Manapság az albérletkeresés olyan, mint a szerencsejáték. A tökéletes lakás megtalálásához számtalan különféle változónak kell egybeesnie: megfelelő méret, lakás, főbérlő, szomszédok, stb. Nem meglepő tehát, hogy az albérletet kereső emberek néha olyan „gyöngyszemekre” bukkannak, melyekről, ha nem készítenének képet, senki sem hinné el, hogy tényleg létezik ilyen. A Liked.hu-nál most éppen ilyen embereket és az általuk megosztott lakásokat gyűjtöttük össze, …
Tovább20 fotó, ami megmutatja, hogyan rendezik az életüket a rendmániás emberek
Bár az alkotói káosz állítólag jó tesz a kreativitásnak, a hétköznapokban és mindennapi életünkben azért mégis jobb, ha rend és tisztaság vesz bennünket körül. Ezt manapság, amikor minden problémára külön-külön kütyü jelent megoldást, viszonylag nehéz elérni, hiszen az otthonunk helykihasználása is véges, egy idő után pedig nem tudjuk hova tenni a holmikat. Legalábbis sokan így vagyunk ezzel, de akadnak olyanok, …
TovábbA nő, aki “erdei manó” akar lenni, Barbie orrot és macskaszemeket kap az új extrém eljárásban
Joggal feltételezhetjük, hogy sok híresség átesett már plasztikai műtéten. Van, aki botoxot kapott, míg mások az egész testüket megváltoztatták. Az egyik ilyen ember Mary Magdalene. A kanadai Torontóban született lány kísérletezett a sebészkéssel, és híres lett emiatt. Azt állítja, hogy több ezer meg ezer dollárt költött plasztikai műtétekre, amivel megváltoztatta az arcát és számos más testrészét. A modell új képeket …
Tovább17 ember, akinek a türelmét rendkívül barbár módszerrel tették próbára
Nap mint nap rengeteg dolog teszi próbára a türelmünket. Gyűjteményünk hőseinél azonban egyértelműen sikerült elérni a maximumot, ezért nem is igazán értjük, hogyan tudták megőrizni a higgadtságukat ezekben a kétségbeejtő helyzetekben. 1. ,,A jegygyűrűm most ebben a kis hasadékban lakik.” 2. ,,Anya, nincs otthon mint enni” – mondták ma a gyermekeim. 3. ,,A kezem, miután megsimogattam az egyik barátom 6 …
Tovább19 hétköznapi dolog, ami a klassz és egyedi kialakítása miatt keltette fel a figyelmet
A hétköznapi dolgokat annyira jól ismerjük, hogy legtöbbször fel sem fogjuk, hogy ott vannak, hiszen annyira természetesnek vesszük a jelenlétüket, hogy oda se figyelünk rájuk. Mindjárt más a helyzet azonban, ha ezek a szokatlan tárgyak az ügyes és kreatív tervezőknek köszönhetően egy szokatlan külsőt kapnak. Ilyenkor minden tekintetet magukra vonzzanak. 1. A Sony PlayStation 5 megjelenése miatt megváltoztak a PlayStation …
Tovább16 titokzatos tárgy, aminek az eredetét és célját csak az internetes szakértők tudták megfejteni
Bárhol találkozhatunk váratlan felfedezésekkel: a padlástól a pincén át, a nagymama régi ládáján át egészen az új albérletig. A legtöbb ilyen felfedezést perszer könnyen képesek azonosítani az emberek, de akadnak néha olyanok is, melyeket bármennyi ideig nézünk, bármennyire is próbálunk utánuk olvasni a neten, egyszerűen nem találunk rájuk magyarázatot. 1. ,,Ennek a Mexikóban vásárolt kerámia tálnak az alján van egy …
Tovább18 dolog, amit egyesek kidobtak a szemétbe, mások pedig örömmel vették őket magukhoz
Igen, néha még használható, sőt, olykor egészen értékes dolgok is a kukákban végzik. Ezeket az emberek általában különféle okok miatt dobják ki: van, hogy nincs elég hely a tárolásukhoz, mások úgy döntenek, hogy ideje végre megszabadulni a régóta nem használt dolgoktól. Bárhogy is, ezzel remek alkalmat nyújtanak arra, hogy megszerezhessék őket azok az emberek, akiknek valóban szükségük van rájuk. 1. …
TovábbA Photoshop-troll 15 új alkotása, aki félreérti az ügyfelek kéréseit, és ettől minden csak viccesebb
Bármilyen dolog használható komoly üzletre és szórakozásra egyaránt. Természetesen a Photoshop sem kivétel ez alól. Jól tudja ezt James Friedman is, aki ennek a programnak a segítségével tréfálja meg a követőit. A rajongók folyamatosan küldenek nekik kéréseket, tudván, hogy James úgyis a lehető legviccesebb módon fogja majd félreérteni azokat. A Liked.hu-nál most a tehetséges Photoshop-troll utóbbi időben készült legviccesebb képeit …
