Érdekes

Hamarosan azt is megmondhatják, egy alkalommal mennyi terméket lehet megvenni

A koronavírus miatt egyre kevesebben vannak a boltokban dolgozó alkalmazottak, és akik maradtak egyre több munkájuk van, mert mindenki hanyatt-homlok rohan mindent felvásárolni, nehogy egyik nap bejelentse a kormány, hogy kijárási tilalom van és nem lehet menni boltba. Viszont emiatt rengeteg ember nem jut további élelemhez, mert egy személy, akár 20-30 kiló lisztet is felhalmozhat, illetve 20 liter olajat is …

Tovább

“Most már kijelenthető, hogy igenis van kapcsolat az AstraZeneca és a vérrögképződés között” – mondta az Európai Gyógyszerügynökség

A legtöbb ország úgy döntött, hogy egy időre felfüggeszti az AstraZeneca vakcináját, mert több komplikáció is fellépett az alkalmazása után. Voltak, akiknél enyhébb, de akadtak, akiknél súlyosabb mellékhatásokat okozott. Olaszországban és még pár országban elhalálozás is történt általa, ami miatt még nagyobb volta a pánik ezzel az oltóanyaggal kapcsolatban. Az elhunytaknál vérrögöket fedeztek fel, ami arra engedett következtetni, hogy az …

Tovább

Julia Roberts elárulta, hogy kapta meg Vivian szerepét a Micsoda nő című filmben

Minden idők egyik legnagyobb sikerű filmje kétségkívül a Micsoda nő volt. A hölgyek odavoltak a jóképű Edward Lewisért, az urak pedig imádták Viviant, aki gyönyörű, fiatal nőként kénytelen volt az utcán keresni megkeresni a kenyérre valót. A főszerepben Richard Gere és Julia Roberts tündökölt. A színésznő most elárulta, hogy lett az övé minden idők legsikeresebb főszerepe. Julia a Micsoda nő …

Tovább

20 alkalom, amikor a vásárlók viselkedése a bolti dolgozókat és a többi vásárlót egyaránt feldühítette

Mindenki ismeri a mondást, hogy a vevőnek mindig igaza van, de ha valaha is jártunk már boltban, akkor azért tudjuk, hogy ez nem mindig van így. Vannak ugyanis olyan emberek, akik a viselkedésükkel egyértelműen átlépnek egy olyan határt, ami után már nem érdemlik meg, hogy vevőnek nevezze őket az ember, sokkal inkább ugyanis egy trehány mindenki más számára terhet jelentő …

Tovább

Különös jelek voltak II. János Pál pápa temetésén melyekről a média mélyen hallgatott, de a hívek felfedezték

Második János Pál pápa temetésén történt valami, amiről a média mélyen hallgat. A hívek tudnak róla, ők fedezték fel, azonban kérdés, hogy miért nem foglalkozott ezekkel senki?! 16 évvel ezelőtt, 2005. április másodikán meghalt II. János Pál. A Lengyelországból érkező pápát sok katolikus hívő továbbra is az egyetlen igazi pápának tartja, akinek utódai, XVI. Benedek és Ferenc pápa nem érhetnek …

Tovább

20 ember, aki a saját bőrén tapasztalta meg a karma működését

A bosszú, de még annak a gondolata is képes aktiválni az emberi agy örömközpontját. Ezért van az, hogy ha valaki nagyon megbánt minket, akkor utólag már hiába próbálja, egy szimpla bocsánatkéréssel nem tudja helyrehozni, amit ellenünk tett. Az élet egyik csodája azonban, hogy még ha sokat is gondolunk rá, legtöbbször nincs is szükség bosszút állni az ellenségeinken, a karma ugyanis …

Tovább

12 színész, akik a tehetségük ellenére soha nem játszottak igazán jó filmekben

Még a tökéletes filmográfiával rendelkező színészeknek is van egy-két olyan filmjük, amiket legszívesebben örökre elfelejtenének. Tapasztalatszerzés céljából ugyanis a színészek gyakran szerepelnek olyan kis költségvetésű filmekben, amikhez később még véletlenül sem adnák a nevüket, ám a karrierjük elején mégis ugródeszkaként funkcionálhat, ezért kihagyhatatlan ajánlat a számukra. A gond csak az, hogy egyes, egyébként tehetséges színészek úgy beleragadnak ezekbe a bugyuta …

Tovább

25+ ember, aki rábukkant valami rendkívülire, és az egész interneten szétkürtölte

A világ néha olyan furcsa dolgokat dob elénk, hogy nem győzünk csodálkozni. Az egyik internetező például egy csapat egymás hegyén-hátán sütkérező teknősre bukkant, egy másik pedig elég szerencsés volt ahhoz, hogy egy Van Gogh festményre emlékeztető mohát fedezzen fel egy svédországi sziklán. Cikkünk egy másik hőse pedig egy roppant zavarba ejtő, libafejre emlékeztető uszadékfára bukkant. 1. ,,Nagy szerencsém volt, hogy …

Tovább

17 apró és őrült dolog, amit akkor csinálunk, amikor azt hisszük, hogy senki sem lát minket

Mindannyian próbáltunk már jobbnak tűnni mások előtt, legyen szó akár a munkahelyi életünkről, akár egy párkapcsolatról, de sokszor még a saját szüleink előtt is próbálunk felelősségteljesebbnek mutatkozni, mint amilyenek tényleg vagyunk. Ebből kifolyólag gyakran hazugságok és füllentések között kell élnünk az életünket annak érdekében, hogy a lehető legjobb benyomást keltsük másokban. Amikor azonban végre egyedül maradunk, kiereszthetjük magunkból a valódi …

Tovább

Pénteken kezdődhet az újranyitás! – Minden az oltások beadásának ütemétől függ

A korlátozások feloldása, az üzletek nyitása és a kijárási tilalom kitolódása akkor következhet be, ha a beoltottak száma eléri a 2,5 millió főt. Az előzetes számítások szerint április 7-8. körül, vagyis a korábban számoltnál előbb kezdődhet a nyitás. A napokban Magyarország eléri majd a 2,5 millió beoltottat, ez pedig azt jelenti, hogy a hatályban lévő rendelkezések szerint az újranyitás automatikusan …

Tovább