Saját életével nem törődve, 3 órán keresztül tartotta a ló fejét, nehogy megfulladjon.

Nicole Graham szokásos lovastúrájára indult kislányával a tengerpartra, de majdnem tragédia lett az eddig biztonságosnak tűnő hobbiból. Nicole és lova, Astro annyira beleragadtak a sárba, hogy reménytelennek tűnt a szabadulásuk. Egyetlen rossz lépés, és a ló elkezdett süllyedni a sárban, olyannyira, hogy szinte már csak a feje volt a felszínen. Mögöttük Nicole kislánya és az ő lova is merülni kezdtek, …

Tovább

Még emlékeztek a hatosikrekre? Így néznek ki most

A McGhee házaspárnak 2010-ben születtek hatosikreik. Amilyen elragadóak, éppen annyira megerőltető velük foglalkozni. Engem a 2 éves keresztlányom két óra alatt kifáraszt, el nem tudom képzelni hogy bírj a két szülő hat gyerekkel. Mia és Rozonno McGhee két szerencsés szülő, aki úgy vallja kicsinyeik a legnagyobb boldogságot hozták életükbe. Sőt, a kicsiknek köszönhetően híresek is lettek, hamarosan pedig egy televíziós …

Tovább

Csupán egy banán szükséges, és a köhögés varázsütésre megszűnik

Mutatunk egy nagyon egészséges receptet, mely segítségével a legmakacsabb köhögéstől, de akár a hörghuruttól is könnyedén megszabadulhatunk. A legtöbb köhögés elleni szer íze kellemetlen, főleg a gyerekek számára. Ezzel a keverékkel bármikor meggyőzhetjük a legapróbbakat is, hiszen nagyon ízletes, és ráadásul egészséges is. Elkészítése pedig csak pár percet vesz igénybe. Ha makacs torokfájással küzdünk, akkor is próbáljuk ki az alábbi …

Tovább

A szomszédok elsőre azt hitték megbolondult, amikor elkezdte feltőrni a lépcsőt, a végeredmény azonban mindenkinek tetszett!

Van, aki megvásárol egy profin kialakított házat, beköltözik, és boldogan él benne, míg meg nem hal. Másoknak pedig az az első dolguk, hogy gyorsan valamit átalakítsanak, hozzátegyenek egy kis pluszt egyéniségükből. Nem mondhatjuk, hogy rossz volt ez a ház új korában, de milyen lett átalakítás után… A férj és a feleség beköltözött egy tökéletesnek tűnő házban, azonban a ház előtti …

Tovább

Belevág a régi pulóverbe, és létrehoz egy télre elengedhetetlen dolgot

Ennél hasznosabb DIY projektet mostanában nem találtam, így hát eléggé boldog vagyok. A régi kinőtt, megunt vagy épp bojhos pulóverünket végre hasznosíthatjuk, főleg hogy itt a hideg tél. A lényeg, hogy olyan pulóver legyen, aminek valamilyen szinten az alja kicsit gumis. Erre azért van szükség, hogy ott tartsa majd a ruhadarabot, ahol annak lennie kell. Amire szükség lesz még, cérna, …

Tovább

A család megmenti az árva mosómedvét, akiről a kutya azt hiszi, hogy kutya

Tavaly a Bahamákon lakó Rosie Kemp talált egy bébi mosómedvét, aki lezuhant egy fáról. Az anyját sehol sem találták így Kemp és lánya Laura úgy döntöttek, hogy befogadják a kis állatot. Elnevezték Töknek, aki végül felgyógyult sérüléseiből és Kemp lányához költözött. A kutyával nagyon jó barátságot ápol, aki azt hiszi a mosómedvéről, hogy kutya. Néha durván játszik Tökkel, de felhívja …

Tovább

Meg se forduljon ezentúl a fejedben, hogy kidobd a dió héját:

Legtöbbször a dió kemény héja a szemetesben végzi. Főleg vidéken, még a háziasszonyok ismerik a dióhéjból készült tea hatását, amelyet főként vérhígítóként szoktak fogyasztani. Az orvosok viszont sok más pozitív hatására is fényt derítettek. A dió héja antibakteriális, gombaellenes anyagokat tartalmaz, serkenti a pajzsmirigyműködést, csökkenti a vércukorszintet, és vérnyomást is, de gyulladáscsökkentő és nyugtató hatással is bír. A héjból készült …

Tovább

HA SZOKTÁL KÉSŐN HAZAJÁRNI EZT FELTÉTLENÜL OLVASD EL!

