A képek Photoshopos utómunkával történő átdolgozása hihetetlenül népszerűvé vált. Akik ismerik ezt a programot, tudják, hogy szinte a felismerhetetlenségig át lehet alakítani egy-egy fotót. Az alábbi képek ismét bebizonyítják, hogy bár a fotósok a teljesen természetes felvételeikkel hihetetlen eredményeket érnek el, de a digitális fokozás csodákra képes! Előtte Utána Előtte Utána Előtte Utána Előtte Utána Előtte Utána Előtte Utána Előtte Utána Előtte …
Tovább9 furcsa és nagyob bizarr dolog, amit a párok titokban otthon csinálnak
Egy párkapcsolatban, ahogy telnek-múlnak az évek, egyre több tabu dől le, és egyre kevésbé érezzük a dolgokat kényelmetlennek, kellemetlennek. Együttélés során olyan dolgokat képesek művelni a pár tagjai, amit az első randikon, de még kapcsolatuk első pár hónapjában sem tudtak volna elképzelni. Két szerelmes ember között olyan kapocs alakul ki az évek alatt, amely semmi máshoz nem fogható, és amelybe …
Tovább10 szomorú képregény, amely a te szívedet is össze fogja törni.
Ezek a kis rajzok elsőre nagyon aranyosnak tűnhetnek, de valójában annyira szomorúak, hogy összetörik a szívedet. Ben Cameron először azért kezdett el aranyos, ám lehangoló rajzokat firkálgatni, mert nagyon utálta a munkáját. Azóta 4 év telt el, és Ben főállásban foglalkozhat a rajzolással, szomorú képregényeiből könyv is készült Tragidoodles (magyarul kb. Tragrafikák) címmel. A készítő szerint ezek olyan rajzok, amelyek …
TovábbEz a haldokló lány a férjével szeretné tölteni az utolsó karácsonyát, de alig néhány órával azelőtt, szomorú hírt kapott.
Dalton és Katie Prager szerelmi története keserű édes. 2009-ben, a Facebookon ismerték meg egymást, és rájöttek, hogy igazi lelki társak. Pár évvel később, miután találkoztak személyesen, nem vesztegették az időt, összeházasodtak. Ekkor mindketten 20 évesek voltak. Az élet csodálatos volt, de mindketten nagyon betegek voltak. Katie és Dalton cisztás fibrózisban szenvedtek, amely egy olyan gyógyíthatatlan genetikai rendellenesség, mely hatással van …
Tovább9 hónap terhesség 4 percben
Ez a videó mindössze négy perc alatt mutatja be egy gyermek érkezését ebbe a világba, a fogantatástól a születésig. A klip 3D-ben mutatja be az embrió fejlődését az anyaméhben, amit érdekes lesz megnézni mind a nőknek és a férfiaknak is. Mellesleg, 20 évvel ezelőtt csak álmodhattunk volna egy ilyen fajta filmről, az akkoriban a lehetőségek korlátozottak voltak. forrás
TovábbTalán azt gondolod, hogy ez egy kép egy egyszerű csomóról, de nézd meg sokkal közelebbről. Rémisztő!
A következő elemek közül mindegyik létezik ebben a világban, amelyben élünk. Valószínűleg a legtöbbel találkozol nap mint nap. De amikor megnézel valamit, mint például egy szempillát a mikroszkóp alatt, igen bizarrnak tűnik, sőt ránézésre akár földönkívüli is lehetne! 1. Tű és cérna 2. Az emberi verejték pórusai 3. Egy szemnyi instant kávé 4. Használt fogselyem 5. Narancslé 6. Ceruzabél 7. Ananász …
Tovább10 vicces (és nagyon is igaz) rajz arról, hogy milyen nagyszülők lesznek a mai fiatalokból
“Ezek a mai fiatalok!” – ismeri mindenki a közhelyt, amit már hosszú-hosszú évtizedek óta mondogatnak az idősebbek, amikor az aktuális generációról alkotnak véleményt. Persze a világ változik, és azok, akik kritizálják a fiatalokat, egykoron ők voltak a “mai fiatalok”, mi emiatt sosem szerettük ezt a mondást. Viszont a világ annyit fordult az utóbbi évtizedben (sőt, években), hogy az idősebb generáció …
Tovább18 bohókás macsek, aki nem tiszteli a személyes tér fogalmát
Ha illemről és jó modorról van szó, akkor még véletlenül sem a cicák jutnak eszünkbe először. Ezzel ők is tisztában vannak, és ahogy az alábbi képek is mutatják, egyáltalán nem zavartatják magukat miatta…? 1. ,,Hagyd a munkát és szeress!” 2. Keresve sem találhatott volna jobb helyet a lakásban…? 3. ,,Nem-nem, rosszul csinálod. Fel-le irányban kell mozgatni…” 4. ,,Beszélnünk kell. Szemtől …
