17 alkalom, amikor a kudarc a legváratlanabb pillanatban és módon érte az embereket

Az emberek imádnak az igazságossággal példálózni, de ez inkább csak egy olyan fogalom, amit mi alkottunk magunknak. Az élet ugyanis nem mérlegel, hogy mi az igazságos és mi az igazságtalan valakivel szemben, néha pedig a lehető legkeményebb és legváratlanabb módon sújt le a balszerencse még azokra is, akik egyébként nem érdemelték ezt meg. 1. ,,Ma nálunk járt az egyik területi …

Tovább

16 Tweet olyan tapasztalt édesanyáktól, akik tudják, hogy humor nélkül nem lehet gyereket nevelni

Szülőnek lenni nem könnyű. A gyerekek cselekedetei és kérdései gyakran zavarbaejtőek lehetnek, arról nem is beszélve, hogy milyen megdöbbentő tud lenni olykor a viselkedésük. A gyereknevelés éppen ezért rengeteg alázatot, megértést és kitartást igényel. Illetve még egy dolgot, amiről csak a tapasztalt szülőknek van tudomásuk, ez a valami pedig nem más, mint a humorérzék. A humoros felfogás nemcsak segít könnyebben …

Tovább

Egy tehetséges sminkművész, aki tudja, hogyan lehet bármelyik nőből királylányt készíteni

Goar Avetisyan egy tehetséges orosz sminkművész, stylist, és vállalkozó. Bár a lány mindössze 26 éves, mégis sikerült létrehoznia egy saját szépség-birodalmat. A fiatal lányt már több mint 6 millió ember követi az Instagramon, ami nem is véletlen, Goar ugyanis szereti „előtte-utána” fotók segítségével prezentálni, hogy milyen látványos változáson mennek át a vendégei a kozmetikumainak köszönhetően. El kell ismerni, hogy az …

Tovább

17 alkalom, amikor a valóság szürreálissá változott és nem kellett hozzá Photoshop

A szürrealista művészek olyan valóságokat hoznak létre, melyben sokszor a valóságot az álomvilággal keverik és épp ezért szokatlan végeredmények születnek. Néha azonban maga a valóság is meglepően szürreális, a jókor, jó szemszögből készült fotók pedig egészen irreálisnak tűnhetnek. 1. A tornádó megrongálta ezt a szélturbinát Texasban. 2. ,,Csak az ablakon nézelődő macskát akartam lefotózni, de valami Isteni csoda lett belőle.” …

Tovább

20 alkalom, amikor a házhoz szállítás egy katasztrofális rémálommá változott

Az internetes vásárlást követő idegőrlő várakozásnál csak egy rosszabb dolog van: amikor a várva várt csomagot kézhez kapva nem egészen olyan formában találjuk, mint kellene. 1.  ,,A futár ma végre meghozta az új bakelitlemez válogatásom.” 2.  A futár berakta a kertbe, lefotózta, hogy ott van, majd ellopta a csomagot. 3.  ,,Végre megérkezett az első 4K-s tévém!” 4.  A pizzafutár srác …

Tovább

14 népszerű mítosz a kutyákról, amit ideje egyszer s mindenkorra elfelejteni

Amikor kutya kerül a házhoz, az emberek legtöbbször egyáltalán nem úgy tekintenek rá, mint egy háziállatra, sokkal inkább, mint egy szőrös családtagra. Szeretjük őt, készek vagyunk értük bármire, és szeretnénk a legjobbat adni nekik. De vajon mindig jól értelmezzük, hogy mit akarnak a kis kedvenceink? Valóban helyesen neveljük a kutyánkat? 14. Ha a kutya ásít, az azt jelenti, hogy aludni …

Tovább

16 ember, aki a saját kárán tanulta meg, hogy minden sarkon átverések várnak

A marketingesek nagyon ravasz emberek, akiknek milliónyi trükk rejlik a tarsolyában. Itt egy szép csomagolás, ott egy fülbemászó szlogen vagy látványos promóció, és ezek az emberek már is képesek lennének havat eladni egy eszkimónak. Persze a trükkös átverések nem tartanak örökké, és az emberek előbb-utóbb rájönnek a turpisságra. 1. ,,Bedőltem a csomagolásnak. Amikor elkezdtem megsütni, éreztem, hogy valami nem stimmel. …

Tovább

17 ember megmutatta, hogy milyen kiszámíthatatlan izgalmakkal találkozhatunk a boltokban

Még egy boltban tett látogatás komoly kalanddá változhat olykor, hiszen ahol sok ember gyűlik össze, ott nagy a kockázata annak, hogy előbb-utóbb történik valami izgalmas. Néha a vásárlók maguk hozzák létre ezeket a szórakoztató pillanatokat, máskor a véletlen egybeeséseknek köszönhetően születnek meg, de a kamerás okostelefonok segítségével ma már pillanatok alatt megörökíthetjük őket az utókornak. 1.  ,,Találtam néhány egeret a …

