Bár a világunk finoman szólva is roppant messze van a „tökéletestől”, időről-időre azért történnek olyan törekvések, amik – ha kis lépésekben is, de – igyekeznek előre lendíteni az emberiséget és megkönnyíteni a mindennapjainkat. Az alábbi listán 15 ilyen zseniális ötletet gyűjtöttünk össze, ami láttán mindenkiben egy és ugyanaz a kérdés fogalmazódik meg: ,,hogyan élhettünk eddig nélküle?!” 1. Mini-könyvtár egy szöuli …
Tovább13 tipikus ‘férfidolog’, amit sosem fognak megérteni a nők
Bármennyire is szeretjük a lelki társunkat, vannak olyan dolgok, amiket még az együtt töltött hosszú-hosszú évek alatt sem vagyunk képesek megszokni vagy éppen megérteni vele kapcsolatban. Tenni persze nem nagyon van mit, hiszen amit az egyik fél furcsának és értelmetlennek gondol, az a másik félnek sokszor a lételemét képezi. Ezen a logikán elindulva mutatunk most be néhány olyan tipikus „férfidolgot”, …
Tovább13 furcsa dolog, amiről sosem találnánk ki, hogy mire való
A szüleink/nagyszüleink dolgai között kotorászva olykor izgalmas érdekességre bukkanhatunk. Bár nem olyan régen használták őket, mégis előfordulhat, hogy ötletünk sincs, milyen célt szolgálhattak az adott furcsaságok. Épp úgy, mint az alább összegyűjtött roppant furcsa dolgok esetében, melyek többségénél valószínűleg sosem jönnénk rá magunktól, hogy mire is használhatták őket annak idején. 1. Régi svéd ivóvízkút, melyről ITT olvashatsz bővebben. 2. Tűz …
Tovább21 őrült ötlet, ami nem is akkora hülyeség, mint amilyennek látszik
Az élet tele van olyan váratlan helyzetekkel, amikor mindenféle speciális eszköz és segítség nélkül kell úrrá lennünk egyes problémán. Az ilyen helyzetekben jöhetnek majd még jól a most következő tippek és trükkök, amik bár első ránézésre hihetetlen őrültségnek tűnnek, de ha nincs más lehetséges megoldás, a célnak azért (ha csak ideiglenesen is, de) tagadhatatlanul megfelelnek. 1. ,,A három éves lányom …
Tovább20 vidám fotó, ami bizonyítja, hogy az állatok is olyanok, mint mi, csak bundában
Bármennyire is különbözőek, bármennyire is mások az értékeik vagy épp a céljaik, a háziállataink bizony jobban hasonlítanak ránk, mint gondolnánk. Időről-időre ugyanúgy veszélyes helyzetekbe sodorják magukat vagy épp az elkerülhetetlen lustálkodással küzdenek, ha pedig egy kicsit jobban megnézzük őket, – egy kis képzelőerővel – könnyedén magunkra ismerhetünk ezekben a bohókás négylábúakban…? 1. Amikor házibuliba megyünk a barátunkkal, és csak őt …
Tovább8 női csillag, akik vagyonuk ellenére sem hívei a szilikonnak, és természetes formákat képviselik.
Nem minden nő híve a szilikon kebleknek, még akkor sem ha anyagilag megtehetné, és kamerák kereszttűzében él. Büszkén viseli azt amilyennek a természet teremtette, és ezen nem szeretne változtatni. Azt az elvet vallja, hogy a természetes a legjobb legyen az akár milyen. Rajtuk látszik, hogy egy híresség sem tökéletes. 1. Lindsay Lohan 2. Tori Spelling 3. Courtney Love 4. Janet …
Tovább7 véletlen felfedezés, ami milliomossá tette az átlagembereket
Sosem tudhatjuk, hogy mi rejtőzik a szemét mélyén, egy újonnan vásárolt ház padlásán vagy csak egyszerűen elásva a saját kertünkben. Éppen ezért nem árt, ha mindig nyitott szemmel járjuk a világot, ugyanis sokszor a legváratlanabb helyeken képes ránk mosolyogni a szerencse. Épp úgy, ahogy az az alábbi emberekkel is történt, akik „akaratukon kívül” váltak milliomossá a nem mindennapi felfedezésük következtében. …
Tovább21 váratlan felfedezés, ami bizonyítja, hogy az élet még mindig képes meglepetést okozni
Megszokhattuk már, hogy az élet tele van meglepetésekkel. Némelyik ilyen meglepetés azonban olyan váratlanra sikerül, hogy nem árt, ha van kéznél egy kamerás mobiltelefon, hiszen ha nem készítenénk képet az adott pillanatról, valószínűleg soha-senki nem hinné el, hogy valóban megtörtént az adott dolog. Az alábbi emberek is lencsevégre kapták a váratlan felfedezéseiket, melyeket aztán annak rendje és módja szerint meg …
