Vannak dolgok, melyeket teljesen természetesnek veszünk az életben, és nem is nagyon vonunk kétségbe, pedig az az igazság, hogy esetenként azért nem ártana. Nem ártana, mert olykor tényleg a legtermészetesebbnek vett dolgokról derül ki, hogy tele vannak meglepetésekkel. Az alábbi listán 15 ilyen hajmeresztő, szinte már felkavaró dolgot szeretnénk egyszer és mindenkorra tisztázni…? 1. A Mátrix című filmek ikonikus zöld …
Tovább25 rejtélyes fotó a múltból, amitől a hideg futkos a hátunkon
Bár az idősebb generációk szeretnek magas lóról beszélni a mai fiatalokkal, mintha az ő gyerekkoruk lett volna a megtestesült követendő példa, azért ne dőljünk be az olykor kissé álszent hozzáállásuknak. Annál is inkább, hiszen elég csak egy pillantást vetnünk például az akkori idők roppant beteg és már-már ijesztő „humorára” ahhoz, hogy rájöjjünk, akkoriban sem folytak azért zökkenőmentesen a dolgok. Sőt… …
Tovább„Szép a p**cid” – VV Renátó ezzel vall szerelmet?
A ValóVilág villájában olykor – érthető módon – nehezen telnek az órák ezért a lakók különböző játékokkal igyekeznek elütni az időt. Fru és Renátó például egymás szépséghibáit kezdték el felsorolni, ám Renátó néha egy-két bókot is belecsempészett a beszélgetésbe. Utolsó mondatában például Fru nemiszervét dicsérte meg a maga humoros módján, amivel a jelek szerint sikert aratott a lánynál, aki nagyot …
Tovább21 sokkoló kép, ami megmutatja, mekkora túlnépesedéssel is küzd Kína
Az 1970-es években Kína lakossága megközelítette az egymilliárd főt, ekkor a kormányuk bevezette az ,,egy család – egy gyermek” politikát, mely egészen 2015 őszéig tartott. Ezután ismét rohamosan növekedni kezdett a népesség, mely mára szó szerint életveszélyessé vált, de erről meséljenek inkább az alábbi fényképek. 1. Tolakodó diákok, Hofej város oktatási hivatala előtt, ahová 2013-ban rekord számú diák, mint egy …
Tovább21 bátor melós, avagy emberek, akik tényleg bármire képesek a munkájukért
Tény és való, hogy napjainkban sajnos odáig jutottunk, hogy már a munkásoknak kell megbecsülniük a munkahelyeiket, és nem az állásadóknak a munkavállalókat. Különösen igaz ez ha egy jól fizető, keresett állásról van szó, de bármennyire is szükségünk van a munkánkra, attól még nem kell önfejűen belevetnünk magunkat a feladatokba. Legalábbis nem úgy, ahogy az alábbi 21 ember tette, aki a …
TovábbElhagyatott Olimpiai helyszínek, avagy a modern világ legnagyobb pénzkidobásai
Az Olimpia szép…siker, pénz, csillogás és embert meghazudtoló teljesítmények egész sora. Aztán ahogy véget érnek a játékok, szépen alábbhagy az érdeklődés, és előbb-utóbb már a kutya sem foglalkozik velük. 1. Bobpálya a Szarajevói téli olimpia (1984) helyszínén 2. Olimpiai falu Athénban, a 2004-es nyári olimpia helyszínén 3. Olimpiai úszómedence Berlinben, az 1936-os nyári olimpia helyszínén 4. Síugrósánc Olaszországban, az 1956-os …
Tovább16 fotó, ami felesleges mellébeszélés nélkül ad választ azokra a kérdésekre, hogy “mi történik, ha…?”