TovábbAz anya úgy döntött, hogy átalakítja az összes babát, amely kezébe kerül! Nézze meg, hogyan csinálja…
Egy édesanya úgy döntött, hogy új életed ad a játékgyártók által forgalmazott beteges és valótlan kinézetű játékbabáknak. Elképesztő sikere lett az egész világon! Kedves olvasó, annak az időnek vége, amikor ártatlan játékbabákat lehet vásárolni, amelyek valódi gyermeki arcot ábrázolnak. Ha jobban megnézzük a játékgyárak által forgalmazott babákat, akkor rádöbbenünk, hogy ezekben semmi sem természetes, csak hiperszexualitásra vagy nimfomániára ösztönzik vele …
Tovább12 üzenet olyan emberektől, akiknek semmi ideje flörtölgetni
Felgyorsult a világunk, megváltozott az is, hogyan kommunikálunk és hogyan intézzük a dolgainkat. Manapság sokkal gyorsabban és egyszerűbben tudjuk elintézni életünk minden egyes kis részletét, legyen szó randira hívásról, vagy lemondásról, kibékülésről vagy szakításról. Mi alapvetően a személyes, közvetlen beszélgetés hívei vagyunk, de van az úgy, hogy gyorsan le akarunk tudni valamit, és bár nem a legdiszkrétebben és a legkevésbé …
Tovább12 kísérteties véletlen a világtörténelemben
A Titanic katasztrófáját előre megjósolták és Poe is egy jövőbeli esetet írt meg egyik regényében. Az életben sokszor adódnak roppant furcsa véletlenek, amelyektől az emberek egyből elkezdenek különböző földöntúli vagy összeesküvés-elméleteket gyártani. Tudtad, hogy a Titanic katasztrófáját majdnem szó szerint megírták előtte, vagy az autógyáros Ferrari pont abban az évben halt meg, amikor a rá megszólalásig hasonlító focista, Özil született? …
TovábbSzabadon engedtek 14 farkast egy parkban. De senki sem volt ERRE felkészülve. Hihetetlen, ahogy a természet meggyógyítja önmagát!
1995-ben a US Fish and Wildlife Service, valamint kanadai biológusok elfogtak 14 farkas Kanadában, és azokat elengedték a Yellowstone Nemzeti Parkban, ahol azok már kihaltak 1926 óta. Az elkövetkező néhány évben a farkasok száma megnövekedett, de ez volt a legkisebb változás, ami lezajlott Yellowstone-ban. A farkasok hatása a természetre sokkal feltűnőbb volt, mint azt bárki gondolta volna. A nemzeti park …
TovábbEz a 26 legfurcsább családi fotó, amit valaha láttam. A 14. igazi horror!
A családi fotók csodálatos emlékek mindannyiunk számára. Persze, soha nem könnyű olyan fotót találni, ahol az egész banda jól néz ki, de a következő 26 családi fotó messze túl megy minden határon; valami alapvetően hibás itt… 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. …
Tovább20 gyönyörű kép a világ legszebb téli tájairól
Álljunk meg egy pillanatra és csodáljuk meg ezeket a varázslatos, fehérbe öltözött téli tájakat! 1. Val Martello, Olaszország 2. Tatami folyó, Japán 3. Col de la Tour, Svájc 4. Peyto tó, Kanada 5. Alcazar vár, Segovia, Spanyolország 6. Banff Nemzeti Park, Kanada 7. Boreális erdők, Norvégia 8. Hallstatt, Ausztria 9. Manitoba, Kanada 10. Dolomitok, Olaszország 11. Shannon folyó, Írország 12. Bajorország, Németország 13. …
Tovább13 fotó, ami megmutatja, hogy mi történik miután felhagysz az ivással
Egykori nagyivók közöltek magukról képeket, hónapokkal azután, hogy felhagytak az alkoholfogyasztással. Bizonyára sokan hallottatok a Száraz November nevű kezdeményezésről, amelynek lényege, hogy egy teljes hónapon át kiiktatja az ember az életéből az alkoholfogyasztást. A kezdeményezés nem egy tréfás, vicces dolog mint a Facebookon elszaporodó hasonló “játékok” hazánkban közel 1 millió alkoholbeteg él, és ez a szám úgy tűnik, hogy csak …
Tovább
Xsense Szórakoztató magazin