Tovább

26 autószerelő megosztotta a legfurcsább dolgokat, amikkel a munkájuk közben találkoztak

Minden szakma érdekes, ami magába foglalja az ügyfelekkel kapcsolatos kommunikációt, de az autószerelés ezek között is etalonnak számít. Ez az a szakma ugyanis, ahol bár lehet, hogy az ügyfél csak egy gyors olajcserére gurul be a kocsijával, de a hátsóülésről mégis egy félelmetes baba bukkan elő, a motorháztető alatt pedig egy aranyos kiscica várja, hogy megmentsék. Itt tényleg minden megtörténhet. …

Tovább

10 ember, aki olyan életmódot választott, ami elsőre furcsa viccnek tűnik, pedig ez komoly

Minden ember egyedi és különleges, és mindenki maga dönti el, hogy mihez kezd az életével, vagy hogyan irányítja azt. Ebben nincs semmi meglepő vagy törvénytelen, mi pedig csak annyit tehetünk, hogy tiszteljük és elfogadjuk más emberek döntését, még akkor is, ha kissé furcsának tűnik az. 10. A macskanő, aki 1000 szőrös kis kedvenccel él együtt. Linea Lattanzio története azzal kezdődött, …

Tovább

16 rokon, akinek a sajátos humorérzéke miatt egy perc nyugta sincs a családnak

A humor egyfajta fűszerként teszi finomabbá a párkapcsolatokat és a házasságot. Sok más egyéb mellett, a problémák megoldásához nagy mértékben hozzájárul, ha a családtagjainkkal közösen a szorongás és idegeskedés helyett inkább kellő humorérzékkel állunk a problémákhoz. 1.  ,,Apám évek óta dicsekszik nekünk a trófeájáról készült fotójával, amit az egyik “vadászata” közben sikerült lelőnie.” 2.  ,,A bátyám elkészítette nekem a tortát …

Tovább

21 ember, aki olyan dolgot látott, amit csak millióból egy embernek van szerencséje személyesen

Mindig észrevesszük az érdekes és szokatlan dolgokat, amikor egy új helyre utazunk, de a mindennapi rutin során gyakran elveszítjük ezt a fajta érdeklődésünket. Pedig az élet folyamatosan új és érdekes dolgokkal kedveskedik nekünk, ezeket azonban gyakran csak akkor vesszük észre, ha egy kicsit közelebbről is megvizsgáljuk a különféle dolgokat. 1. Ennek a férfinak a fején lévő 3D tetoválás a végtelen …

Tovább

20 nevetséges frizura, aminek nem lett volna szabad létrejönnie

Frizura – minden ember stílusának egyik meghatározó eleme. A hajvágással nemcsak vonzóbbá válhatunk, de egyfajta önkifejező eszközként is funkcionál. Előfordul azonban, hogy a frizuránk nem mindig sikerül olyanra, mint szeretnénk, ilyenkor pedig könnyen közröhej tárgyává válhatunk, ha nem vagyunk elég elővigyázatosak. Valami hasonló történt cikkünk hőseivel is, akik a furcsa, sok esetben egyenesen katasztrofális frizurájuk segítségével 5 perc hírnevet szereztek …

Tovább

21 fotó, ami bizonyítja, hogy az életben minden relatív

Einstein relativitáselmélete óta tudjuk, hogy minden relatív és nézőpont kérdése: vagyis például egy pihentető nyaralással töltött hét gyorsabban telik, mint mondjuk egy hét a munkahelyünkön ülve. Ugyanez igaz a különféle tárgyakra, melyek méretét önmagukban sokszor alábecsüljük, ám valamivel összehasonlítva már sokkal szembetűnőbb azok nagysága vagy éppen kicsinysége. Az alábbiakban 21 fotót gyűjtöttünk most össze, melyek jól mutatják, hogy Einsteinnek igaza …

Tovább

6 egyszerűnek tűnő kérdés, ami a mai napig összezavarja a tudósokat

Bár már lassan több tudományág létezik, mint ahány ember a Földön, mégis mind a mai napig akadnak olyan különös jelenségek, melyekre egyszerűen nem létezik tudományos magyarázat. Noha tudósok hada foglalkozik ezekkel a kérdésekkel nap mint nap, a ma ismert fizikai törvényeken belül maradva gyakorlatilag lehetetlen azok megválaszolása, szó szerint ellentmondanak a józan ész szabályainak…? 6.  Miért van hatással ránk a …

Tovább