Ilyen házakat tudnánk venni magunknak 20 millió forintból a világ különböző részein

1. Pattaja, Thaiföld – 52 négyzetméter A legérdekesebb ebben a méretű stúdiólakásban, hogy a hálószoba és a konyha teljesen egy térben helyezkedik el, reggel pedig a hatalmas erkélyajtókat kitárva rögtön a lakópark közös használatú medencéjébe ugorhatunk. Biztonsági szolgálat és klíma is jár a házhoz, de ami még ennél is jobb, hogy a tenger mindössze 10 perc sétára található, az évi …

Tovább

20 boldog pillanat, ami jobban felmelegíti a szíved, mint a júliusi napsütés

1. ,,A 74 éves nagypapámmal hullámvasutaztam. Olyan izgatott volt, mint egy kisgyerek.” 2. „Édesanyám egész életében dolgozott, hogy felnevelje a 4 fiát és segítse a szüleit. Ma végre jutott egy kis ideje magára és megvásárolta azt a táskát, amiről hosszú évek óta álmodott. Most boldog.” 3. ,,David Hasselhoff segített taxit fogni és beszállni a taxiba a mozgássérült testvéremnek.” 4. Egy …

Tovább

10 dolog, amivel rávesznek minket, hogy olyan dolgokat vegyünk, amire semmi szükségünk

1. Diderot-hatás A Diderot hatás azt jelenti, amikor egy új dolog birtoklása egy olyan vásárlási spirálba dönt, ami mindegyre újabb és újabb dolgok megszerzését vonja maga után. Olyan dolgokét, amik korábban soha nem hiányoztak a boldogságunkhoz, most azonban sürgető kényszert érzünk a megvásárlásukra. Denis Diderot a nagy francia Enciklopédia főszerkesztője volt, és teljesen átlagos életet élt. Egészen 1765-ig legalábbis, amikor …

Tovább

16 zseniális tervező, aki továbbgondolta kicsit a leghétköznapibb dolgokat

1. Forgó hengerek alkotta óriás gyerekcsúszda Oszakában, Japánban. 2. Töltőfiók és a mögötte rejlő lenyűgöző mechanika. 3. Ezeket a fákat direkt úgy ültették, hogy minden ősszel egy mosolygós arcot formáljanak a hegyoldalon. 4. Egy állatkert, ahol állatokhoz hasonlóan mutatják be az egyik kifutón dolgozó exkavátort. 5. Ennek a terméknek a csomagolásánál a gyártó figyelembe vette annak súlyelosztását és aszerint helyezte …

Tovább

21 ember, aki meglehetősen egyedi megoldást talált a problémája megoldására

1. ,,Csomagrakodóként számtalan érdekes megoldással találkozok, hogy az emberek miként próbálják meg egyedivé és könnyen felismerhetővé tenni a bőröndjüket. Ez az eddigi legmerészebb megoldás, amit életemben láttam.” 2. ,,A barátnőm és én mindig is egy hatalmas tükröt szerettünk volna a hálószobánkba. Rájöttünk, hogy olcsóbban megússzuk azonban, ha több kisebből készítünk egy nagyot.” 3. ,,Otthon hagytam a késemet és nem tudtam …

Tovább

Ez a népszerű Instagram sztár megmutatta, hogy szülés után 2 héttel milyen gyönyörű az alakja!

Az anyaság valóban kemény munka, amit sokan bizony könnyű dolognak hisznek pedig egyáltalán nem az. Rengeteg édesanyának marad egy kis súlyfölösleg a testén, amitől mihamarabb meg szeretnének szabadulni, ezért persze folyamatosan edzenek, így az anyai feladatokat elhanyagolják. Ám néhány nőnek sikerül megtalálnia az aranyközéputat a gyereknevelés, a testmozgás, az otthoni dolgok ellátása, a férjjel való foglalkozás és az üzleti tevékenység …

Tovább

6 elképesztő tevékenység, amit minden egyes nő elkövet szakítás után!

A lányok kiskorukban arról álmodoznak, hogy mikor felnőnek eljön értük a szőke herceg fehér lovon és boldogan élnek míg meg nem halnak. Sajnos az élet nem egy tündérmese, ennek köszönhetően rengetegszer fogják összetörni a szívüket. Ám ezen muszáj átmenni, hogy megtalálhassuk társunkat a nagyvilágban. A szakítás valójában senkinek sem könnyű, de fel kell dolgozni, mert ez az élet rendje. Mind …

Tovább

4 ikonikus sorozat, amit mindenki nézett a kilencvenes években, de ma már nagyon cikinek számít!

