Mára már gyakorlatilag minden ország megkapta a szükséges koronavírus vakcinákat, amivel megkezdődtek az oltási folyamatok. Sokan azonban még mindig ellene vannak és többen is úgy nyilatkoztak, hogy semmi pénzért nem oltatnák be magukat. Ezzel a hozzáállással csupán az a baj, hogy az élet különböző területein bizony diszkriminációval találkozhatnak. Sajnos felröppent néhány összeesküvés elmélet, miszerint, aki nem oltatja be magát az …
TovábbKóla, csoki és chips – Ezeket fogyasztották a 100+-os kort megéltek napi szinten!
Az örök élet elixírjének kutatásán évtizedek óta dolgoznak tudósok tucatjai, mégsem járnak igazán sikerrel, így azoknak, akik minél tovább szeretnének élni be kell érniük az életmód tanácsadók és orvosok egészségmegőrző tanácsaival, melyek szinte egyöntetűen ugyanazt kántálják. Étkezzünk egészségesen és változatosan, kerüljük a túlzott szénhidrát- és zsírbevitelt, mozogjunk lehetőleg minden nap 20-30 percet és próbáljuk fitten tartani az elménket is. De …
TovábbSzigorítások jönnek – jelentette be Orbán Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban adott péntek reggel interjút a járványügyi helyzettel, a vakcinázásokkal és az esetleges szigorításokkal kapcsolatban. A miniszterelnök szerint az elkövetkezendő két hét a legnehezebb lesz Magyarország és a benne élők számára. Előrejelzései szerint a kórházak telítve lesznek és az egészségügyi dolgozók már nem lesznek képesek több feladatot ellátni. Úgy gondolja az egyetlen megoldást az oltást …
Tovább16 fotó, ami bizonyítja, hogy az időjárásnak remek a humorérzéke
Heves esőzés, baseball labda méretű jégeső, vagy két héten át tartó pusztító kánikula – az időjárás mindig a legváratlanabb módon képes meglepni az embereket. Teljesen mindegy, hogy mennyire vagyunk naprakészek az időjárás-jelentésekből, biztos, hogy az időjárás előhúz valami olyat, amit még a legtapasztaltabb meteorológusok sem tudnak megjósolni. 1. Láttál már vadcseresznye virágzást szeptemberben? Szegény fa sem tudja már, hogy milyen …
Tovább“Az sem érdekelte, hogy a fiúk pár méterre fekszik.” – 7 éves lányát molesztálta az apa. A rendőrség hajtóvadászatot indított a férfi után
A legtöbb embernek több személyisége van. Ezek közül az egyiket mutatja a másik felé. Vélhetőleg azt, amelyik jobban passzol a társadalmi normákhoz. A legtöbb embernek azonban van egy másik énje is, mely mélyebben van. Ez sem feltétlenül rossz. Sok esetben csak olyanról van szó, hogy egy pedáns, barátságos ember otthon rendkívül lusta és rendetlen. Azonban néha olyan dolog húzódik a …
TovábbIgent mondott a 116 kilós lány ennek a 63 kilós személyi edzőnek
Ki ne ismerné az unalmas közhelyeket, miszerint: “a szépség belülről fakad”, “a lélek a fontos, nem a test” stb. Mind hallottunk már ilyeneket, és azt kell mondani, hogy ez így önmagában kevés. Tény és való, hogy ha valakinek a személyisége nem passzol a miénkhez, akkor az egész kapcsolat veszett fejsze nyele, ugyanakkor ha a külső nem stimmel, akkor annak a …
TovábbÍgy nézne ki 18 ikonikus filmkarakter, ha Disney karakterek lennének
A Disney mesék világa pillanatok alatt magával tudja ragadni azokat az embereket, akik ezeken nőttek fel. Bármikor képesek feleleveníteni a legapróbb részleteket is, mindegy milyen régen látták őket. Az összes dal szövegét ismerik és álmukból felébresztve is tudják őket énekelni. Persze van rossz oldala is hiszen eme mesefilmeknek köszönhetően idealizálják túl a nők a párkapcsolatokat, és emiatt várnak el olyan …
Tovább24 ember, akinek tetoválása elképesztően mély jelentéssel bír
A tetoválás mindig is két csoportra osztotta az embereket. Vannak annak kedvelői és utálói. Utóbbiak a test “elcsúfítása” miatt éreznek unszimpátiát egy sötét vagy színes varrat láttán. Persze nem mindegyik tetoválás csak a divat vagy a menősködés miatt készül. Vannak, akik valami fontosat tulajdonítanak hozzá, például egy emléket, vagy egy olyan személyt, aki nagyon fontos volt a számukra. Ezek a …