Tovább21 merész holmi, amivel többet kapunk, mint amennyit szerettünk volna
A tervezés világa egy végtelen tenger, ami mindig tartogat számunkra új és kiaknázatlan lehetőségeket. Az alábbi termékek megalkotói gondoltak egy merészet és vittek egy kis színt a már meglévő holmijainkba, az így kapott eredmények pedig minden esetben egy olyan elképesztőre sikeredtek, hogy legszívesebben azonnal megragadnánk és hazavinnénk őket az otthonunkba… 1. Eredet című film inspirálta dohányzóasztal. 2. Pulikutyák-ihlette felmosók. 3. …
Tovább21 merész holmi, amivel többet kapunk, mint amennyit szerettünk volna
A tervezés világa egy végtelen tenger, ami mindig tartogat számunkra új és kiaknázatlan lehetőségeket. Az alábbi termékek megalkotói gondoltak egy merészet és vittek egy kis színt a már meglévő holmijainkba, az így kapott eredmények pedig minden esetben egy olyan elképesztőre sikeredtek, hogy legszívesebben azonnal megragadnánk és hazavinnénk őket az otthonunkba… 1. Eredet című film inspirálta dohányzóasztal. 2. Pulikutyák-ihlette felmosók. 3. …
TovábbEgy osztrák karikaturista, akit börtönbüntetésre ítéltek az őszinte művei miatt
Gerhard Haderer sosem tartozott a véleményét véka alá rejtő művészek közé. Szókimondása odáig fajult, hogy 2005-ben hat hónap börtönbüntetésre ítélték a ,,Jézus élete” című könyvében megjelenő – hívők érzelmeit sértő – illusztrációk miatt. Az osztrák karikaturistát azonban ez sem tántorította el az igazság leleplezésétől és továbbra is olyan művekkel szórakoztatja a nagyérdeműt, melyeket „egy bizonyos réteg” nagyon nem néz jó …
Tovább21 fotó, ami bizonyítja, hogy az élet csak egy rossz videojáték
Bármilyen hihetetlen is, a ‘szimulált világ’ elméleteit támogató emberek száma napról-napra növekszik. Ők azok, akik váltig állítják: az emberiség egy számítógépes szimulációban éli az életét és minden ami körülöttünk van, csak egy illúzió. Bármilyen abszurdumnak is tűnik, ezt az elméletet neves tudósok is (részben) támogatják, ha pedig megnézzük az alább összegyűjtött 21 fotót, egy pár perc erejéig bizony nekünk is …
Tovább15 dolog, amit csak a nagy fenekű lányok érthetnek igazán
Bár a gyönyörű női forma Isten adta ajándék, ez olykor áldozatokkal jár. Ezt hiába is próbálnánk megértetni az emberekkel, csak azok tudják átérezni igazán, akik maguk is átélték már valaha az ebből adódó hátrányos szituációkat. Az alábbi listán 15 olyan dolgot gyűjtöttünk össze, melyeket csak és kizárólag a nagy fenekű, telt csípőjű lányok érthetnek igazán. 1. Az új farmernadrág felpróbálása …
Tovább20 népszerű tévhit, amit olykor még az iskolában is pontatlanul tanítanak
A szájról-szájra terjedő mendemondák mindig is tévhitek melegágyának számítottak, gondoljunk csak például a klasszikus ‘sárgarépától jobban tudunk majd fütyülni’ maszlagra. Ha ez nem lenne elég, némely tévhit ráadásul olyan erős, hogy még az iskolában is sokszor szemrebbenés nélkül tanítják őket a tanárok. Éppen ezért, hogy egy kicsit rendbe tegyük a velük kapcsolatos (téves) információinkat, az alábbi listán most 20 népszerű …
Tovább21 fotó, amit egyszer az életben mindenképpen látni kell
Láttál már valaha „TV-t” egy szikla belsejében? Hát frissen kikelt flamingó fiókát, amint életében először áll féllábon? Nem?! Akkor jó hírünk van: ezt a cikket ugyanis pontosan azért hoztuk létre, hogy a kellő érdeklődéssel rendelkező emberek kedvükre tágíthassák a tudásokat és olyan dolgokat láthassanak, melyeket egyébként valószínűleg sosem láthattak volna a saját szemünkkel. 1. Sikeres szívátültetés után a beteg a …
Tovább
Xsense Szórakoztató magazin