A kilencvenes évek tele voltak jobbnál-jobb sorozatokkal, amit mindig türelmetlenül vártunk és izgatottan néztünk. Akkoriban rengeteg spanyol és argentin telenovellát adtak le Magyarországon, tehát képtelen volt arra az ember, hogy unatkozzon, hiszen egymást követték a filmek. Annak ellenére, hogy nagyon sok volt belőlük, mégis ki lehet emelni a legikonikusabbakat, amik teljesen elvarázsolták a TV előtt ülőket. Én például a nagymamámmal …

Tovább

15 dolog, amire a legtöbb férfi gondol, de soha nem mond el egy nőnek!

Azt mondják, hogy a nőket nem lehet megérteni. De vajon mi a helyzet a srácokkal? Valójában a férfiak olyan egyszerűek, mint a pont. Ha valamit kimondanak azt úgy is gondolják. Nincs mögötte turpisság, amit meg kellene fejteni. Nyilván van néhány olyan gondolat, amit nem szívesen mondanának el a nőknek, mindezt azért mert nem akarnak felesleges veszekedést generálni. Ma összeszedtünk 15 …

Tovább

Így nézett ki Conchita Wurst gyerekként! Sokan már akkor sejtették, hogy mi lesz felnőtt korában!

2014-ben Thomas Neuwirth igazi szenzációt keltett, mint Conchita Wurst, aki megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált. Az akkor még csak 25 esztendős előadó világszerte elismert “szakállas énekesnő” lett. Később aktívan megvitatta világnézetét, külső megjelenésének minden rejtett kis titkát valamint, hogy melyik nemhez vonzódik valójában. Egy őszinte interjúban Thomas elismerte, hogy gyerekkora óta szereti a női ruhákat. Ezek a képek most nyilvánosságra kerültek, …

Tovább

Az eddigi legijesztőbb emberét igazolta le az MMA – Szerintetek lesz ellenfele?

Ha láttál már életedben legalább egy MMA küzdelmet, nyilván tudod, hogy ebben a sportban szó sincs finomkodásról vagy színészetről, ez a sport maga a brutalitás, a valós, szinte vérre menő küzdelem maga. A lengyel MMA szervezet a napokban hozta nyilvánosságra, hogy egy új tagot adott hozzá a 2019-es MMA felhozatalhoz, a 36 éves 203 centiméter magas és 147 kilós professzionális …

Tovább

A barátnője szakított vele, mert túl kövér volt. Ezután a srác úgy meggyúrta magát, hogy az exe szeretné, ha újra összejönnének

Miroslav Judt-ot dobta a barátnője, mert nem volt megelégedve vele, hiszen nem kevés plusz súly volt rajta. A srácot ez annyira megviselte, hogy elhatározta, teljesen megváltozik azért, hogy ez ne ismétlődhessen meg a jövőben… és persze azért, hogy revanzsot vegyen. A srác már korábban is edzett, de a táplálkozásra nem igen figyelt oda. A lelki traumát követően elkezdett intenzíven konditerembe …

Tovább

20 fotó, ami bizonyítja, hogy mindannyiunk családjában vannak őrültek

Eszedbe jutott már valaha, hogy meggyőzd róla a testvéredet, hogy nem csak a házat, de a kertet is fel kell mosni a felmosóval?! Valószínűleg nem, de azért hasonlóan genyó dolgokat mind tettünk már a testvérünkkel és a családtagjainkkal, hiszen még a legtökéletesebb családok sem csak a békéről és a szeretetről szólnak, néha bizony gondoskodnunk kell az önfeledt hangulatról, a humorról …

Tovább

18 ember, aki csak azért maradt életben, mert szerencséje volt

Bármennyire is próbáljuk óvatosan és biztonságosan élni az életünket, bármelyik pillanatban történhetnek olyan dolgok, amik miatt közvetlen veszélybe kerül az életünk. Ilyenkor – azon túl, hogy megpróbálunk legjobb belátásaink szerint reagálni a veszélyre – csak a szerencsében bízhatunk, és az angyalainkban. Az alábbi emberek esetében biztos, hogy valaki nagyon vigyázott rájuk odafent, hiszen olyan helyzeteket és baleseteket úsztak meg élve, …

Tovább

21 őrült, de valahol azért zseniális gondolat, ami zuhanyozás közben jutott az emberek eszébe

Kétség sem fér hozzá, hogy a mai rohanó világban a zuhany alatt töltött idő az, amikor egy kicsit egyedül lehetünk gondolatainkkal és az egész napos stresszt félretéve olyan őrült badarságokon gondolkodhatunk, melyekre máskor valószínűleg nem lenne időnk. A milliónyi ilyen őrült gondolat közül pedig megesik olykor, hogy egyik-másik olyan életképesre sikerül, hogy legszívesebben az egész világgal megosztanánk azokat. Az alábbi …

Tovább