A színes papírral abban az állapotában, ahogyan bedobják még sajnos fűteni nem lehet, viszont egy apró trükkel máris fűthető vele a házunk. Az alábbi videó bemutatja, hogy hogyan kell csinálni, és mi kell hozzá, de ha nem lenne teljesen érthető akkor : 1 vödör, víz, egy fúrógép, amivel forgathatjuk az elegyet. A vödörbe beletesszük a brikettesítésre szánt színes papírt, majd …
TovábbMosogatószert önt a WC-be, ami ezután történik mindenki számára hasznos lehet!
A következő praktikus megoldással egyszerre oldhatjuk meg a wc-dugulásának elhárítását és tisztítását is. Sok esetben a túl sok WC-papír eltömíti a lefolyót, egyszerűen a víz nem tud áttörni, ezért a WC-csésze szinte teljesen megtelik, mikor a tartályból kiürül a víz. Ha már ilyen nagy a probléma, hogy a dugulás miatt nem tud lefolyni a WC-ből a víz, akkor gyorsan szaladjunk …
TovábbIgazi varázslat, ahogy mostantól fordíthatunk – Fantasztikus a google új alkalmazása
A Google Translate alkalmazása most már kamerán keresztül is tud fordítani. Egyelőre csak az androidos telefonokon frissítették, de ott remekül működik. Elég a kamerát ráirányítanunk egy idegen nyelvű feliratra, és egyből lefordítja nekünk. Korábban is voltak már hasonló alkalmazások, de a Fordítónak egyrészt hatalmas a szókészlete, másrészt tud magyarul is, egy rakás más nyelvvel együtt.
TovábbVV Fanni most tényleg terhes lett Denisztől
21 éves létére nincs annyi felelősség tudata, hogy a Denisszel produkált ízléstelen akciójukkor használjanak óvszert, pedig ott van egy közvetlen a nyugi szoba oldalfalán. Fanni ciklusa megint késik így kikért egy újabb tesztet a villa riport szobájában. Valamint nyilatkozott is az esetleges terhességről, miszerint nem szeretne szégyent hozni a szüleire, amivel már egy kicsit elkésett, hiszen édesanyja, és testvérei teljesen …
TovábbZámbó Jimmy fia őszintén nyilatkozott : 15 éve őrzöm a titkot, apámat megölték!
Óriási űrt hagyott maga után Jimmy, 15 éve halott a Király, és senki nem tudta eddig, hogy mibe halt meg. A fia egy interjúban őszintén elmondta a teóriáját, hogy mi történt, vagy mi történhetett az édesapjával.
TovábbFájt a feje és elájult, majd a doktorok a röntgenen látottaktól elájultak, és fel kellet őket locsolni.
Egy ausztrál férfi, aki egy punk együttes frontembere, egy nap amikor épp készült a másnapi koncertjére, pakolta a hangfalakat az autóba, amikor furcsa kettős látása lett, és furcsán érezte magát nagyon. Bement a legközelebbi boltba, és vásárolni szeretett volna egy kis vizet, ám ekkor, ahogy belenyúlt a zsebébe a pénzért, egy ismeretlen érzés uralkodott el rajta. Nem tudta, hogy mik …
TovábbA lány ezt a pénzt kapta visszajáróba! Amikor meglátta mi van ráírva nem hitt a szemének!
A lány visszajáróként kapta ezt az ötszázast…amikor elolvasta a ráírt sorokat nagyon megdöbbent!
TovábbÜberkirály tükörtojás.Ahogy nem etted még
Videónkba a tojás fehérje fel van verve.Ez ad neki látványt és új ízvilágot.Én még nem próbáltam ,de jó lehet.Próbáld ki te is.Nézd meg a videóba.
TovábbÚjabb meglepetés érkezik! Aki nem vizsgázik újra nem dolgozhat!
Egy új rendelet értelmében érvényét veszítik az eddig megszerzett szakmai bizonyítványok, ezért újra kell vizsgázni
TovábbItt a titka a bonyolult ősi faépítési technikának
A japán ácsok világhírűek arról, hogy hihetetlenül bonyolult módszerrel szerelnek össze dolgokat, hogy pontosan illeszkedjenek. Amennyire bonyolult, annyira tartós is. Itt van néhány videó, hogyan működik náluk mindez.
TovábbA tüdő kitisztítása 2 hét alatt minden káros anyagtól ( füst, kátrány , betegségek )
A tüdő az elsődleges szervünk, amit a legsűrűbben méregteleníteni kéne, mivel iszonyúan nagy mennyiségű szennyező anyagnak van kitéve, minden nap. Megtanítjuk Önnek, hogyan tudja a tüdeje egészségé vissza állítani. Egy friss tanulmány szerint a keresztes virágú zöldségek meggátolják a tüdőrák kialakulását, amelyet állati és emberi kísérletekkel is megerősítettek. A keresztes virágú zöldségek közé tartozik, a brokkoli, káposztam kelkáposzta, és rukkola. …
TovábbÍgy fizess kevesebb gázszámlát!Sokan nem tudnak róla, de van egy megoldás a gáz számla redukálására…
FIZESS FELE ANNYI GÁZ SZÁMLÁT MINT EDDIG! Megtakarítás, környezetvédelem, jobb hasznosulás egy egyszerű eszközzel és nagyon kedvező áron. Akár 1/3-át is megtakaríthatja gázszámlájának!
TovábbTudd meg te is miből készül a Darált-hús! Kamu húsokkal etetik a magyarokat!
Tegnap a tescoban darált húst akartam venni. Találtam is… hmmm…. marha-sertés 1 kg 849.-Ft-ért??? Gyanús volt. Ilyen olcsó lenne? És olyan pépes… egyáltalán hús ez? Jól megnéztem és nem hittem a szememnek! Nátrium glutamát is van benne???!!! A darált húsban??? Abba minek??? Vagy ez akkor mi? Hát nem hús az biztos! Valami pépes vacak. Mellette ott volt a valódi sertés hús, 500g …
TovábbCsak azt hitte, hogy egy mitesszer, ám amikor ki akarták venni, elsápadtak, hogy mi is az valójában .. :O
Ezért kell minél előbb eltávolítani, hogy ne érjenek ilyen váratlan, kellemetlen meglepetések bennünket!
TovábbAmit ez a férj csinált a feleségének ebből a falapból, annak minden nő örülne! Nagyon ötletes megoldás
Vannak akik ékszereket, ruhákat parfümöt vesznek a feleségüknek, hogy kifejezzék mennyire szeretik, és vannak akik azzal fejezik ki, hogy fáradtságot nem ismerve alkotnak valamit, ami egyrészről hatalmas élmény lesz, másrészről jobb, mint egy tömeg gyártott termék, amit bárki megkaphat. Ez a férfi egy hatalmas falapból álmodta meg a szeretett párjának az ajándékát. Egy ilyen pihepuha elegáns fejtámlához egy jó könyv …
Tovább
Xsense Szórakoztató magazin