Gyerekként mindannyian számtalan furcsa kérdést intézünk a szüleinkhez. Miért kék az ég? Miért zöld a fű? Miért olyan nagyok a csillagok, ha alig látjuk őket? Mi történik, ha lenyelünk egy görögdinnye magot? – és még sorolhatnám. Bár gyerekkorunk óta sokat fejlődtünk és tanultunk, azért még mindig vannak olyan „miért” kérdések, melyekre szeretnénk választ kapni valakitől. Annál is inkább, a válaszok …
TovábbÍgy néztek ki a krimi és drámafilmekben bemutatott emberek a valóságban
Nemcsak a híres tudósok és hősök kapnak saját filmeket, a hollywoodi rendezők azoknak az ismert bűnözőknek a történeteit is szeretik képernyőre vinni, akik rányomták a bélyegüket a történelemre. A bűnügyi fotók alapján újrakészített helyszínek és jelenetek, valamint az eredeti gazemberekre megszólalásig hasonlító színészek mindig is nagy hatással voltak a tévénézőke. 14. John Dillinger (maffiózó) Film: Közellenségek (2009) Karakterét játszó színész: …
TovábbA 15 legfurcsább fotó, amit esküvőkön készítettek az emberek
Az esküvő minden ember életében egy nagyon különleges esemény, ám bármennyire is próbálunk odafigyelni a részletekre, valami végül úgysem a terveink szerint sikerül. Ez persze nem meglepő, hiszen ilyenkor összegyűlnek a család legőrültebb tagjai és a család közeli barátai, akik aztán a kellő mennyiségű alkohol hatására néha olyan dolgokra képesek, amikről még csak gondolni sem mertük, hogy egyáltalán megtörténhet. 1. …
Tovább10+ megdöbbentő változás Észak- és Dél-Koreában, a szétválásuk óta eltelt 70 év alatt
Koreai szakemberek szerint „mindenki szeret Észak-Koreáról beszélni, mert bármit mondhat”. Ez tulajdonképpen igaz. Az olyan hírek ugyanis, mint a „Kim Dzsongun maga lőtte le az egyik miniszterét” vagy hogy „bejelentette, hogy az űrhajósai sikeresen landoltak a Napon”, egyszerűen nem ellenőrizhetők. 13. Phenjan vs. Szöul Felülről nézve mindkét város hatalmas metropolisz benyomását kelti. Phenjan toronyházai gyakorlatilag nem sok mindenben különböznek a …
TovábbKoronavírus: megérkezett a 3. hullám, ISMÉT egyre több fertőzöttet találnak!
Koronavírus: megérkezett a harmadik hullám, egyre több fertőzöttet találnak Japánban is Japán is a koronavírus-járvány harmadik hullámával szembesül, november közepe óta folyamatosan emelkedik az egy nap alatt diagnosztizált új fertőzöttek száma, és emiatt a hatóságok arra figyelmeztetik az embereket, hogy legyenek elővigyázatosabbak, és inkább ne utazzanak sehova az év végi ünnepek idején.-írja a life.hu.Szerdán országosan 2802 új esetet jelentettek, ilyen …
TovábbAlig pár órája igen SÚLYOS kijelentést tett Müller Cecília! Erre nem számított senki, értetlenül állunk előtte EZT mostantól mindenkinek észben kell tartani
12 5047 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 162 beteg 5047 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 276 247 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 162 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 6784 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 79 769 fő, az aktív fertőzöttek száma 189 …
Tovább21 alkalom, amikor az emberek hihetetlen Photoshoppos hazugságokat találtak az interneten
Régóta tudjuk, hogy az emberek szeretnének mindig egy kicsit szebbnek és gazdagabbnak tűnni az interneten, mint amilyenek a valóságban, és ezért bizony bármit képesek is megtenni. Kézenfekvő megoldást kínálnak számukra a modern képszerkesztő programok, például a Photoshop, ám nem árt óvatosnak lenni vele, ha ugyanis elsiklik a figyelmük egy apróság felett, könnyedén bohócot csinálhatnak magukból az egész világ előtt. 1. …
Tovább14 óriási szobor a világból, amihez képest a Szabadság-szobor csak egy apróság
2019-ben egy akkor mindössze 21 éves lány bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, mivel ő lett a legfiatalabb utazó, aki a világ összes szabad országában megfordult. Irigylésre méltó, nem? A legtöbben azt hinnénk, hogy egy élet is kevés lenne a világ összes országának bejárásához, erre van, akinek már 21 éves korára sikerül. Szerencsére az internetnek köszönhetően ma már a saját fotelünkből …
Tovább20 hülye hiba, ami felbosszantotta az embereket, amikor a padlóra néztek
Számtalan olyan apróság létezik az életben, melynek ugyan nem lenne szabad bosszantania, mégis próbára teszi az egyébként is leharcolt idegrendszerünket. Pontosan ilyen dolgokkal találkozhatunk például, ha séta közben vetünk egy pillantást a lábunk elé, és felfedezzük, hogy milyen hanyag munkát képes végezni egyik-másik burkoló. 1. Ez bosszantóbb, mint amikor a Tetrisben rosszul forgatva teszed le az egyik elemet. 2. Hogy …
Tovább
Xsense Szórakoztató magazin