű zöld, a zuhany és a vécé pedig a szobában van. A belsőépítészek élénk fantáziája azonban olykor mindent felforgat. Ilyenkor pedig a bármi megtörténhet, például a zuhany és a vécé kikerül az erkélyre, vagy épp ellenkezőleg, a konyha kerül be a fürdőszobába. 1. ,,Thaiföldre érkeztünk, és …

Tovább

17 gyári hibás háziállat, akit azonnal szervízbe kellene küldeni javításra

Mindenki tudja, hogy hozzánk hasonlóan az állatvilág tagjainak is megvannak a maguk furcsa szokásai. Ezek látszólag ellent mondanak minden logikának, viszont a kis kedvencek látszólag jól érzik magukat közben. Az ilyen szokások persze őrülten abszurd helyzeteket képesek szülni, ahogy azt mindjárt Ti is láthatjátok. 1. ,,A kutyám még mindig nem jött rá, hogyan kell ülni egy autóban.” 2. ,,A macskám …

Tovább

ÚJABB SZABÁLY ÉRKEZETT pár perce! 2 fontos szabály lép ma életbe a koronavírus miatt! Erről miért nem tudott senki-.

December 24-én, szenteste napján is ugyanúgy fertőz a koronavírus, mint más napon, ezért ekkor is figyelni kell egymásra, az idősekre és a krónikus betegekre – hangsúlyozta a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában. Szentkirályi Alexandra hozzátette: december 24-én is érvényes, hogy a rendezvényen maximum tízen lehetnek jelen, ebbe azonban a 14 éven aluliakat nem kell beleszámítani. Elmondta: a …

Tovább

17 fotó, amit illusztrációként lehetne használni a Murhpy törvénye című cikkben a Wikipédián

Murphy törvénye óta tudjuk, hogy ami elromolhat, az el is romlik. Teljesen mindegy, hogy milyen tökéletesen próbáltunk megtervezni valamit, vagy mennyi mindent tettünk meg azért, hogy elkerüljük a bajt – a baj végül mindig utolér. Ha számodra is ismerős ez a jelenség, akkor ne izgulj: nem vagy egyedül. 1. ,,Műsólymot tettünk a tetőre, hogy elriassza a sirályokat, de összebarátkoztak.” 2. …

Tovább