Ön látott már valaha ilyet? A lovacska szó szerint elfújja a születésnapi gyertyákat 😀 Ez hihetetlen számomra.
TovábbMosogatószert önt a WC-be, ami ezután történik mindenki számára hasznos lehet!
A következő praktikus megoldással egyszerre oldhatjuk meg a wc-dugulásának elhárítását és tisztítását is. Sok esetben a túl sok WC-papír eltömíti a lefolyót, egyszerűen a víz nem tud áttörni, ezért a WC-csésze szinte teljesen megtelik, mikor a tartályból kiürül a víz. Ha már ilyen nagy a probléma, hogy a dugulás miatt nem tud lefolyni a WC-ből a víz, akkor gyorsan szaladjunk …
Tovább1,5 hónap alatt 21 kilót fogyott a telt lány, az ex barátja szinte sírt, hogy fogadja vissza
Sajnos néhány ember csak a külsőt nézi, és a belsőt egyáltalán nem, pedig az igazán fontos dolgok belül vannak. A könyvet sem szabad a borítója alapján megítélni! A lány egyébként nagyon jól érezte magát azzal a súllyal, amennyi volt, de a barátja mindig bántotta érte, és megjegyzéseket fűzött minden cselekedetéhez. A vége felé már annyira elmérgesedett a helyzet közöttük, hogy …
TovábbBevágja a hagymát, majd olajat és ecetet tölt rá. Ezt a receptet imádni fogod!
Az, aki eddig nem szerette a hagymát, mert úgy tartotta, hogy nem csak a lehelete, hanem a keze is büdös lesz tőle, a most következő videótól és benne rejlő recept láttán, biztosan megváltozik a véleménye. Egyszerű elkészíteni ezeket a tányéron gyönyörűen festő hagymavirágokat. Négy lilahagymára lesz szükségünk, kevés sóra, borsra, olíva olajra, valamint balzsamecetre. A közepes méretű hagymákat meg kell …
TovábbEgy hétéves kisfiú arra kérte az orvosokat, hogy hagyják meghalni. Hogy mi okból? Összetöri a szíved, ha elolvasod!
A Chen névre hallgató kisfiú még alig töltötte be az 5. életévét, amikor az orvosok szörnyű betegséget állapítottak meg nála: agydaganata alakult ki. Az édesanyának, Zhou-nak ideje sem volt felfogni, hogy mi történik a kisfiával, hiszen pár hónap múlva egy újabb tragikus hírt közöltek vele, miszerint az asszonynál gyógyíthatatlan vesebetegséget fedeztek fel. Anya és kisfia két évig voltak kórházban, a …
Tovább25 kreatív dolog, ami gumiabroncsból készíthető
Először találkozik vízzel a 8 labrador kölyök. A reakciójuk? Ennél CUKIBB VIDEÓ-t nem látsz ma!
A labradorok a világ vezető cukiságfaktorai közé tartoznak egy ideje, nagyjából minden ember ilyen tündéri puha, barátságos, vigyél haza-szemű kutyusra vágyik. Az alábbi videóban aranyos labrador csemeték varázsolnak el. A mosoly odaragadt az arcunkra, miután megnéztük őket. A nyolc, megszólalásig egyforma kutyus először találkozik vízzel. Vannak akik kissé kételkedve fogadják a nagy nedvességet, mások pedig picit bátrabbak és már csobbannak …
TovábbA legokosabb kutya akit valaha láthattál
Egy férfi, aki egyébként kutyákat idomít, megmutatja hogy mennyire jó munkát végzett ezzel a kutyával
Tovább72 éves de 35-nek néz ki. A nő, aki legyőzte az öregedést
Ismerős nektek a Vaughn név? Ha nem, akkor adunk egy tippet: híres Hollywood-i színész. Igen, Vince Vaughn-ról van szó. De most nem róla fogunk beszélni, hanem csodálatos anyukájáról. Shea Vaughn 72 éves és jobban néz ki, mint valaha. A nőt nem híres fia miatt ismerik a filmek városában, hanem egészséges életmódja miatt, valamint az általa gyakorolt fitneszgyakorlatok miatt. Shea Vaughn …
TovábbSzeméttelepen talált rá a vemhes kutyára. 6 hónap után szívmelengető videót csinált róluk
El tudod képzelni az Éjjel-Nappal Laliját egy nővel? Pedig igazi bombázóval jár
Bár az RTL Klub napi sorozatában Lalinak és Dorinának kevés közös jelenete van, és más történeti szálon mozognak, a való életben nagyon is egy húron pendülnek. “Lali és Dorina nagyon jól kijönnek egymással, dúl a szerelem közöttük. Amikor először találkoztak, már akkor is érezhető volt a szimpátia, amely napról napra egyre jobban kiforrott, és az egymáshoz fűződő érzelmeik is egyre …
TovábbFacebook profilképek, amik annyira kínosak, hogy nekünk ég az arcunk tőle
Érthetetlenül állok a közösségi oldalak felhasználóinak profilképei előtt néha. Ki kéri őket, hogy az életük olyan jelentéktelen eseményeit is, mint például a reggelizés, a séta, és egyéb teljesen átlagos hétköznapi cselekedetek lefotózását, és posztolását? Régen mi még nem azért jártunk a mosdóba, mint a mai fiatalok, és ha egy buliban voltunk, nem hívtuk fel az összes barátunkat, hogy közöljük velük …
TovábbA vén cigány – minden idők legszívfacsaróbb felvétele
Döbbenet! Tovább él a férfi, ha női kebleket nézeget! Osszad!
A döbbenetes felfedezést az angol New England Journal of Medicine című lapban publikálta dr. Karen Weatherby. – Azoknál a férfiaknál, akik naponta legalább tíz percig nézegettek nagy női melleket, jelentősen csökkent a szív- és érrendszeri betegségek előfordulása – jelentette ki a tudós, aki a tesztek során azt tapasztalta, hogy a „cicikukkoló” pasik nyugalmi pulzusa kiegyensúlyozottabb, vérnyomása pedig alacsonyabb volt, mint …
Tovább32 ” jóvanazúgy ” fotó, azaz röhögőgörcs :D
Biztos mindenki hallotta már az alábbi szakmai kijelentést: – Hagyjad, jól van az úgy! Nos az ilyen kijelentéseknek köszönhetően lesznek az ilyen káoszba torkolló, pocsék kimenetelű szakmai megmoccanások, mint amit a következő képek is mutatnak 🙂
Tovább
Xsense Szórakoztató magazin