Tovább25+ ősi találmány, ami láttán legszívesebben csomagolnánk a bőröndünk és utaznánk a múltba
Az ókori világ tele volt a modernekhez nagyon hasonló épületekkel és tárgyakkal. Például, már időszámításunk előtt 400-ban is létezett fagyasztó, bár teljesen másképp nézett ki, mint a ma használatos társai. Ez még a sivatag közepén állt, ahová egy vízvezetéken keresztül szállították a vizet, mely az alacsony hőmérsékleten aztán megfagyott. 1. Bevásárlóközpont az ókori Rómában. Időszámításunk szerint 113-ban nyílt meg. 2. …
Tovább17 furcsa és abszurd dolog, ami olyan, mintha egy párhuzamos univerzumból érkezett volna
A világon minden folyamatosan és olyan gyorsan változik, hogy néha azt kívánjuk, bárcsak bizonyos dolgok változatlanok maradnának. A tervezők és gyártók azonban folyamatosan azon dolgoznak, hogy új és szokatlan dolgokkal rukkoljanak elő. Ennek köszönhetően pedig köralakú kártyalapok, háromszemélyes sakktáblák, és egyéb furcsaságok látnak napvilágot. A Liked.hu-nál most 17 furcsa, szinte már hihetetlen dolgot gyűjtöttünk össze, ami első ránézésre olyan, mintha …
TovábbA helyi romák elloptak egy orosz tankot Herszonban
Helyi romák loptak el egy orosz tankot a Herszon megyei Ljubimivka faluból – tudatták a helyi lakosok február 27-én. Elmondásuk szerint „Herszon megye lángokban áll”, írja a kárpátalja.ma. Korábban az UNIAN arról adott hírt, hogy civilek vonultak ki az utcára a Csernyihiv megyei Korjukivka faluban, hogy megállítsák az orosz tankokat. A falusiak merész vállalkozását Anton Herascsenko belügyminiszteri tanácsadó is megosztotta. A …
Tovább17 dolog, amit úgy tűnik, hogy az “ennek mindenkinek tetszenie kell” mottó alatt hoztak létre a tervezők
Napjainkban olyan gyorsan változik a világ és vele együtt minden, hogy néha olyan érzésünk van, már semmi sem tud igazi meglepetést okozni számunkra. De ez nem így van. A világ legtehetségesebb tervezői folyamatosan azon fáradoznak, hogy új és merész ötletekkel sokkolják a közönséget. Ennek köszönhetően pedig még egy csap vagy egy asztal is képes meglepetéseket okozni. A Liked.hu-nál biztosak vagyunk …
Tovább21 fotó, amin a méretbeli különbségek minden rekordot megdöntöttek
Mindannyiunknak megvan a saját elképzelésünk arról, hogyan kell kinézniük a különféle dolgoknak a minket körülvevő világban. Épp ezért, ha valami olyat látunk, ami nem fér bele ebbe a keretbe, akkor általában alig akarunk hinni a szemünknek, vagy kétségbeesetten azonnal Photoshoppot kiáltunk. 1. ,,Így néz ki egy 52-es méretű cipő az én 40-es cipőmhöz képest.” 2. ,,A különbség az én kezem …
TovábbSzolidaritás: itt az első magyar üzlet, ahol beszüntették az orosz vodkák árusítását
Magyarországon is megjelent az első magyar üzlet, ahol már nem lehet az orosz vodkákból vásárolni. Mint ismert, Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök reggel Oroszország teljes körű támadását rendelt el Ukrajna ellen. Több száz sebesült van az országban, ártatlan emberek halnak meg, rengetegen kelnek át a határokon, és próbálnak elmenekülni a szörnyűségek elől. Az invázió ellen többen is felszólaltak már, számos …
TovábbIsmerd meg Emmyt, a bájos kislányt, aki egy ritka genetikai rendellenesség miatt nem tudja abbahagyni a mosolygást.
Jelentős pillanat, amikor először látod gyermeked szemében a fényt. Hiszen ez a legelső alkalom, amikor sok tekintetben saját magad féltükörképét látod. Amikor Vanessa lánya, Emmy megszületett, gyakorlatilag széles mosollyal az arcán jött ki az anyaméhből. Amikor azonban édesanyja észrevette, hogy a baba ujjai hajlamosak befelé görbülni, azonnal gyanút fogott, hogy valami nincs rendben. Egy mosoly egy baba arcán csodálatos dolog. …
Tovább
Xsense Szórakoztató magazin