Érdekes

Már hónapok óta bezárva él Deák Bill Gyula: „Félek, de még jobban féltem a feleségem”

Kőbányai lakásában várja, hogy véget érjen a koronavírus okozta rémálom. Azt mondta róla egyszer Chuck Berry, „ő a legfeketébb hangú fehér énekes, akit valaha hallottam…” Kell-e ennél nagyobb dicséret? Deák Bill egyrészt ebből merített erőt az elmúlt évtizedekben, de még inkább a közönség szeretetéből. Mindene a zene, imádja a koncerteket, a közönséggel való találkozást, ám most mintha egy rémdráma főszereplője …

Tovább

12 valóban létező állat, aminek a különleges képességét bármelyik szuperhős megirigyelné

Régóta tudjuk már, hogy nem minden hős visel köpenyt, de a jelek szerint még csak ruhát sem. Kiderült ugyanis, hogy a szuperhősök valóban léteznek, csak épp nem egészen úgy néznek ki, mint a hollywoodi mozifilmekben, sőt, igazából nem is emberek. Igen, az anyatermészet úgy döntött, hogy kicsit megtréfálja a folyton szuperképességekről álmodó embereket, és helyettünk inkább az állatoknak adja azokat …

Tovább

1 perce érkezett! Elcsukló hangon jelentette be Müller Cecília a SOKKOLÓ hírt! A 3. hullámról jött OLYAN bejelentés, amit soha, de soha nem vártunk volna!

Az adatok szerint egyértelműen emelkedő szakaszba lépett a fertőzöttek száma, így a koronavírus-járvány harmadik hullámának kezdetéről beszélhetünk ? közölte az országos tisztifőorvos a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján csütörtökön. Müller Cecília elmondta, az elmúlt napokban számos járványügyi mutató romlott, szerdán 2853-mal nőtt a regisztrált fertőzöttek száma.A kórházakban nem nagy mértékben, de fokozatosan emelkedik az ápoltak száma: jelenleg …

Tovább

20+ fotó, ami megmutatja, hogy milyen az élet a jégbe fagyott Texas államban

Február közepén rekordhideget hozott az Egyesült Államok déli részén átsöprő hidegfront, mely Texas államot sújtotta leginkább. Ha a -18 fokos fagy nem lett volna elég, a szokatlan hideg miatt túlterhelődött az elektromos hálózat, a szén- és atomerőművek pedig bemondták az unalmast, így mintegy 4 millió háztartás és üzlethelyiség maradt áram nélkül. A kaotikus helyzetet tovább bonyolítja, hogy a nagyvárosok útjairól …

Tovább

Ez itt Zahra hercegnő, a nő, aki szépségszimbólum volt a 19. századi Perzsiában

A szépségideál meghatározása sokat változott az elmúlt néhány évszázad során. Erre a legjobb példa talán a 19. századi perzsa hercegnő, Zahra Khanom Tadj es-Saltaneh. Annak idején a nőt a földi szépség megtestesítőjének tartották, és hogy mennyire vonzónak tartották a férfiak, azt semmi sem bizonyítja jobban, mint a legenda, miszerint 13 férfi öngyilkos lett azért, mert Zahra visszautasította a szerelmüket. forrás

Tovább

10 alkalom, amikor nem színészek játszottak a filmekben, de a teljesítményük így is lenyűgöző volt

Színésznek lenni nem olyan könnyű, mint azt sokan gondolnák. A kamerák kereszttüzében jól és élethűen eljátszott szerephez bizony komoly, sokszor éveken át tartó gyakorlás és tapasztalat szükséges. Néha persze ennek ellenére is borzalmas színészi játékot láthatunk még a legprofibb színészektől is. Épp ezért is olyan nagy szó az, amikor a szakmáját tekintve a színészkedéstől távol álló személy nemcsak egyszerűen szerepet …

Tovább

24 fotó, ami fölösleges mellébeszélés nélkül mutatja be, hogy mi van a körülöttünk lévő dolgokban

Mindannyian kíváncsiak vagyunk, hogy mi rejtőzik a leghétköznapibb dolgaink, például a bankkártyánk vagy a kedvenc Rubik-kockánk belsejében, ám ezeket legtöbbször csak akkor van lehetőségünk személyesen is szemügyre venni, ha véletlenül összetörjük az adott tárgyat. 1. Egy meteorit belseje. 2. Íme egy PayPass-os (érintésmentes) bankkártya belseje. 3. A gyöngyök belseje épp olyan árulkodó a növekedésükről, akárcsak a fák évgyűrűi. 4. ,,Ezt …

Tovább

19 ember, akik túlzásba vitték a plasztikai műtéteket

Vannak emberek, akik valamilyen apróság miatt veszik igénybe a plasztikai sebészek szolgáltatásait, például az orrukat vagy a fülüket csináltatják meg, míg mások egyszerűen nem tudnak megállni ennyinél. Esetükben az eredmény hamar negatív irányba kezd változni, melynek legtöbbször egy olyan katasztrófa a vége, amit már nem is lehet visszacsinálni. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. …

Tovább

19 ritka és érdekes fotó, ami élénken illusztrálja a különféle történelmi eseményeket

A történelemkönyvek nagyon hasznosak tudnak lenni, hiszen általuk olyan tudást szerezhetünk az emberiség múltjával kapcsolatban, amit sehogy máshogy sem lennénk képesek elsajátítani. Bármennyire jól megtanítják is azonban az évszámokat vagy a különböző uralkodók kinézetét, a különböző témákkal kapcsolatos fényképek hiánya miatt mégsem képesek átadni azt a hangulatot, amit például egy online archívum fellapozásakor érzünk. 1. A Victoria Secret ilyen modellekkel …

Tovább

Egy amerikai férfi nagyon unta a hólapátolást, ezért szokatlan megoldással állt elő

Egyesek számára a tél az év legrosszabb része. Hideg van, sötét van, és a havas-csúszós utakról akkor még nem is beszéltünk. Az év ezen szakaszában a háztulajdonosoknak is nagyobb felelősségük van mint bármikor, a ház előtti járdán eltakarítása ugyanis az ő felelősségük, ha pedig valaki megsérül, mert elesik a rosszul eltakarított úton, akkor könnyedén megüthetik a bokájukat. A most következő …

Tovább