Városvédő – Kezedben a biztonságod 14 éves fiúk próbáltak megerőszakolni egy 23 éves lányt! A 23 éves nő vasárnap 4 óra körül gyalog igyekezett haza Békésen egy szórakozóhelyről, amikor a József Attila utcában egy 14 és egy 15 éves fiú megtámadta. Földre teperték, fogdosták, a nő segítségért kiáltott. Szerencséje volt, mert egy férfi meghallotta és „rászólt” a fiúkra, akik erre …

Tovább

6 hét alatt lapos has? Igen, lehetséges, és azt is megmutatjuk, hogyan!

Problémád van a túlsúlyoddal, szeretnél laposabb hasat? Létezik, egy igazán hatékony és kíméletes megoldás. Ezt még azok is imádni fogják, akik nem szeretnek konditerembe izzadni, vagy koplalni a tökéletes alak érdekében. Jillian Michaels-t a legkeményebb edzőnek tartják az Egyesült Államokban. Ha megnézed az alábbi videót, rájössz, hogy mivel érdemelte ki ezt a jelzőt magának. A fitness guru csodálatos alakot ígér …

Tovább

Ez a virágcserép dolog furán néz ki, de rengeteg pénzt fog spórolni neked télen.

Egy nagyon egyszerű hőmegtartó rendszert készíthetünk saját magunk, ami nagyon olcsó. A hő felfelé áramlik, és ha azt meg tudjuk úgymond fogni, akkor nyert ügyünk van. A virágcserép begyűjti a forró levegőt, átmelegszik és sugározza magából a hőt. A legjobb még mindig az, hogy nagyon kevés pénzből tudunk kellemes meleget csinálni, így a drága tűzi fa, vagy gáz költségeink leredukálhatóak …

Tovább

Ez a honlap megmutatja, hány emberrel feküdtél le közvetett módon

Csak annyit mondunk, hogy nagyon meg fogsz lepődni. Egy érdekes honlapra bukkantunk, amelynek nagyon is fontos társadalmi és egészségügyi üzenete van. És biztosak vagyunk benne, hogy téged is sokkolni fognak a számok. Ennek a honlapnak nem a szórakoztatás a célja, hanem hogy felnyissa a szemünket: tényleg komoly veszélynek vagyunk kitéve, ha nem gondoskodunk a megfelelő védekezésről. Nézzétek meg a honlapot, …

Tovább

2 üveg kólával öntötte le a haját. Az eredményen a lány is igencsak meglepődött! – VIDEÓ

Egy fiatal lány úgy döntött, hogy kipróbálja a világ egyik közkedvelt italát hajápolás céljából. A kísérlet során egy ideig csak kólával öblített hajat, nézd meg, mi lett az eredménye ennek. Még, ha nehezünkre is esik elhinni a kólának fontos szerepe lehet a szépségápolásban. Láthatjuk, milyen egészséges és csodálatos haja lett a fiatal nőnek, és nem kellett hozzá más csupán néhány …

Tovább

A legdurvább Halloweeni trükk, amit valaha láttunk!

Elképesztő, amit ez a lány kitalált idén Halloweenra. Nyugi, semmi kárt nem tett magában, csupán optikai illúziókkal játszadozott. Ebben a videóban megnézheted, hogyan is készül ez a bámulatos optikai illúzió. Kellékes boltokban tudod beszerezni hozzá a kellékeket, ragasztónak például speciális bőr ragasztót ajánlatos használni. A videóból kiderül, hogy nem is olyan bonyolult ezt megcsinálni, viszont sokat nem beszélhetünk a halloween-i …

Tovább