Tovább22 abszurd tervezői megoldás, ami hagy némi kívánnivalót maga után
A történelem során rengeteg tudósról, felfedezőről tanultunk az iskolában, akik zseniális dolgokkal rukkoltak elő. Sokan persze eleinte őrültnek tartották őket, ám kitartottak elképzeléseik és terveik mellett. Milyen jól tették hiszen nélkülük nem jöhettek volna olyan tárgyak létre, mint például a kerékpár, autó, repülőgép és még sorolhatnánk. Ahogy teltek-múltak az évek, évtizedek, századok úgy láttak napvilágot az új, innovatív dolgok is. …
TovábbÍme néhány kép, ami bemutatja, hogy a gyerekek mindennapjai tele vannak varázslattal
A gyerekek olyan tisztán és ártatlanul látják a világot, ahogy mi felnőttek már soha nem leszünk képesek. Ők még nem látják benne a gonoszságot, a rosszindulatot, nehézséget, ám nem is kell. Minden szülő arra törekszik, hogy gyereke a lehető legtovább éljen gondtalan életet, s ezt cikkünk főhőse meg is tudta örökíteni. Adrian C. Murray fotográfusként dolgozik és emellett 4 csodálatos …
Tovább15 világsztár, aki hatalmas változáson ment keresztül, az elmúlt évek során
A stílus és a megjelenés egy újabb módszer, amivel az emberek kifejezhetik önmagukat és érzelmeiket. Pontosan ebből kifolyólag vágatják le vagy festetik be a hajukat, esetleg mindkettő, emiatt növesztenek szakállt, vagy fogynak le. Ezzel az elhatározással azt akarják jelezni az egész világnak, hogy változás állt be az életükbe. Ez alól bizony a hírességek sem kivételek. Ők nemcsak egy szerep kedvéért, …
Tovább10 tévhit a nők egészségéről, amit a legtöbben rosszul tudnak
Nehéz olyan orvost és szakembert találni, akiben vakon megbízhat az ember, ez pedig hatványozottan igaz egy olyan fontos és kényes témakörben, mint a női egészség. A nőgyógyászat területén számtalan sztereotípia, tévhit és mítosz létezik, ezért olykor nehéz eldönteni, hogyan is gondozzuk a testünk. 1. Tévhit: nem szabad sportolni a menstruáció alatt. A szex is tilos. A menstruáció önmagában nem indokolja …
TovábbEz az Instagram-oldal kínos családi fotókat gyűjt, íme a legviccesebbek közülük
Valószínűleg mindannyiunk családi albumában van olyan régi fotó, ami vállalhatatlan, és ha nem őrizne felbecsülhetetlen értékű emlékeket, legszívesebben azonnal felgyújtanánk őket, hogy soha-senki ne láthassa ezeket. Egyes emberek azonban ennél jóval bátrabbak, és a felgyújtásuk helyett inkább beküldik őket az „Awkward Family Photos” nevű Instagram-oldalnak, hogy az egész világ láthassa, milyen őrült volt a gyerekkoruk. 1. 2. 3. 4. 5. …
TovábbEgy ismeretlen, pénzzel teli borítékokat tesz a helyi lakosok postaládájába. A rendőrség már nyomoz az illető után
A rendőrség egy titokzatos férfit keres, aki véletlenszerűen kiválasztott postaládákba készpénzt dobál. A helyi rendőrség csapata nem árulta el, hogy összesen mennyi pénz lett “kiosztva”, de mindenféleképpen beszélni szeretnének a férfival (ha egyáltalán férfi), hogy megtudják, miért csinálja. Egy tegnap közzétett közlemény szert: “A somerseti rendőrség csapatai jelentéseket kaptak arról, hogy egy ember pénzzel töltött borítékokat dobál be a postaládákba és …
TovábbTöbb, mint 200 urna és koporsó hömpölyög a tengeren Olaszországban
Amikor egy szeretett ember, családtag örökre lehunyja szemét szeretné végső nyugalomra helyezni. Egyes családok saját, zárható kriptákkal rendelkeznek, mások egyetlen síremlék alá temetik a családtagjaikat. Olyan is akad, aki nem szeretne sokat bíbelődni a sírral, így csak egy két személyes urnás nyughelyet vált meg magának. Most viszont olyan dolog történt az olaszországi Genova közelében, Camogli városában, amire soha senki sem …
Tovább
Xsense Szórakoztató magazin