< forrás
Tovább
< forrás
TovábbAz Amerikai Egyesült Államok titkosszolgálata talán a legtöbb mítosznak és tévhitnek alapot adó szervezet a világon, köszönhetően annak, hogy mindenki másnál óvatosabban és gondosabban végzik a munkájukat. 1. Többen vannak, mint gondoljuk. Sokszor talán azt hinnénk, hogy az amerikai titkosszolgálat viszonylag kevés, pár száz fős csapattal dolgozik, a valóságban azonban körülbelül 6500 ember összehangolt munkájára van szükséges ahhoz, hogy minden …
TovábbVannak, akik hetente takarítják a házukat, mások 15 naponként, és olyanok is vannak, akik tulajdonképpen folyamatosan, csak épp apró lépésekben. A gyakoriságtól eltérően a legtöbb háztartásban található tárgyat általában ugyanúgy szoktuk tisztítani, ám akadnak olyan dolgok, melyekre nem fordítunk elég nagy figyelmet. Ilyen például a számítógépes billentyűzet vagy a gépkocsik kormánya, melyekről mint kiderült, potenciális baktérium tanyák. A Xsense-nál most …
TovábbA múlt mindig is vonzotta az embereket, hiszen valahol mélyen mindannyian kíváncsiak vagyunk rá, hogyan is élhettek az őseink. Éppen ezért minden múltbéli lelet sok érdekességet és tanulságot hordoz magában, már amennyiben vesszük a fáradtságot, hogy egy kicsit közelebbről is szemügyre vegyük őket. Mai gyűjteményünk hősei a saját házuk falai közt bukkantak izgalmas meglepetésekre a múltból. 1. ,,Olyan házban élünk, …
TovábbA világ legnépesebb országa számtalan érdekes titkot hordoz magában. Kevesen tudják például, hogy a Kínai nagy fal jelentős része egyáltalán nem olyan szép, mint azt az utazási irodák prospektusai mutatják, vagy hogy a helyi nők furcsa maszkokat szoktak hordani a tengerparton, egy egészen egyszerű, bár kissé furcsa okból kifolyólag. A Xsense-nál most 13 olyan érdekes tényt gyűjtöttünk össze a kínai …
Tovább1. Az emberi kéz változása UV fény alatt, kézmosás után. 2. Ez történik, amikor belerakjuk a kulcsot a zárba. 3. A naptej által alkotott védőréteg sima kamerával, és UV-kamerával nézve. 4. Így isznak a kutyák. 5. A Föld mérete a jelenleg ismert legnagyobb csillagokhoz mérve, élükön az abszolút első VY Canis Majoris csillaggal, mely a legnagyobb ma ismert csillag az univerzumban. 6. A fogszabályzó ,,működése” és …
TovábbA világ annyira sokszínű, és annyi csodálatos dolog található benne, hogy néhány dolgot elnézve könnyedén úgy érezhetjük magunkat, mint Gulliver, aki az óriások vagy a törpék országában találta magát. Gondoltad volna például, hogy az óriás mamutfenyők a 85 méteres magasságot is elérik? Egy ilyen óriási fa mellett bárki aprónak tűnik. 1. Ne higgy el mindent, amit látsz. 2. ,,Ez a …
TovábbBatman (1989) Hullajó! ParaNorman Indiana Jones: Az elveszett frigyláda fosztogatói Superman (1978) Superman visszatér Az ötödik elem Harry Potter forrás
TovábbMindannyian saját családot szeretnénk és olyan házasságban élni, amiben mindkét fél örömét leli és boldogan érzi magát. A boldogság egyik alapvető kritériuma pedig a házasságon belüli hűség. Az amerikai kutató, pszichológus, és házassági tanácsadó, Willard Harley Jr. egy 800 házaspárt vizsgáló kísérletet végzet, melynek eredményeképpen sikerült megállapítania azokat a legfontosabb férfi és női igényeket, melyek teljesítésével és kielégítésével drasztikusan lecsökkenthető …
TovábbA Titanic kétségkívül egy legendás film. 200 millió dollárba, vagyis közel 60 milliárd forintba került a 194 percnyi felvétel rögzítése, aminek aztán meg is lett az eredménye: 14 alkalommal jelölték Oscar-ra, és egyetlen filmet sem adtak még le olyan sokszor a tévében, mint ezt. Kevesen tudják azonban, hogy hogyan is zajlott ennek a méregdrága filmnek a forgatása, pedig voltak érdekességek: …
Tovább